Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-23 / 21. szám
Harminchetedik évfolyam. 21. szám. Pápa, 1926 május 23. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........-......................................... ...........-.....................*................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ...............................................-....................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐFŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. cd TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. cd A vezérlő Szent Lélek. Az embereknek nagy általánosságban kétféle típusát különböztethetjük meg: egyfelől a csak önmagukban bízókat, a csak önmagukból élőket s így az önmagukat csakhamar kiélőket, másfelől pedig azokat, akik emberekentúli, transz-szubjektív erőforrásokból táplálkoznak, akik azért élnek dicső, magasztos életet, mert erre kívülről képesekké tétettek. Az előbbi típust „átkozottnak“ bélyegzi meg a próféta: „Átkozott az a férfi, aki emberben bizik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szive.“ Az utóbbi típust pedig az „áldott“ szóval magasztalja fel: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik és akinek bizodalma az Úr.“ Az előbbi típus olyanná lész, mint a hangafa a pusztában, amely a szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön. Az utóbbi pedig olyanná lesz, mint a viz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit és nem fél, ha hőség következik és a levele zöld marad és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik. (Jeremiás 17:5—8.) Az előbbi típus képviselői az önmaguk felé fordult emberek, az utóbbié pedig az önmaguktól elforduló, önmagukról lemondani tudó és az Isten felé irányult emberek. Az előbbiek az önmagukkal dicsekedők, az utóbbiak ellenben az Urban dicsekednek. Az előbbiek az önmagukat vezérlők, az utóbbiak a más által vezetettek és ez a más, a Szent Lélek. Az előbbiek tehát az Isten családi körén kívül élők, az utóbbiak pedig az Isten fiai. Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm. 8:14.) Pünkösd ünnepe alkalmából adjunk hálát Istenünknek különösképen azért, amiért bennünket a második típus tagjaiul hivott el s hogy Szent Lelke által vezérel bennünket itt lent a földi téreken. Hogy Szent Lelke által újjászült bennünket s bizonyságot tesz a mi lelkűnkkel együtt, hogy Istennek gyermekei vagyunk. Hogy képesekké tesz bennünket arra, hogy Urnák nevezhessük Jézust, a mi Megváltónkat, s miközben elhalmoz bennünket kegyelmi ajándékaival, tudtunkra adja, hogy ha különbség is van e kegyelmi ajándékok között, de ugyanaz a Lélek adja valamennyit. Adjunk hálát a Szent Lélekért, aki segítségünkre van a mi erőtlenségünknek. S midőn könyörgésünkben azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, Ő maga esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodással. Adjunk hálát az igazságért, békességért és a Szent Lélek által való örömért, amelyek által valósul meg bennünk is az Isten országa, melynek eljöveteléért mindennap imádkozunk, s egyben megalázkodva kérjük Isten segedelmét, hogy legalább a pünkösd ünnepén meg ne szomorítsuk az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettünk a teljes váltságnak napjára. Hála néked, mindenható Isten, amiért kivetted a vezetést kezünkből s mi a Szent Lélek vezérlő erejére bizhatjuk magunkat! - „ . A nappali és esti istentiszteletek. Az esti istentiszteletekről a Dunántúli Protestáns Lapban most már két ízben olvasok. A két közlést azonban inkább tiszteletreméltó hozzászólásnak, mint ténybeli álladóknak veszem. Se pszichét, se normát nem ad egyik se,r inkább kérdez s a maga helyi speciálításával felel. És, sajnos, úgy kérdez és, sajnos úgy felel, hogy a keresztyénség lényege dekórumokon mozdul: — nappal tartsuk-e istentiszteleteinket, vagy este ? villanyfénnyel-e, vagy gyertyával, avagy lámpával szolgáltassuk a világosságot? az iskolában történjék-e mindez, vagy a templomban? A mi Krisztusban való hitünk a legszentebb és legkomolyabb ügy, amelyet nem a nappal, vagy este, hanem az élet és speciálisan a mi életünk határoz el. Lelkipásztori gyakorlatban megtörténhetik, hogy vagy az egyik, vagy a másik eszköz használása válik be. Tényleg elfogadható az az érv, hogy egy helyütt a munka akadályoz, másutt a ruhahiány gától. Nagy különbség van a város és a falú, az ipar és földmivelés, a hivatal és a szabad élet közt is. Sőt még az egysorsú és egyforma életű falvak tükörképe sem tükrözteti az egyforma klisét. Természetes tehát, ha a különbségeknek megfelelő különböző módszerek alkalmazását vesszük gyakorlatba s ahol délután néptelen a templom az egyik, vagy másik ok miatt, ott az esti istentisztelettel próbálkozunk és ellenkezőleg, megfordítva a délutáni istentiszteletre rendezzük be szellemi és valláserkölcsi közölni valónk anyagát. Sőt előadódhatik egy hétközi eset alkalma is, ami tisztán a lelkészi hivatás jól betöltésének a prudentiáján áll. Azonban általános gyakorlati normául tenni ezeket a külső körülményeket a keresztyén élet szempontjából azért talán még sem lehet. Hiszen, amely gyakorlat az egyik helyen beválik, a másik helyen talán kárt okoz. S ami az egyik kézben orvosság, a másik kézben könnyen méreg lehet. Hiszen nyilvánvaló, hogy a lovamat is elvezethetem a vizre, de semmi hatalommal sem kényszeríthetem arra, hogy
