Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-13 / 50. szám
Harminchatodik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1925 december 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —............................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ——......-...............................—-................................................................ FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ......................—..................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ca TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. a A legnagyobb magyar lelke. Irta: Szűcs Dezső tanár. (Folytatás.) Széchenyi István gazdag lelki világának másik értékes eleme: izzó haza- és faj szeretete. Ez a másik gyökere államférfim egyéniségének és korszakos reformátori tevékenységének. Mielőtt hozzáfogna reformátori munkájához, a lelkismeretes orvos gondosságával mindent szemügyre vevő komoly vizsgálattal állapítja meg a nemzeti agónia, a nemzeti tespedés okait. Tudja, hogy nemzete nagy beteg s „veszély fenyegeti a magyart.“ Hazája, fajtája iránt érzett szeretete nem hagyja nyugodni; előtte „a nemzetséghezi hűség, Magyarországhozi tántoríthatatlan hűség, alapja mindennek“. Valami sajátos bús magyar érzés szállja meg a leghívebb magyarnak szívét, mikor Voltaire mondását feljegyzi: „nincs boldogtalanabb nép a magyarnálvagy amikor mint fiatal huszárkapitány a debreceni garnizonban így töpreng: „A legnagyobb vonzódást érzem a durva néphez, melyet voltakép hőn szeretek, hogy oktatnám, emelném, emberré nevelném ; majd meg látni se kívánom s eltaszítanám magamtól. Tudatlansága meghat: életemmel, véremmel szeretnék segíteni rajta s osztoznám, vele együtt szenvedve, sorsában“. íme a nemzetével való közösség érzésének lángja mintha vulkánikus erővel törne ki belőle. Teljesen egynek érzi magát nemzetével s ennek sorsán töprengve, egyre határozottabb vonalakban bontakozik ki előtte nagy történeti hivatásának útja. Nemcsak ismeretvágya, de forró magyar érzése és honszeretetének csillaga vezérlik a külföldre, ahol tisztába jött a nemzetek fejlődését, jövőjét biztosító szellemi-anyagi munka, kultúra útjával s ahol nemzeti érzése valóban tettvággyá izmosodott benne. A faji szolidaritás érzésének lángja, amellyel pusztuló faját meg akarja menteni és egy új világnak, új életnek ösvényére vezetni, nemcsak itthon tör ki belőle naplóiban mint önvallomás: „szeretlek minden hibáiddal,“ hanem idegenben, a gyárak, gépek, ipar, kereskedelem, művészet fejlett világában, bolyongásai közben is és feltámad lelkében a magyar vándor honvágya: „Szegény kis haza . . . Igaz, hogy még nem ismerlek egészen, de majd megnézlek nemsokára, mert hűségesen szeretlek, dacára futó homokodnak és felfuvalkodott lakóidnak“. A fajtájával való közösség érzése annyira csodás erővel nyilvánul meg Széchenyi lelkében, hogy ő, akinél mélyebben senkisem fájlalta s keményebben senkisem ostorozta nemzete hibáit — szinte mohón kap meg a külföldön is, itthon is egy-egy szálat a magyar élet jellegzetes motivúmaiból. Külföldi útján egy tengeri szerencsétlenség alkalmával régi huszárjának mondásával bátorítja magát: „a halál csak tempó“; huszárjai mulatozását szemlélve, elfogódva Írja naplójába: „Én oly lágy hangulatban vagyok, ha bármi honit látok, hogy egy hegedű, egy cimbalom, de még egy duda is elbájol s szinte könnyekig megindít! Egy népnek eredeti jellegét sohasem kellene átváltoztatni, vagy épen kipusztítani akarni; olyan az, mint a fognak a zománca“. Petőfi lelke szólal meg benne, mikor azt írja, hogy az „Alpesek legszebb vidékein, vagy Olaszország leggazdagabb völgyeiben sohasem tudott úgy felbuzdulni, átmelegülni és lelkesülni, mint hazája kopár pusztáin“. Csakis ilyen lélek írhatta teljes őszinteséggel naplójába: „Mindenekelőtt áll előttem: hűség a fajtámhoz“. Nemzete iránt érzett szeretete, fajához való ragaszkodása egyre erősödő fénnyel tör elő, mikor a „Kelet Népé“ben így ir: „Mindazt, amit tettem, azért tevém, mert magyar vagyok“. Nemzeti érzése, hazaszeretete, faji öntudata nemcsak életét vezető, formáló hatalom, de egyszersmind tragikus végzetének eszköze is. Ezért lett az ő élete nemzeti történetté. Ami élete hivatását keresteti vele hazaszeretet; feljajdulása és felháborodása szomorúközviszonyainkon : hazaszeretet; mélységes tettvágya : hazaszeretet; tépelődése, önmagával való meghasonlása: hazaszeretet; kétségbeesése : hazaszeretet. Széchenyi reformátori tevékenységének nyitánya annak megállapítása, hogy „Magyarország nagy parlag“. Tisztán #áll előtte: „mik vagyunk és mik lehetnénk“. Félre tehát a közönnyel, tétlenséggel, „cselekednünk kell, ha élni akarunk; gyökeresen, mély sarkalatilag cselekednünk“. Nincs helye kishitűségnek, elbizakodásnak, önzésnek, gőgnek; első sorban nincs helye a nemzetietlenségnek és müveletlenségnek. Bízik nemzetében; képesnek tartja a tanulásra, haladásra és fejlődésre s boldog örömmel kiált fel: „Ifjú nemzet vagyunk... köztünk inkább a fiatalság jelei és hibái láthatók s távol még tőlünk a vénség és koporsó“. A belső és külső erők fokozásával akarja nemzetét úgy felemelni, hogy a férfikor nemes próbáiban és nagyszerű erőkifejtésében megállhassa helyét. „A magyarnak nincs mit fecsérlenie szánakozásával“; nem nemzetének kevés száma s fajtájának árvasága aggasztják, hanem az, hogy nemzete anyagi és szellemi léte oly felette „könnyű“ ! Tudja nagyon jól, hogy „nem a nép sokasága okozza egy vidék virágzását, hanem a nép minémüsége“. Ezért emeli fel nemzetét a nemzeti életfelfogásnak addig ismeretlen magaslatára s megjelöli azokat az eszközöket, amelyek nemcsak megmutatják az üdvösség útját a nemzetnek, de egyszersmind alapkövei is az új Magyarországnak. Első és fő dolog nemzetiségünk kifejtése. Itt, ezen a ponton válik a Iegmagyarabb magyar nagy nemzetnevelővé s a humanizmus apostolává. Egy szent eszme: a nemzetiség eszméje nevében támadja meg a régi rendszert s ezt az eszmét teljes logikai összefüggésében fejti fel. Ez eszme nevében harcol a nyelv kiműveléséért s ezért alapítja a Magyar Tudományos Akadémiát; ez eszme nevében harcol a rendi világ közszelleme s elavult intézményei ellen, ez eszme nevében támadja a