Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-25 / 52. szám
1927. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 227. oldal. — Ádventi előadások. Egyházkerületünk főjegyzője Czeglédy Sándor főisk. gondnok december 11—17-ig Budapesten a Bethesda kórház nagytermében ádventi előadásokat tartott. — A szombathelyi protestáns katonai egyházközség november hó 8-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy a folyó évben is óhajt anyagi támogatásban részesíteni polgári egyházközségeket s ilyenekül a nagykanizsai református és evangélikus gyülekezetei, továbbá a szombathelyi protestáns nöegyletet jelölte meg, melyeknek különkülön 200 pengőt utalványozott. A szombathelyi protestáns katonai egyházközség erről a határozatról múlt héten értesítette főtiszteletü Püspök Urat, ki a katonai és polgári egyházközségek közötti jó viszony ápolását célzó ezen határozatot örömmel vette tudomásul s az elnökségnek elismerését és háláját fejezte ki. — A Pápai Református Nőegylet december 22-én tartotta meg karácsonyi ünnepélyét. Dr. Antal Géza lelkész püspök úr bensőséges imája és beszéde előzte meg az ajándékok szétosztását. Teljesen felruházott a Nőegylet 22 iskolás gyermeket. Azonkívül fehérnemű, kötény, kötött alsó- és felsőruha, harisnya és egyéb új és régi ruhasegélyben részesült még 18 iskolás gyermek, összesen tehát 40. Ruha-, pénz- és élelmiszersegélyben részesült 42 felnőtt, részben magános öregek, részben több gyermekes családok. Ezenkívül három iskolába nem járó árva gyermeket is felöltöztetett az egyesület. A kiosztott segély 650 P értékű. — A sopioni ref. egyházközség igen nehéz körülmények között, egy éve — áldozatkész fáradozással — végzi egyházközségének íundálását. Paplakját újra átépítette s egyházi életének mindenkori biztosítására egy három lakásos bérházat (statusházat) csinált, adományként kapott egyházi telkén. A kizárólagosan tisztviselőkből álló gyülekezet lelkészt még nem választhatott, — ezen hőn óhajtott önállósítása csak néhány év múlva következhetik be. amikor is anyagi helyzete konszolidálódik. A lelkészi teendőket Pál Dénes helybeli tábori lelkész látja el. A templom tető és torony alatt, 80 százalék erejéig immár felépült. Az építkezés tavasszal lesz befejezhető. A templomhoz épült a hitoktató- és presbiteri terem és megfelelő mellékhelyiség. Ezen terem felszerelve, bebutorozva f. hó 18-án adatott át rendeltetésének. Ezen alkalomból összegyűlt presbiteri gyűlést zsoltár-éneklés, a lelkész hálaadó- és áldást kérő imája, majd ismét zsoltár-éneklés vezette be. Ennek utána a gondnoki javaslatok tárgyaltattak meg, egyidejűleg a Püspök úr Öméltósága és a nagytiszteletü esperes úr lelkes üdvözlése határoztatott el. — Lelkészképesítő-vizsga volt Pápán december 15—16-án. A vizsgálatra jelentkezettek közül egy betegsége miatt nem jelenhetett meg és így ketten tettek kápláni vizsgát: Sziics Árpád jeles, Maller Kálmán jó eredménnyel. — Lélekemelő ünnepség folyt le Nyárádon f. hó 11-én a ref. iskolában tartott vallásos estély keretében. A XXVI. zs. 8. v.-nek eléneklése után Kiss Zoltán lelkész imája emelte ég felé a sziveket. Majd fölzendült a hatalmas énekkar ajkán a magyar nemzet himnusza. Utána lelkész Ján. 2117. alapján tartott bibliamagyarázatot, melyben a Jézusunk iránt érzett szeretet a vett parancsolat szerinti valósításával kapcsolatban szólott alkalomszerüleg a keresztyén egyház iskolájának, tanítójának s a mi gyülekezetünkben virágzó egyházi intézménynek, a ref. olvasókörnek feladatairól. Magyarázata végeztével a presbitérium élén fölolvasta a nagy közönség előtt püspök urunknak a gyülekezet tanítóját, Kovács Miklóst igazgatóvá kinevező levelét s úgyis mint igazgatót, úgyis mint a gyülekezetnek immár 25 éve hív és szép eredményeket elért munkását a maga s a gyülekezet presbitériuma és intézményei nevében szeretettel üdvözölte. Utánna a presbitérium tagjai közül Kovács Mihály üdvözölte keresetlen szívből jövő szavakkal. Következett ezután a nyárádi ref. olvasókör 25 éves történetének felolvasása, melyet szintén Kovács Miklós igazgató alakított és vezetget a művelődés, haza és egyházszeretet tiszta magaslatai felé, előbb Győry János, majd a jelenlegi lelkész elnöklete alatt; e felolvasást Kovács Miklós igazgató tartotta. Ismét az énekkar szerepelt a magyar „Hiszekegy“ eléneklésével. Lelkész imája s közénekként a „Légyen te kőfalaidban“ fejezte be a szokásos estélyt. Ezután következett Füzy István róm. kath. plébános üdvözlése a róm. kath. egyház, Horváth Gyuláé a kath. tanítói kar, Bocsor István főjegyzőé a községi képviselőtestület nevében; szeretet és megértés szavai voltak ezek s az ünnepeltnek a válasza is, úgy, hogy a végén az összejövetel magyar testvérek hazafiui ünnepeként méltón zárult a „Hazádnak rendületlenül“ lelkesítő énekével. — A pápai kollégiumi gróf Tisza István cserkészcsapat nagyon szép példáját mutatta a könyörületes felebaráti szeretetnek, amikor elhatározta, hogy összerakván nélkülözhető filléreit, eljuttatja azt a pápai református egyház legtöbb gyermekes szegény családjának, hogy annak hajlékába is beköltözzék karácsony szent estéjén a szeretet melege. A cserkészek filléreiből 15 pengő gyűlt össze, melyet Horváth Endre gimnáziumi tanár, cserkészparancsnok a pápai református egyház lelkészi hivatalának küldött át s mely összeg egy kilenc gyermekes szegény református pápai özvegy családjának segélyezésére lesz fordítva. — A rédei ref. egyház december 21-én este 5 órakor Lampért Lajosné lelkészné kezdeményezésére a szegény iskolás gyermekek segélyezésével egybekötött karácsonyfaünnepélyt tartott. A lelkészné személyes utánjárással gyűjtötte össze a természetbeli és pénzadományokat, sütötte fel a begyült lisztet s készítette el a több mint 100 gyermek számara a gazdag tartalmú szeretetcsomagokat. Nagyobb összegű adománnyal segítették elő a szeretet-akció sikerét: mélt. gróf Esterházy Pál úr 100 P, Réde község 80 P, Elekés Gyula főgondnok 50 P és neje egy nagy kosár gyümölcs, sütemény, Vitéz Tóth István 10 P, Illyés Sándor tanító 10 P, Lampért Lajos lelkész 10 P és egy fiúruha, Biró Jánosné tanítóné 8 drb. leányinget s két helybeli kereskedő 10 m. ruhaanyagot adományoztak. A begyült adományból vásároltatott 8 pár cipő, 10 kész fiúruha, 3 szvetter, 22 leányruha, 6 fiúing, 5 kötény, 5 fejkendő anyaga, melyet a gyülekezet hozzáértő nőtagjai varrtak meg szives adományképpen. A gyülekezet legtöbb tagjánál az akció szerető megértésre talált s mint a bibliai özvegy, ha csak filléreket vagy egy marék lisztecskét adtak is, szeretettel jöttek a krisztusi szeretet bizonyságtételére. A gyertyafénytől sugárzó karácsonyfa árnyékában a gyermeki ajkakról felhangzó énekek, szavalatok, Lampérth Lajos lelkésznek az ünnepély jelentőségét méltató szavai mind kifejezői voltak a Krisztus lelke érintésének s annak, hogy igyekeztünk eleget tenni ama ézusi parancsnak: „Valamit cselekesztek eggyel az én kicsinyeim közül, én velem cselekeszitek azt“. — Vasárnapi iskolai ünnepély. A pápai ref. leányegyesület folyó hó 23-án délután 4 órakor szép ünnepélyt rendezett az egyesület vasárnapi iskoláját látogató növendékei számára. Az ünnepély, melyen dr. Antal Géza püspök úr és a szülők is megjelentek, a Krisztus brunknak eléneklésével kezdődött. A növendékek és a vasárnapi iskolai tanítónők Okos Gyula „Angyalszív“ c. karácsonyi színművét adták elő ügyes rendezésben. Az áldott orvos közeleg c. ének után a növendékek a karácsonyi történetet mondták el Lukács II. alapján. Beszédet Győry Elemér theol. tanár, a vasárnapi iskola vezetője tartott, hirdetvén a karácsony boldogító üzenetét. Több növendék alkalmi verseket szavalt; majd kiosztották az ajándékokat: mindenki kapott Koszorúfüzetet, Örömhírt és élelmiszerrel meg édességgel telt csomagot. A rendezés fáradságos munkáját Geöbel Ilonka tanárnő, egyesületi elnöknő végezte az elemi iskolai tanítónők és a vasárnapi iskola tanítói segítségével. Geöbel László gimn. tanuló Ízléses műsorplakátot rajzolt.