Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-11-07 / 45. szám
1926. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 195. oldal. katasztrófának, a nemzeti ügy bukásának azzal, hogy életre keltette a nemzet régóta szunnyadó erőit s amikor az az ő működése folytán dermedtségéből felébredt s ereje teljében máról-holnapra gigantikus magaslatokba szárnyalt, nem tudta már a nemzetet a lassúbb haladás ösvényére visszavezérelni, mert a rohanó események Kossuth Lajost állították a nemzet élére. Ez a töprengés, mely Széchenyi halhatatlan hazaszeretetéből fakadt, a döblingi tébolydába vitte, de ott sem szűnt meg a nemzet érdekeit szolgálni, s az 1858-ban megjelent „Blick“ című müvében a Bach-rendszert magasztaló „Rückblick“ fejtegetéseit klasszikus tudással cáfolta meg. Beszéde végén a püspök Széchenyit, mint a hazaszeretet örök szimbólumát állította elénk. A beszéd a jelen voltakra mély hatást gyakorolt s a püspököt hosszan, viharosan éljenezték. Ezután az acélgyári zenekar magyar egyveleget adott elő. Ezt követte a „Rákóczi zászlaja“ cimü melodráma bemutatása. Végül dr. Molnár Imre régi magyar dalokat és népdalokat énekelt. A közönség a művészt percekig tapsolta. Meg kell emlékeznünk Rőder Alfrédről, ki az énekszámokat és a melodrámát finom művészettel zongorán kisérte. Másnap délelőtt fél 10 órai kezdettel az evangélikus templomban, a testvér egyház részvételével a reformáció emlékére istentisztelet volt, melyen dr. Antal Géza püspök prédikált, aki a három nagy reformátor: Luther, Zwingli és Kálvin munkásságát fejtegette és a protestáns hívőket az ő követésükre buzdította. Ez alkalommal a református hívek úrvacsorával is éltek. Az urvacsorai agendát Tóth Lajos főisk. igazgató mondotta. A püspöklátogatás alkalmából délután három órakor Pongrácz József theol. tanár a tanulóifjúsághoz intézett buzdító beszédet, délután 5 órakor a két protestáns gyülekezet együttes reformációi ünnepélyt tartott, melyen Pongrácz József bibliát magyarázott és imádkozott, Kovács Andor ev. főesperes tartalmas emlékbeszédet, dr. Csengődy Lajos helybeli ev. lelkész megkapó záróbeszédet mondott. A salgótarjáni kis református gyülekezet nagy dologba kezd: templomot akar építeni, erről a presbiteri gyűlésen tárgyalt a püspök úr. Az egyház, élén a lelkes vezetőséggel: a fáradhatatlan Szabó Dezső lelkésszel és a minden jó munkában készségesen segítő gyárigazgatóval, Liptay B. Jenő gondnokkal, mindent elfog követni, hogy terve megvalósuljon. Hisszük, hogy ez a püspöklátogatás is hozzájárult a megvalósulás siettetéséhez. Reformációi ünnepélyek. Pápán a reformáció emlékünnepélyét okt. 31-én d. e. nagyszámú és előkelő közönség előtt tartotta meg a theológus ifjúság. Közös zsoltáréneklés után Győry Elemér theol. tanár mondott lendületes megnyitót, melyben felhívta a figyelmet a hozzánk századokkal ezelőtt ismét aláhajlott és azóta is aláhajló és bennünket átölelő isteni kegyelemre. Bódás János pn. ez aikalomra irt ódáját mély átérzéssel és erővel szavalta Császár Károly pn. Az ünnepély középpontjában Mátyás Lajos főisk. szénior előadása állott. A renaissance és reformációról beszélt megkapó erővel, kimutatva ez utóbbi nagyobb jelentőségét az előbbivel szemben Majd a főisk. kántus énekelte a „Semiramis“ cimü dalműből „Áldások Istene ..." betétet sikerültén, a betegség miatt szabadságon levő Tóth L. főisk. ének- és zenetanár helyett Vikár Sándor pn., oki. énektanár dirigálása mellett. Farkas Sándor lelkeket Istenhez emelő imájával és zsoltárénekléssel végződött az ünnepély. Pápai nönevelö intézetünk vasárnap délután 4 órakor saját disztermében nagy és előkelő közönség jelenlétében tartotta meg reformációi emlékünnepét. A 160. dicséret eléneklése után Frank Erzsi áhítatot keltőén szavalta el Kozma Andor: Krisztus mindenütt cimü költeményét. Varga Gyula intézeti vallástanár a reformáció jelentőségéről tartott alapos történeti tudásról tanúskodó előadást, melynek különösen a mohácsi vész utáni korral való összefüggését tárgyaló része volt hatástkeltő. Rendkívüli sikere volt a következő számnak,, mellyel az intézet uj zenetanára: Ritókh István mutatkozott be. A négyszólamra betanított kar gyönyörűen énekelte el Nagy Zoltán Hozsannáját. Hasonlókép nagy' sikere volt, mint zongoraművésznek, amikor a Medgyasszay Katalin által ritka drámai erővel előadott Bocskai-mélodrámát kisérte tökéletes művészettel, lelkeket megrázó erővel. A közönség mindkét számot frenetikus tetszésnyilvánításokkal kisérte. Az ünnep a XC. zsoltár felemelő akkordjaival végződött. Jövedelme önkéntes adományokból 1,300.C30 K-val gyarapította az intézet gróf Tisza István ösztöndíj alapját. A losonczi ref egyház és theológia reformációi emlékünnepélyének sorrendje a következő volt: 1. Gyülekezeti ének: 74. dics. 1. és 2. verse. 2. Imádkozott és bibliát magyarázott dr. Magda Sándor theol. előadó. 3. Karének: Mozart „Oh Atyánk és Vezérünk“. Előadta a theol. énekkar. 4. Szavalat: P. Czinke István: Uram maradj velünk. Szavalta Ádám Lajos II. é. theológus. 5. A kálvinizmus, mint a hősiesség vallása cimen előadást tartott Zsemlye Lajos theol., előadó. 6. Szóló ének: 92. dics. az uj énekes könyvből. Énekelte Belágh Barna II. é. theológus. 7. Remenyik S.: „Az óriás.“ Szavalta Kiss Gyula I. é. theológus. 8. Karének: Magyar gályarabok éneke. Előadta a ref. énekkar. 9. Imádkozott és áldást mondott Kövy Árpád ref. lelkész. 10. Gyülekezeti ének: Mindig velem Uram mindig velem. Keszthely és Tapolca ref. és ág. h. ev. gyülekezetei közösen ünnepelték meg a reformáció emlékét Keszthelyen d. e. az istentiszteleten imádkozott Menyhárt István ev., prédikált Csontos Béla ref. lelkész. A délutáni ünnepélyen megnyitó beszédet tartott Kesztyűs Lajos ref. gondnok, szavaltak Oppel Andor gimn. tan. és Molnár Béla akad. halig. A XLIII, zsoltár 3—5 versének angol szerzeményű parafrázisát magyar fordításban duettben énekelték Vargha Bözsike és Csontos Béla, előadást tartott Menyhárt István ev. lelkész, bezáró beszédet Sass Gábor akad. tanár, imádkozott és bibliát olvasott Csontos Béla. Tapolcán nov. 1-én d. u. 3 órakor volt a közös reformációi emlékünnepély, melyen előadást tartott Menyhárt István ev., bibliát magyarázott Csontos Béla ref. lelkész. Az ünnepélyt itt is énekszámok és szavalatok egészítették ki. A sólyi ref. leányegyházban október 31-én délelőtt Vasady Béla theol. h. tanár prédikált, Vikár Z. s.-lelkész úrvacsorát osztott, délután Tóth Endre theol. h. tanár prédikált, este vallásos ünnepély volt a templomot teljesen megtöltő gyülekezet előtt, melyen Vasady és Tóth theol. h. tanárok tartottak előadást. Az énekkar Vikár Z. lelkész vezetésével énekelt s egyik legényegyleti tag szavalt. Ünnepély végén 330.000 K adomány gyűlt be. 1 VEGYESEK j ©SS@® ®®@®@®®@S s SS® — Kitüntetés. A kormányzó őfőméltósága dr. Darányi Kálmánt Győr és Moson vármegyék főispánját, főiskolánk nagyérdemű világi gondnokát a csillaggal ékesített II. oszt. magyar érdemkereszttel tüntette ki. A magas kitüntetés alkalmából e helyről is melegen köszöntjük fáradhatatlan gondnok urunkat! — Uj főigazgató. A vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a kormányzó őfőméltósága dr. Körös Endrének, pápai tanítónőképzőnk országos hirü igazgatójának a tanítónőképző-intézeti királyi főigazgatói cimet adományozta. Az új főigazgató évtizedeken át nemcsak lelkesedéssel, de kiváló eredményekkel szolgálta a magyar tanügyet. Mióta átvette a nőnevelő-intézet igazgatását, szóval és tollal, magánbeszélgetésekben és gyűléseken, de mindenek felett magában az intézetben kifejtett zajtalan munkával, az