Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-02-13 / 7. szám
26. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927. A mai theológia főbb irányai. Mindez, de különösen a sensus deitatis és a sensus divinitatis szüntelen hangsúlyozása a legélesebben elválasztja a kálvini pozitív theológiát a barthi agnoszticizmustól. A barthi dialektika tudás helyett csak nem tudáshoz juttat bennünket, Kálvin viszont, minden dialektikázást és metafizikai spekulációt hátrahagyva a manapság u. n. a posteriori bizonyítékokat veszi igénybe. Ily bizonyíték pedig csak kettő van : 1. az emberi természet szerkezete; 2. Isten munkái a külső világban. Kálvin továbbá ezt a tudást, Isten-ismeretet az emberek természettől való vallásos élményére, tapasztalatára, Isten félelmére és tiszteletére alapítja, hiszen Institutiójában egyenesen abból indul ki, hogy Istennek és önmagunknak ismerete kapcsolatosak. Mi más módon ismerhetnénk meg Istent és saját magunkat, mint belső tapasztalatok, élmények sorozatán át!? Azonban épen az „élmény“ és „tapasztalás“ szavaktól irtózik leginkább a barthi theológia. A liberális élmény theológia visszahatásaként különös előszeretettel hangsúlyozza, hogy a hit nem élmény;x a kijelentés nem lehet emberi élmény tárgya;2 Jézus Krisztus nem tekinthető történeti alaknak, akivel mi viszonyba léphetnénk;3 Jézus Krisztus nem tekinthető gondolkozásunk megkoronázó határkövének,4 s őt a legkevésbbé sem tehetjük vallásos és misztikus tapasztalásunk tárgyává.5 Az, amit a testbe öltözött Ige nekünk tudtul ad, nem más, mint a mi véges gyarlóságunk és Isten végtelen szuverénitása. Ha mi emberek gondolkodásunk segítségével nem tudtuk áthidalni azt a nagy szakadékot, űrt, amely bennünket Istentől elválasztott, Isten maga hidalta azt át s az által, hogy Jézus Krisztusban emberré lett, voltaképeni célja az volt, hogy ismertté tegye magát előttünk. Önmagunknak és a világnak a szemlélete csak arra jó, hogy megtudjuk, hogy Isten az, akit mi nem ismerünk. Kijelentésre van szükség, amely Istentől indul ki, hogy az Istent megismerhessük. Ebből az következik, hogy többé nem különböztethetünk „theologia naturális“ és „theologia revelata“, „patiíationes“ és „revelationes“ között, mert az előbbiekben nincs semmi pozitív istenismeret s az utóbbiak nélkül egyszerűen a legszomorúbb és a legsötétebb agnoszticizmus jutna osztályrészünkül. Nem, ezt a theológiai gondolkozást nem azonosíthatjuk a kálvini theológiával. A barthizmus annak a reakciónak a torz szüleménye, amelyet az egyoldalú élménytheológia tett szükségképivé. A kálvini theológia melegségét, lelki gyökerzetét nélkülözi. Az Isten szuverenitásának tanítása közben szupra-kálvinivá lesz, azonban krisztológiájában, a hittapasztalatról, a kijelentésről, az Isten megismeréséről szóló tanaiban szub-kálvinista marad. A Jézus Krisztus személyiségének történetiségét a kálvinizmus sohasem hagyta figyelmen kívül. A barthi theológia ezt a hibát is elköveti. Amikor pedig Barth még azt a kijelentést is megkockáztatja, hogy Jézus Krisztus nem lehet vallási és misztikus tapasztalásunk tárgya, újra a leghatározottabban ellenmondásba kerül Kálvinnal, aki pl. a Krisztus átélésével és a vele való titokzatos közösséggel kapcsolatban a következőképen 1 Az egész barthi theológia ezzel a negativ állítással indult harcba s ezen alapszik. 2 Ezt különösen Brunner hangsúlyozza Philosophie und Offenbarung c. tanulmánya utószavában. 3 L. Barth: Das Wort Gottes etc. 155-ik oldal 4 L.: u. o. 5 L.: u. o. szól:0 „Szem előtt kell tartanunk, hogy mindaz, amit Krisztus az emberi nem üdvösségéért szenvedett és végzett, ránk nézve haszontalan dolog és semmi jelentőséggel nem bir addig, amig Krisztus rajtunk kivtil van és mi tőle elvagyunk választva. Hogy tehát az Atyától nyert javakat velünk közölhesse, a mienkké kell lennie és bennünk kell lakoznia. Azért neveztetik a mi fejünknek és elsőszülöttnek a sok testvér között; viszont mirólunk az mondatik, hogy őbeléje oltattunk és hogy őt öltöztük fel, mivel mindaz, amije van, egyáltalán addig nem illet minket, amig ővele magával egybe nem forrottunk“. Itt jön azután Kálvinnak a Szent Lélek titkos működéséről és vezetéséről szóló tana, amely a maga melegségével szintén hiányosan mutatkozik a barthi theológiánál. Íme az ellentét: egyfelől (a liberális élménytheológiánál) az élménynek, másfelől (a barthizmusnál) pedig a vallás objektiv oldalának az egyoldalú hangsúlyozása. Egyik oldalon a mindenható Istennek és kijelentésének, a másik oldalon pedig annak az embernek a figyelmen kívül hagyása, akit Isten saját maga számára, a saját maga képére és hasonlatosságára teremtett és akit felruházott az Ő megismerésének képességével. Az igazi theológia azonban nem hanyagolhatja el egyik oldalt sem, sem az istenit, sem pedig az emberit, mert a vallás viszonyban élés, ez pedig lehetetlenné válik, mihelyt akár az egyik, akár a másik viszonyban élő személyt elejtjük, kikapcsoljuk. Kálvinnak és a kálvinizmusnak előnyét, határozottságát épen az biztosította minden időben, hogy az objektiv irányokban haladó ellentétes tendenciákat a legügyesebben egyensúlyozni tudta s a kettőt a maga zárt rendszerében magasabb szintézisbe forrasztotta egybe. És a mai kor theológiájának is csak ez lehet az egyetlen célja, eszménye és feladata: eleget tenni úgy az isteni kijelentésnek és a felséges Isten kegyelmi ténykedésnek, mint az emberi élménynek. Beismerjük: nehéz feladat. De ép azért, mert nehéz, egyúttal igéző s lelkesítő is. így aztán megérthetjük Girgensohnnak — aki egy személyben kiváló valláspszichologus és kiváló theológus volt — a következő mondását is:7 „Egész theológiai programmomat a következő tételben foglaltam össze: Kérem az Istent, hogy munkásságom közben az ellentétes pólusok egyikét se engedje nékem figyelmen kivül hagynom, megrövidítenem“. 6 Inst. 111. kötet 1, fejezet. 7 Girgensohn: Religionspsychologie, Religionswissenschaft und Theologie, 1925. 55-ik oldal. — (Vége ) Vasady Béla. Szeretetmunkák gyakorlása falusi gyülekezetekben. Irta és a pápai református egyházmegye belmissziói értekezletén 1927 február 9-én felolvasta Szakái Ernő adászteveli lelkész. Az a feladat, mely elé ma állíttattam, hogy lelkésztársaim előtt — én majdnem a legifjabb, tapasztalatokban még kevésbbé bővelkedő — tartsak előadást a szeretetmunkák gyakorlásáról a falusi gyülekezetekben, reám nézve nagy feladat. Előadásom tárgya az, ami aggaszt, mert jóllehet annak hallása nagyon egyszerű és kézzel fogható, könnyen érthető dolgokra enged következtetni, de mikor elmélyed az ember eme tárgykörben, nem annak a gyülekezetben való gyakorlása végett, hanem csak pusztán annak elméleti körvonalazása céljából, akkor látjuk s érezzük, hogy a maga szép, üdvös