Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-21 / 12. szám
Harminchetedik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1926 március 21. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •..................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. - ............................................. .....................................................................— FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ..............................................-...................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL- TANÁR PÁPA, FŐ- jflfc FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a Concurrunt, ut alant. Országszerte a nagy fejedelem, II. Rákóczi Ferenc születésének 250-ik évfordulóját ünnepeljük ezekben a hetekben. Bizonyára sokszor idézik majd az alkalmi szónokok Petőfi sorait: Oh Rákóczi, kinek emlékére lángolunk és sirva fakadunk. Hej, Petőfi óta is hányszor lángoltunk! De mostani állapotunkban a sírás fog el sokszor bennünket. Pedig ha valaha, úgy most van szükség a felemelt fejekre, a lángoló szívekre. Nagyjainkra azért emlékezünk, hogy levonjuk életük tanúságát és keressük, mi az ő szellemüzenetük a a mai magyarság számára. II. Rákóczi Ferencet ünnepelve úgy érzem az a mondanivalója korunk zaklatott emberei számára, amit soraim címéül választottam. Főiskolánk éremgyüjteményében meg van az az emlékérem, melyet második Rákóczi Ferenc a szécsényi országgyűlés alkalmából veretett. Három hosszúruhás, fátyolos női alak, akik a három, egymással sokszor ellentétben álló keresztyén egyházat ábrázolják, fát hordanak egy díszes oltáron égő tűzre, melynek füstje felszáll a magasba. A csoportozat felett van a hires mondás concurrunt, ut alant: egyesülnek, hogy közösen élesszék! Nagyon helyesen állapította meg egyházkerületünk tanácsbirája dr. Hegedűs Lóránt, hogy ezekben az időkben szent kötelessége minden egyes magyarországi felekezetnek külpolitikát csinálni; mi most II. Rákóczi Ferenc emlékét felújítva hangsúlyozzuk, hogy minden érdek azt követeli,] hogy a felekezetek idehaza, egymásközt is békességben éljenek. A civódó haza a haza vesztét jelenti. Össze kell fogni a nagy célok munkálása érdekében. El kell némítani azokat, akik felekezeti türelmetlenséget hirdetnek. De természetesen minden oldalon. A helyzetet éles szemmel látta meg gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki többször felhívta már mindenik felekezet vezetőinek figyelmét a szomorú következményekre, amelyekkel a felekezetek összekülönbözése jár: egymástól legfeljebb százakat vagy ezreket nyerhetnek, de a nemzetközi hitetlenség közben százezreket és milliókat ejt foglyul. Szűnjenek meg tehát az olyan elszólások, sőt sokszor nyílt sértegetések és támadások, aminők mostanában, sajnos, oly gyakoriak, pl. a Magyar Kultúra hasábjain. Nincsenek nekünk bajaink elegendőnél is nagyobb számban, hogy megengedhetnénk magunknak az erők szétforgácsolását, sőt egymás ellen támadását? Dolgozzanak az egyházak híveik közt teljes lélekkel, de nem gyűlölve egymást, hanem követve a Mester tanítását: arról ismernek meg benneteket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek. Pongrácz József. Lelkészi jelentés egy 275 lelket számláló gyülekezetünk 1925. évi állapotáról. Beterjesztve az 1926 január 11-én tartott rendes évi közgyűlés elé. Igen tisztelt Közgyűlés! Isten végtelen jóvoltából és kedvező kegyelméből ismét egy év suhant át felettünk s most eljutottunk ahhoz a ponthoz, midőn hangzik felénk is a felhívó szó: „Adj számot a te sáfárságodról! “ (Luk. XVI: 2.) Nézzünk végig az elmúlt éven s komolyan vessünk számot, hogy a legfontosabb dologban: az egyházi életben mentünk-e előbbre belsőleg és külsőleg; előbbrementünk-e a fejlődésben, vagy hanyatlás, visszaesés mutatkozik-e? Elsősorban a lelki életre irányul tekintetem s mivel külső fokmérőnek az istenitiszteletek látogatását és az úrvacsorában való részvételt szoktuk tekinteni, arról adok számot. 60 ünnepi alkalommal nyilott meg az elmúlt 1925. évben templomunk ajtaja s délelőtt volt a templomba járók összes száma 4407, kettővel több, mint az előző évben; délután pedig 2656, sajnos, 554-gyel kevesebb, mint az előző évben. Átlag esik egy délelőttre 71, a gyülekezetnek több mint 1/i része, délutánra pedig 44, a gyülekezetnek alig Ve része, holott az előző évben a délutáni átlagos templomlátogatók a gyülekezet 1/5-ét képezték. Keresve e szomorú jelenség okát, a bajt megtaláljuk abban, hogy ifjaink, mint a községi leventeegyesület tagjai, a múlt évben éppen a délutáni istenitiszteletek idején voltak kénytelenek gyakorlatra kivonulni. Presbitériumunk annak idején ez ellen a községnél felszólalt, illetve átiratot intézett. Ennek eredményeképpen aztán a múlt év végén megjelent egy főbírói rendelet, mely istenitiszteletek idején a gyakorlatozást megtiltja, úgy hogy az utóbbi időben ifjaink szorgalmas templomlátogatása máris biztató reménységet nyújt a jövőre nézve! Nagy súlyt kell erre helyeznünk, mert ők jelentik a jövő egyházát s Isten előtt mindnyájan felelősek vagyunk, hogy elősegítjük-e, munkáljuk-e lelki fejlődésüket? Egyházi elöljáróink (8) templomlátogatási száma a 60 ünnepi alkalommal délelőtt kereken 180, tehát átlag jut egy alkalomra három presbiter. Ez bizony kevés! Az egész presbitérium teljes számban csak egy alkalommal, karácsony első napján vett részt az istenitiszteleten. Hadd olvassam itt fel a jövőre buzdításul Péter apostol üzenetét: „A közietek levő presbytereket kérem én, a presbytertárs és a Krisztus szenvedésének tanúja és a megjelenendő dicsőségnek részese: Legeltessétek az Istennek közietek lévő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest, sem nem rút nyerészkedésből, hanem jó indulattal, sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeten, hanem mint példányképei a nyájnak.“ (Pét. V^-g.) Úrvacsorával élt az öt alkalommal 112 férfi és 106 nő, összesen 218,
