Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1925-03-15 / 10-11. szám

Haíminchatodik évfolyam.

10—11. Szám

Pápa, 1925 március 15.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE

..................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .......................................................

........... ... ..........................■ .................... ...................... t ■,

............................................................ FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ..............................................■—...............

FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jfc FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOLISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. SÍ© □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. c=>

Jókai nemzeti jelentősége.

Irta: Dr. Körös Endre.

Azt a nagy, sötét, vigasztalan éjszakát, mely végzetes harcunk kezdete óta Isten végére mehetetlen eleve elrendeléséből szakadt reánk — figyelj fel, szenvedő lélek te! — időről-időre évszázados csillagdátumok fénykévéi világítják be. Üstökösöknek hinnéd talán őket ? De nem, hisz nem vérvörös a fényűk, nem jönnek onnan, hol millió tűz lángja forr, nem törnek reánk ismeretlen vészek hírnökei gyanánt félelmet, babonás ijedelmet terjeszteni. Máshonnan szakadtak ki ezek, az örök szeretet fénytengeréből, hol Dante képzeletének üdvrózsája reszket, égi kegy küldi alá őket hozzánk szelíden, biztatóan, emlékeztetőén. Gondoljatok csak vissza: csak legutóbb két év előtt, újra rá most egy év előtt is sugárzott reánk egy-egy évszázados csillagdátum fénykévéje. Feléjük fordítottuk megviselt arcunkat s mire derülni kezdtek vonásaink, megszűnt a sugárzás, jött ismét az éjszaka. És idén, igen, idén ismét, idén mintha egyenest a csudák éve köszöntött volna reánk. Nem is egy, de egyszerre három évszázados csillagdátum fénykévéje ragyogja be egünket. Széchenyire emlékeztet bennünket az egyik, ki száz évnek előtte emelt templomot a magyar tudománynak, Vörösmartyra a másik, ki hona „nagyratörő tehetősbb fiainak“ ugyanekkor zengi el hősi énekét, a harmadik pedig és ez az, melynek sugárzása legerősebb, mert mig a másik kettő a nagyoknak csupán egy-egy alkotására emlékeztet, ebben egy egész élet dús tartalmát sugározza reánk étheri tiszta fény, ez Jókai születésének évszázados csillagdátuma.

Mélyebb belegondolás nélkül nem is sejtené senki, minő szoros az összefüggés e három egyszerre jelentkező csillagdátum között. Az akadémia megalakítása Széchenyi nemzetmentő munkájának első állomása. Csupán az az ország, amelynek műveltsége megteremthetésére meg van a maga biztos alapja, ahol a szellemi erők koncentrikus együttműködése lehetővé válik, mutathatja fel a nagy tehetségek olyan dús, olyan hatalmas kivirágzását, aminő az ezt követő két évtized alatt nálunk bekövetkezett s aminőre a lassú, biztos, nyugalmas fejlődésü nyugati országokban soha és sehol párjára nem találhatni. Ha így a szellemi élet pezsdítő erejében megtaláltuk a kapcsolatot Széchenyi alkotása és Jókai között, még erősebb, még vérszerintibb ez az összefüggés, mely közte és Vörösmarty között fennáll. Jókai maga mondja nem is egyszer s minél idősebb korában annál erősebb meggyőződéssel, annál melegebb érzéssel, hogy ő Vörösmartyt tekinti bálványképének, szellemi apjának. Vörösmarty babéra lebegett előtte, mikor első kísérleteit megtette s élete alkonyán egy soha meg nem irt őskori prózai

éposz alakjai rajzottak lelkében. De ha ezt az époszt nem is adatott meg néki megírnia, annak a munkának, amit Vörösmarty kezdett, ő lett mégis a folytatója. Vörösmarty az ezer év előtti magyarság hőskorának epikusa, Jókai pedig az ezer év utáni, a szeme előtt lefolyt hőskornak lett az epikusává. A történelem távlatából tekintve ebben a tényben rejlik Jókai költészetének valódi nemzeti jelentősége. S vájjon ma, amikor egyetlen percünk sem lehet mentes a nemzeti létünkért való aggodalomtól, mi lehetne méltóbb az ő halhatatlan nagyságához, mint ha éppen Jókai költészete nemzeti jelentőségének szenteljük szerény ünnepi megemlékezésünket.

*

Jókai nemzeti jelentőségéhez az alapot, melyen mint szilárd sziklatalajon missziójának büszke vára felépül, saját élettörténete szolgáltatja. Úgy van ő is, mint dicső költőtársa Petőfi, elválhatatlanul belekapcsolódik életének egyes mozzanataival nemzete történetébe. Nem kell hinnie senkinek, hogy az események intézésében valaha is vezéri szerep jutott volna neki, de nem kell ahhoz vezérnek lenni, hogy szétbonthatatlanul össze legyen kötve sorsa a nagy közösségnek, az egész magyarságnak sorsával. Csupán egynéhány ilyen mozzanatra kívánok rámutatni. Nem beszélek el élettörténetet, hisz mi mindnyájan, akik itt együtt vagyunk, kivéve az egészen ifjakat, sokan még életének delén, legtöbben annak alkonyán kortársai voltunk neki, kiknek megadatott, hogy földi alakjában lássuk a ma már halhatatlant s így az ő földi pályájának minden felemelő s minden búsító részletét közvetlenül szemlélve jól ismerhetjük. Csupán azokon a mozzanatokon óhajtanak röpke pillantással átfutni, melyek tárgyamra tartozva költészete nemzeti jelentőségének képét világítják meg.

Hogy abban a városban született, hol a méltósággal hömpölygő Duna mellé ezer esztendő előtt magyarok telepedtek le, hol soha más emberfia, mint magyar nem lakott, hol magyar szellem, magyar érzés volt mindig otthonos, hogy olyan helyeken járta iskoláit, hol a nemzeti hagyományok kultusza élt és virult, ezek csak jellemalakító tényezők. De már hogy itt ebben a mi kis városunkban sorsa összehozta őt Petőfivel és első irodalmi kísérleteit ugyanannak az Emlékkönyvnek ma már sárguló lapjairól olvashatta a a kegyeletes utód, amelyekről a másik szellemóriásét, ennek a találkozásnak fontosságát a mi szempontunkból nem szabad kicsinylenünk. Igazi barátok ők ketten nem lettek még itt Pápán. Az a nagy eszme, mely később örökre egyesítette őket, a szabadság eszméje, csak később sarjadt ki lelkűkben. De a diákismeretség, a Márton István ódon, tört homlokzattal épített iskolaháza, a képzőtársulati bírálati órák és pályadíjak, mint