Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-25 / 52. szám

226. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927. stílus, amelynek köntösében az ő keresztyén világnézete előttünk megjelenik. Valóban mindent, amit mond, képek és hasonlatok által megjeleníteni és kézzel foghatóbbakká tenni igyekszik. Különösen ügyes az a képe, midőn az oly nehezen megmagyarázható „eredendő bűnt“ a villanyvezetékben előállott rendellenesség szükségszerű egyetemes következményéhez, t. i. az összes villany­­körték kialuvásához hasonlítja. (L. 152. o.) Néhol állí­tásait egy kicsit talán nagyon is merészen fogalmazza meg, úgy hogy ha ezeket kiragadnók a szövegből, nagyon is visszatetszőleg hangzanának. Csak két példát idézek: „Az írás emberi oldala, a tévedések és ellen­mondások, amelyek a bibliában előfordulhatnak, egye­nesen az Isten akaratának a kifejezései“. (48. o.) „A mi erőtlenségünk Isten felségéhez soha fel nem ér s ezért Istennek a mi felfogásunkhoz kell leereszkednie, ami úgy történik, hogy Ő nem olyannak tünteti fel magát előttünk, mint aminő önmagában, hanem amilyennek mi érezhetjük Őt“. (65. o.) Ismételjük azonban, hogy e mondatok a szövegben való helyezeti meghatározott­ságuk révén elvesztik merészségüknek amaz élét, amely így önálló szemléletük közben letompíthatatlan. Vass Vince dogmatikája ez első kötetének meg­jelenése, mégha nem is szorosabb értelemben vett tudományos dogmatika az, kétségtelenül esemény szám­ban megy nagyon is gyér, rendszeres theológiai irodal­munkban. Nélkülözzük ugyan sok oly kérdésnek a tár­gyalását könyvében, amelyről pedig szerettük volna hallani véleményét, azonban ő ezeket, úgy látszik, „üdv­haszon nélkül való kérdéseknek“ tekintette. Ebben viszont neki van igaza, azonban az is bizonyos, hogy az „üdv­haszon“ vonását magukon hordozó problémák körzeté­nek és e körzet határvonalainak megállapításánál min­denki egyéni módon járhat el. Nehéz megállapítani, hogy az üdvökonómiának hol végződnek az egyetemes, minden emberre egyaránt érvényes mozzanatai s hol kezdődnek az individuális, csupán az egyes emberre érvényes vonásai. (V. i. azok a vonások, amelyeket az egyén saját üdve elengedhetetlen feltételeinek tekint.) Vass Vincének mindenesetre hálásak lehetünk azért, hogy dogmatikája ez első kötetében megmutatta nekünk, hogy az Isten iránta való jóakarata miképen lett élmé­nyekben tudatossá számára. S hogy élményeiből miképen született meg a személyes bizonyosság: ístenélményből Istenismeret. (78. o.) Dr. vasady Béla. Megjelent a Keresztyén Család Naptára II. ki­adása. Egyetlen országos jellegű református naptárunk szép és nagy kötetéből negyvenezer példány, az első kiadás teljesen elfogyott. A most jelentkező naptárigény­lőket már a II. kiadásból elégíti ki a naptár kiadóhiva­tala. E rendkívül gazdag tartalmú, nagy értéket képviselő naptárkötetet ezúttal is ajánljuk olvasóink figyelmébe. A naptár ára 1 P 60 fillér. Kiadóhivatala: Tahitótfalu, Pestmegye. Vargha Gyuláné. Dicsőség Istennek! Második bővített kiadás. Budapest, 1927. Vargha Gyuláné az ismert írónő, Szász Károly püspök leánya, aki oly áldott munkát végzett az evan­­géliémi ébredés érdekében, második kiadásban tette közzé eredeti és fordított vallásos költeményeit. Sok kö­zülük már széles körökben elterjedt. Egy hivő lélek áhi­­tatos érzéseit zengi, tiszta magyarsággal, minden verse. A szép kiállítás a „FÉBÉ“ evangélikus diakonissza anya­ház nyomdáját dicséri. Melegen ajánljuk a megszerzésre. Mutatóul mai számunkban egy karácsonyi verset köz­lünk a kötetből. Református Almanach jelenik meg a közeli napokban dr. Sebestyén Jenő szerkesztésében. Az Alma­nach kiváló tanulmányok egész sorát, a múlt év törté­netét, értékes szépirodalmi anyagot s országos rerormátus címtárt tartalmaz. Bolti ára 4'50 P. Ajándékul kapja mindenki, aki a Kálvinista Szemlére félévre 5 pengővel előfizet s az Almanach portójára 50 fillért beküld. Meg­rendelések e közleményre való hivatkozással a Kálvinista Szemle kiadóhivatala, Budapest, VII!., Múzeum-kőrút 10. II. em. 12. címre küldendők. © ®@§ ©®®®@®§)®®©@©S©@®®@®®@@®®®®®®®@®®®®®@© VEGYESEK ®®@@®®®®®@®S)®®®S)®®®®®®®®®©®®®®®©®®@ij Lapunk olvasóinak és munkatársainak Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! — Lelkészválasztás. A kömlődi ref. gyülekezet Magyaródy Dénes okleveles lelkészt választotta meg lel­készének. Gratulálunk! — A Protestáns Szemle ügyében a múlt napokban Budapesten fontos értekezlet volt. A szerkesztést az 1928. évre is dr. Zsinka Ferencre ruházták, aki az elmúlt évek­ben vidéki kőrútján oly páratlan agitálással dolgozott a P. Sz. érdekében. — Belmissziói értekezlet. A kocsi bel missziói kör dec. 15-én délután tartotta alakuló gyűlését Kocson, a refor­mátus lelkészlakon. Ez alkalommal bibliát olvasott és imád­kozott Mikos Lajos dadi lelkész. A belmissziói kör elnökévé Süvegh István kocsi, jegyzőjévé pedig Mikos Lajos dadi lelkészt választotta. Majd bizalmas megbeszélés folyt az egyes gyülekezetekben végzett munkákról. A belmissziói kör minden községében a télen legalább egyszer missziói estélyt tartanak, melynek szereplői a szomszédos lelkészek és tanítók lesznek. A beszélgetések folyamán különösen nyilvánvalóvá vált az egyénekkel való foglalkozás és beteglátogatás szük­ségessége. A gyűlés Süvegh István imájával zárult. — Este 6 órakor a *ar lomban missziói est volt. Bibliamagyarázatot tartott Mag^ y Dénes kömlődi lelkész, imádkozott Sarudy György császári h.-leLész. A külmisszió és belmisszió viszonyáról előadást tartott Mikos Lajos dadi lelkész. Szólót énekeltek a helybeli férfi tanítók és kedvesen szavalt két leányegyleti tag. A hívek sokasága az estélyen érzésekben és gondolatokban gazdagodva kellett hogy lássa a mi keresztyénségünk áldozatra és szolgálatra kötelező hatalmát. — A protestáns sajtószolgálat ügyében dec. 12-én, az egyetemes konvent sajtóbizottsága nagyjelentőségű hatá­rozatokat hozott az ág. hitv. ev. egyetemes egyház meg­felelő szervével egyetértőleg. — Tanulmányút. Dr. Vasady Béla theol. professzor december hó közepétől január közepéig szabadságot kapott a bécsi magyar Történeti Intézetben való tanulmány céljából. Dr. Tóth Endre ugyancsak a jelzett időszakban a budapesti levéltárakban való kutatásra kapott megbízást a kerületi elnökségtől. — Kersék János emléke. Léván a város egész tár­sadalma megmozdult, hogy a Komáromban váratlanul el­hunyt Kersék János emlékét megörökítse. Kersék-ünnepélyt rendeznek a városi színházban, amelyen minden lévai egye­sület képviselteti magát a rendezőségben. A nagyarányúnak Ígérkező kulturest január 5-én zajlik le a lévai városi szín­házban az egész Garamvölgyének impozáns részvétele mellett. — A balatonfüredi ref. egyház kebelében ez évben alakult Nőegylet szép megnyilatkozását adta buzgóságának. Az elavult urasztali, keresztelői, pap- és szószékterítőket újakkal pótolta, az urasztala alá szőnyeget szerzett mintegy 915 P értékben. A térítők ádvent második vasárnapján adattak át rendeltetésüknek. A szükséges költségek gyűjtés útján fedeztettek s szinte kivétel nélkül mindenki hozzá­járult. Isten áldása kisérje tovább is a megkezdett jó munkát!

Next

/
Thumbnails
Contents