Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-01-22 / 4. szám

14. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1928.

szolgálja és a publicisztika legnemesebb fegyvereivel a mi hitünket, mint világnézetet és életirányt, érvényesíti a magyar közéletben, rendkívül nagy szükség van. Egy ilyen lap csak az egész magyar reformátusságnak, illetve protestantizmusnak lehet közös vállalkozása. Nem lehet egyik politikai iránynak sem szócsöve, viszont minden politikai irány számára a magyar etikai ideálizmus szempontjait kell, hogy szolgáltassa. Nem lehet felekezetnek a lapja és orgánuma, hanem az egész magyarságot és annak világ-összefüggését kell tekintenie, mégis úgy, hogy a mi szellemünk teljes erővel érvényesüljön benne. Akkor van léte igazán biztosítva, ha új rétegeket képes a magyar hirlapirodalom olvasóközönségébe bevonni és a legnagyobb problémája, de egyszersmind önigazolása is az lesz, ha az első lelkesedés gyűjtötte olvasótábort megtartani és fokozni bírja. Ha mindazok a feltételek meg vannak, amit a leggondosabb vigyázattal kell megállapítani, készséggel sietek a nagy ügy szolgálatára . . .

Nagyon könnyű e levelek után összefoglalni néhány pontban azokat az alapelveket, melyeket a napilap-akció kezdeményezői szemük előtt tartanak.

(Folyt, köv.) Hit és Szolgálat Mozgalma.

| Radácsi György |

Szegényebb lett újra a magyar református egyház, amely egyik leghűbb fiát, bölcs vezérét és fáradhatatlan munkását vesztette el a már aggkorba jutott Radácsi Györgyben, a sárospataki főiskola nyugalomban élt tanárában f. hó 11-én. A férfiasán szép testben férfiasán szép lélek összhangja még aesthetikai szemléletnek is öröm; ha ehhez szívjóság is párosúl, belőle oly vonzó egyéniség szövődik, akinek varázshatalma ellenállhatatlan. Ezekkel a nagy és ritka isteni adományokkal szerelte fel és indította útjára a Gondviselő azt a férfiút, akinek neve e sorok élén áll, de ez a név már több évtizede a hűség fogalmává nőtt mindazok lelkében, akiket jó sorsuk közelebbi viszonyba hozott azzal a nagy szívvel.

A hűség. Ez a szó fejezi ki Radácsi egész lényét. Hűség a kathedrához, a családhoz, az egyházhoz, a baráthoz, a tanítványhoz, hűség a szónak legteljesebb értelmében, akiben csalódni valami elképzelhetetlen volt. Mennyi megindító jelenet tanúskodik erről a törhetetlen hűségről! Iskoláját, ahol diákéveit leélte, majd ötvenévi tanári szolgálatát elvégezte, oly fanatikusan szereti, hogy csábítóbb társadalmi viszonyokat Ígérő más helyre csalogatásra mindig csak csendes mosoly a felelet; mosoly, mely ezt mondja: nem ismer engem az, aki el tud képzelni másutt mint Patakon. Családját rajongó szeretettel gondozza, abban a theológusai előtt nem egyszer hangosan is nyilvánított meggyőződésben, hogy példát akar eléjük állítani az igazán papi család életére. Feleség és gyermekek: Istentől nyert adományok előtte, amiért háláját szívének teljes odaadásával fejezi ki. E sorok írója most 40 év távolából is hallja lágy szavait, amelyeket legnagyobb gyermekének,gyönyörűen fejlődő akkor egyetlen fiának, a IV. gimnázista korában elhalt Dezsőnek temetése előtt mondott: én csak elbírom a fájdalmat összeszorított ajkammal, de mi lesz a feleségemmel! Gyöngédsége hitvese iránt még több mint félszázadig tartó házasság után is olyan mint a mézeshetekben lehetett; az a hat leány és egy fiú pedig, akiket tanári „tisztesen szegény“ anyagi körülményei között felnevelve maga után hagyott,

csak a legigazabb hála könnyeivel tesz tanúságot arról a hűségről, amellyel mindenkor volt hozzájuk.

Miért illusztráljam egyháza iránt tanúsított hűségét bizonyítékokkal? Erről az oldaláról már igazán ismerte nemcsak egyházkerülete, amelynek évtizedeken át püspökjelöltje, hanem Dunántúl éppen úgy, mint Erdély. Különös érzékkel ápolja a kálvinizmus tradícióit, de speciálisan azét a tiszáninneni magyar kálvinizmusét, amely demokrata majdnem egész az independentizmusig és kurucz magyar egészen az ónodi országgyűlés megnyilatkozásáig. Talán az is magyarázza hűséges pataki mivoltát, hogy az az iskola a Rákócziak szellemét őrzi, kuruczságát pedig a vár szemlélete ápolgatta neki is, mint minden pataki diáknak. Hűsége mennyi önmegtagadást követelt! Alapjában a tudós theológus hírnevére vágyott, legforróbban ápolt ideája a kálvinista theológiai tudomány mélyítése, e téren elmaradottságunk megszüntetése, neki is dől egy egész életet igénybevevő nagy munkának, a magyar bibliai tudomány kiépítésének, de csendes elmélyedést követelő munkájából, könyvei közül kiragadja a „kielégíthetetlen közügy“ — amint maga mondotta lázongás nélküli csendes melankhóliával — és (ez is az ő szava) „elforgácsolódik “ az élete. Ah! milyen drágák, értékesek az ő jellemének szempontjából ezek a „forgács“-ok. Ő van ezekben sokkal inkább, mint ahogy lehetett volna tudományos munkáiban s bizonnyal több lelket irányított, szélesebb kört mozgatott a napi események figyelésével, mint a szakkörök érdeklődésére korlátolt tudományos munkáival tehette volna. Hogy egyebet ne említsek tisztán reá vihető vissza, az ő agyában fogamzott meg mint eszme, a Károlyi Gáspárral szemben országosan megnyilvánult hódolat a bibliafordítás megjelenésének háromszázados ünnepén, Göncön, amely fényes ünnepség a pátens elleni mozgalom óta először eszméltette még a róm. kath. köröket is a magyar protestantizmusban rejlő s le nem becsülhető nagy életerőre. Ám nem csak kezdeményez, de egyházi közéletünk minden felmerülő kérdésével szemben megalkotja s hangoztatja véleményét, amely pártok felett álló s egyetemes értékű a legtöbb esetben. Mint az ő korában legmozgékonyabb egyházi orgánumnak, a Sárospataki Lapoknak szerkesztője, tekintélyes írói gárdát csoportosít maga köré, amely mint ő is sohasem bocsátja tollát érdekeknek szolgálatába, nem ismeri a lekenyereztetést, sokszor még a hangfogót sem s ez súlyt ad szavának, nyomatékot állásfoglalásának. Zsinatainkon a demokratikus szellem munkása, a hatalom központosításának következetes ellensége, amely álláspont sok munkát rak aztán vállaira. De ő a munka elől soha ki nem tér, a harcot állja, küzd elszántan (sohasem személyi érvényesülés vágyától fűtve), ami alatt azonban — por telepszik a félbehagyott tudományos munkákra. Ez az ő harmonikus életének egyetlen tragikuma. Érzi, hogy az egyházi közéletnek az agg Kun Bertalan püspök pótlékául nagy szüksége van reá mint főjegyzőre s szolgál példás hűséggel.

Sebeit minek említsem? Hisz a közélet harca senkit sem kiméi meg ütésektől. Fájtak ezek (legmélyebbre azok hatoltak, amelyeket hálátlan tanítványi kéz ütött), de mindig nemes ellenfél, aki engesztelhetetlenül haragudni nem, csak megbocsátani és feledni tud. Ilyen nemes lelkek harca viszi előbbre, az összetartás gyöngülése nékül, a közügyet.

Csodálatos hűséggel van tanítványaihoz, akiknek fiatalabb korában barátja, évei növekedtével édes apja. Mindenki ragaszkodik is hozzá őszinte szeretettel. Ért ahhoz a nagy művészethez, hogy keresés nékül is hogyan kell megnyerni és bírni másoknak bizalmát. Theológu-