Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-11-06 / 45. szám
194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927 a természetfeletti, isteni világhoz. Ezért igaz az az ^állítás, hogy a hit csodákon, t. i. a Szentlélek munkájának a csodáin alapszik. De viszont a csoda meg a hiten alapszik, mert csak a hit képes felismerni az Isten közbelépését a világban és az emberi lélek mélyén. A keresztyénség egysége és a meglévő egyházaknak ehhez való viszonya.* (Folytatás és vége.) Mindeddig csupán a nemzeti egyházaknak a keresztyén egységhez való viszonyát tárgyaltam, most azonban tovább kell mennünk s figyelemre kell méltatnunk azokat a közösségeket, amelyek a nemzeti egyházaktól függetlenül szervezkedtek. Az egyházi egységét olyannak gondolom, amely a kormányzás és szervezet helyi egységében jut kifejezésre. Azaz, meg vagyok győződve arról, hogy valamilyen formában az egyházmegyei és a parochiális rendszernek kell uralkodóvá válnia s alkotnia az egyházi élet alapját, mint ahogy ezzel Európa legtöbb országában már is találkozhatunk. Azonban egyetlen komoly vallásosságu kor sem találta ezt elegendőnek. A középkorban például a helyi egyházi szervezetet helyettesíti a nagy szerzetesi rendszer és mindig voltak vallási közösségek, amelyek a helyi egyház keretein belül, avagy kívül, de valamiképen kifejezésre juttatták sajátos és intenzivebb vallásos életfolytatásukat. A keresztyénségre nagy csapás lenne az, ha a különféleségnek ez a lehetősége tőle megvonatnék. Csak egyetlen egy dolgot követelhetünk meg, még pedig azt, hogy ezek a vallási közösségek, legyenek bár anglikánok, római katholikusok, avagy methodisták, ne nevezzék magukat egyházaknak: És amint én látom a helyzetet, ezeknek a közösségeknek, az egyházhoz való viszonya kettős formát ölthet magára. Az egyik formát ma a római katholikus közösséghez tartozók képviselik. Éneknek meg van a maguk sajátos hierarchiája, liturgiája, kánonikus törvénye s az ily egyházak a latin rítust követve a legbékésebben megférnek egymás mellett ugyanazon helyi kerület keretei között. Nem tudom belátni, miért ne lehetne meg az ily különféleség az Egyesült Egyházban is. Nyilvánvaló, hogy ha valamiféle egység létrejön az anglikán és a római katholikus egyházak között, úgy azok az angol egyházak, amelyek eddig is a latin rítust használták, ezután sem adnák fel azt. Egész szépen el tudom képzelni, hogy más meglévő keresztyén egyházak is szívesen szervezkednének ugyanezen az alapon. Meg lenne a saját püspökségük, szabályosan felszentelt lelkészeik, akik a helyi papi renddel állanának kapcsolatban, mindazonáltal intenzívebbé tennék a különféleségekben kifejezésre jutó vallásos életet. De van egy másik lehetséges viszonyulás! mód is. Hiszem, hogy ezek a különböző egyházi testek a saját külön vallási szervezetük nélkül is fennállhatnának, mint oly közösségek, amelyek a vallásos élet fejlesztése érdekében jöttek létre. Ilyen a viszony jnémely skandináviai ország szabad egyházai között. Meg van a maguk sajátos vallási életfolytatásuk, de nincs külön úrvacsorái istentiszteletük! Úrvacsorázni a parochiális egy* Az előadást a Hit- és Egyházszervezet lausannei világkonferencián Headlam gloucesteri anglikán püspök tartotta aug. 15-én. Anélkül, hogy minden tekintetben azonosítanánk magunkat az általa mondottakkal, e beszédet, mint a világkonferencián elhangzott egyik legnagyobb hatást kiváltó előadást, amelynek mindenekfölött szimptomatikus jelentősége van, örömmel közöljük olvasóinkkal. házba járnak. Az Üdv Hadseregének ugyanolyan lehetne a viázonya, mint az Egyházi Hadseregnek. (Church Army.) A methodista közösségek e nemzeti egyházzal szoros kapcsolatban álló vallási közösségek lehetnének. Vegyünk néhány konkrét esetet. Először is képzeljünk el egy oly országot, amelyben a Lutheránus Episzkopálista Egyház szerepel, mint nemzeti egyház s mellette a Keleti Orthodox Egyház jelentékeny kisebbségével is találkozhatunk. Mindegyiknek meg van a maga hagyományos istentiszteleti formája és hagyományos egyházi élete. Egyik sem tudná egy könnyen megváltoztatni gondolkozásmódját, de nem is látom semmi indokát annak, hogy megváltoztassák. Azt akarjuk, hogy egy egyházat alkossanak, nem pedig kettőt, ezt pedig azáltal érhetjük el, ha papi rendjeiket egyesítjük, ha mindkét egyház püspökei résztvehetnek a másiknak a felszenteléseinél és ha mindkét egyház presbiterei résztvehetnek a másiknak a felavatásainál. Egyesülnének zsinati gyűléseken csak azért, hogy megtárgyalják a két egyház közös érdekeit, különösen pedig a vallásos neveléssel kapcsolatos közös szabályokat és intézkedéseket. Egyesülnének időről-időre ünnepélyes istentiszteletekben és ahol a szükség és az alkalom magával hozza, mindkét egyház tagjai résztvennének a másiknak az úrvacsorái istentiszteletén is, ugyanakkor azonban mindegyik élhetné a maga megszokott vallásos életét és továbbra is megtarthatná vallásos istentiszteleti szokásait. Kétségtelenül, ha így egyesülnének egymással, nagy hatással lehetnének kölcsönösen egymásra. Mindegyik tanulna a másiktól és a kettő közti egység bizonyára még nagyobb lenne ezáltal. Annak azonban semmi akadályát nem látom fennforogni, hogy miért ne lehetne meg egymás mellett továbbra is a két külön istentiszteleti forma. Avagy gondoljuk el, hogy miképen szervezkedhetnének a vallási közösségek Angliában. Van egy nemzeti egyházunk, amely a lakosságnak körülbelül a felét gondozza és legalább névlegesen ezenkívül a lakosságnak még nagy számát magához kapcsolja. Különállók a római katholikus egyház, a féltucat non konformista egyház és a kis szektáknak igen nagy száma. Ami az utóbbiakat illeti, nem lehet határozottan állítani, hogy amennyiben az egység felé irányuló mozgalom nagyobb arányokat öltene, úgy ezeknek mindegyike továbbra is megtartani akarná önállóságát. Némelyek közülök így cselekednének, mások azonban nem. Egyesek közülök talán teljesen hajlíthatatlanok maradnának,’ így pl. a Plymouth-Testvérek. Mások viszont hajlandók volnának a nagyobb egyházakba való beolvadásra. De önálló és független felekezetek mindenkoron maradni fognak, amig csak az emberek önállóan és helytelenül gondolkoznak. Azok az egyházak, amelyekkel az egység létrehozásával kapcsolatban külön-kiilön dolgunk lenne, a következők: a*római katholikus egyház, a különböző methodista egyházak, azután a kongregácionalisták, a presbiteriánusok és a baptisták. Nem tudom, hogy a baptista egyházak valamikor is vágyakozni fognak-e és hajlandók lesznek-e az egységet elfogadni. Ami pedig a többieket illeti, a római katholikusok továbbra is követhetnék a latin rítust, az anglikánok pedig az angol rítust. A két egyház püspökei kölcsönösen segédkeznének egymásnak a felszentelési szertartásoknál. Nem tudom, hogy vájjon a methodisták, kongregácionalisták és presbiteriánusok hajlandók volnának-e arra, hogy saját püspökeik legyenek. Úgy gondolom, hogy szívesen megmaradnának oly vallásos közösségeknek, amelyek demokratikus alapokon szervezkedtek és szervezkedésükkel támogatják a Nemzeti Egyház vallásos életét, s
