Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-07 / 45. szám
194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926, magasabb eszményről? Öröm, az, kizárólag a magunk kéjvágyának élni s ennek mindent feláldozni? Óh keresztény ifjak! ez nem igazi öröm, ez a bűnnek elkábító orgiája azokban az esztendőkben, melyek az erőskezü Mátyás uralkodását követték. A Prédikátor nem ilyen örömöt ajánl az ifjaknak, hanem azt az örömöt, mely a magasabb célok után való törekvés után a lelkekben fakad, mely nem mámorban és élvezetekben, hanem a szív tisztaságában áll, mely nem felejtkezik meg arról, hogy mindenkor az Úr szine előtt kell járnia. A mohácsi vész, mely nemzetünk sorsát ketté törte, melynek hatása a következő évszázadok történetében egész napjainkig érezhető, hisz mi lett volna ebből a nemzetből, ha Mátyás alatt kivívott hatalmi positióját megtarthatta volna! a mohácsi vész csak kimondott ítélet volt arra a nemzetre, mely ezt a maga bűnével kihívta és megérdemelte. Ha szomorú ennek a 400 év előtti gyászos eseménynek emlékezete, de rejt ez magában vigasztalást is. Óh mert az a rettenetes lecke, amelyben a nemzet a mohácsi vész csapása alatt részesült, nem maradt a lelkekre hatás nélkül. Szomjas szivek, epekedő vággyal fordulnak Isten felé és keresik az ő orcáját, mely a bűnös örömök között el volt rejtve előlük. Prédikátorok ajkán megszólal a megtérésre és megjobbulásra hivó isteni ige és ezt az igét a vágyó keblek örömmel karolják fel s örömmel alakítják át életüket az Isten parancsolatai és az evangélium kívánalmai szerint. A megbocsátó isteni kegyelemben való bizakodás erőt ad a csüggedt Ielkeknek, s megindul a lelkek és a nemzetépítés nagy munkája, újra kinő a fű, felsarjad a vetés s 100 esztendő alatt magához tér a halálos csapás következtében már-már holtnak vélt nemzet s újra tényező lesz az európai népek sorában. Külföldi követek újra megjelennek az erdélyi fejedelmek udvarában s uralkodók keresik a kis ország szövetségét, hogy politikájukat ennek támogatásával érvényesíthessék. Az Isten igéje hirdetésének nyomán megjelenik nemzeti nyelvünk az irodalomban, önálló magyar műveltség nyomait látjuk feltűnni mindenütt, főurak és fejedelmek tudósokat gyűjtenek maguk köré, tudni vágyó ifjak százait küldik külföldi egyetemekre, hogy onnan visszatérve, minél hatalmasabb hirdetői lehessenek a evangélium tanának. (Folytatás és vége következik.) Püspöklátogatás Salgótarjánban. Örömünnepe volt a salgótarjáni református egyháznak. Régótá várt, szeretett főpásztora: dr. Antal Géza püspök látogatta meg a kerületéhez tartozó, számra nem nagy, de annál lelkesebb, hitbuzgó salgótarjáni egyházát. A püspök október 30-án, a délutáni gyorsvonattal érkezett: kíséretében voltak: Nagy István esperes, dr. Fodor Vilmos egyházmegyei gondnok, Kovács Sebestyén József balassagyarmati lelkész, Tóth Lajos theol. igazgató, Pongrácz József theol. tanár, Gegus Dániel és Szenthe Kálmán, egyházmegyei tanácsbirák. A főtéri állomáson Szabó Dezső ref. lelkész üdvözölte. Hatásos beszédében kiemelte, hogy miként a bányász leszáll a fold gyomrába, hogy onnét a fekete magyar gyémántot napvilágra hozza, úgy az egyház leszáll a lelki élet bányájába, hogy onnét a magyar haza iránti lángoló szeretetet, a testvéri együttérzés melegét, a szunnyadó hitet felszínre hozzuk, hogy ennek napsugaras fénye világosságot árasszon itt a magyar végeken a hideg, sötét, közönyös magyar éjszakában. A püspök válaszában a magyar feltámadás gondolatát elevenítette meg s egyszersmind azon óhajának adott kifejezést, hogy a város lakosságát felekezeti különbség nélkül a hazaszeretet szent kapcsa fűzze össze. A pályaudvarról a püspök, kíséretével, az acélgyár vendég-szállójába vonult, ahol a tiszteletére megjelent küldöttségek üdvözlését fogadta, amelyeknek sorát a testvér egyház képviseletében dr. Csengődy Lajos ev. lelkész ékes szavakkal tolmácsolt üdvözlése nyitotta meg. Utána az izr. hitközség képviseletében Rauchverger Mór hitközségi elnök, a város nevében dr. Förster Kálmán polgármester, a katonai parancsnokság, csendőrség és vámőrség nevében Husenblász Károly alezredes, az állami tisztviselők nevében Zelenka Ottó kir. járásbirósági elnök, a Salgótarjáni kőszénbánya r.-t. nevében Schreiner bányafőgondnok, a Rimamurány-salgótarjáni vasmű r.-t. nevében Liptay B. Jenő kormányfőtanácsos gyárigazgató, az iskolák nevében dr. Szabó Lajos gimn. igazgató, az ipartestület nevében ifj. Ţimaróczky Sándor és az Omke nevében Haás D. Ármin üdvözölték, amelyekre a püspök külön-külön, meleg bensőséggel válaszolt. Este 7 órakor Liptay B. Jenő kormányfőtanácsos a püspököt és kiséretét, valamint a salgótarjáni társadalmi élet néhány vezető emberét vendégül látta az acélgyár tiszti kaszinójában. Ezután a hazafias estély kezdődött, amely előkelő és szépszámú közönség részvételével az acélgyári olvasóegylet nagytermében folyt le. A műsor a Rákóczi-nyitánnyal kezdődött, amelyet Ursutz József karmester kiváló művészi vezetésével az acélgyári zenekar adott elő a megszokott virtouzitással. Dr. Nógrádi Pap Dezső ügyvéd poétikusan megirt prológjában az őszbe hanyatlott természet és a trianoni békeparancs folytán bilincsbe vert magyar nemzet feltámadását hirdette. A prológ két utolsó verszakát mi is közöljük: Valahol, messze egy csillag világít: Ez a csillag, a magyar bizalom! A mi bizalmunk szilárd, mint a gránit, Porrá nem zúzza semmi hatalom. Nagy nemzeteknek pajzsa: az erős hit, Amelyen nem győz semmi sors-csapás. Bár megcsufolják, százszor megvesszőzik: A Golgotáján van feltámadás! . . . Ti, kik a hitnek örök balzsamával Uj erőt adni hozzánk jöttetek, Akiknek lelke ott virraszt, ott szárnyal A kétkedők, a csüggedők felett; S apostolokként járva szerte-széjjel: A magyar rögbe szórtok új magot: Üdvözlünk lelkünk szent szeretetével, Mint derengő táj a kelő napot. A műsor egyik főpontját dr. Molnár Imre dalénekes, a nemzeti zenede tanárának énekművészeié képezte, aki a XVII. és XVIII, századból régi magyar dalokat és népdalokat adott elő kiváló művészettel. Ezt követte az estély legkimagaslóbb mozzanata, dr. Antal Góza püspök ünnepi beszéde. Mély gondolatokban bővelkedő, szabadon előadott beszédében gróf Széchenyi Istvánról, a legnagyobb magyarról emlékezett meg. Elénk tárta gróf Széchenyi örökéletü alkotásait, párhuzamot vont közte és a magyar nemzet másik szellemi óriása és vezére Kossuth Lajos között, az egyik oldalon a lassú, körültekintő, a másik oldalon a lázas, lüktető, megalkuvást nem ismerő hazafias munkálkodást szimbolizálva. Megindító szavakkal ecsetelte Széchenyi tragikumát, lelki összeomlását, amelyet előidézett a nemzet sorsán való folytonos töprengés, egy magába szuggerált önvád, hogy akaratlanul nem ő volt-e az oka a világosi
