Dunántúli Protestáns Lap, 1925 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1925-08-23 / 33-34. szám

98. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1925.

nem hallgatnak, protestánssá lesznek, s ahol mégis katholikusnak maradtak, horvátoknál, csíki székelyeknél templomok s plébániák meghagyattak —: Lehet-e indokolt kath. sérelemnek állítani, hogy a templomok prot. istentisztelet céljaira átalakíttattak? A zendülés, aminek ők a prot. önvédelmet nevezik, a másfélszázadon át a protestantizmusnak teljesen behódolt, azért, mint Walter mondja, mindenüket áldozni kész falvakban, városokban kitört volna-e valaha, ha ők nem mennek oda, nem létezett kath. lakók számára erőszakosan templomot foglalni? És ha ilyenkor itt-ott, nagyon kevés helyen, a protestántizmushoz nem illő kegyetlenség történt, vérig zaklatás szomorú eredménye volt az, melyben az égbe kiáltót azok szenvedték, kik a kegyetlenséget elkövették.

Sic itur ad astra. Az evangéliomi keresztyén egyház ragyogó csillagaihoz, a gályarabokhoz. Nem foglalkozom a történetükkel, — a pápai egyház lelkipásztorának s dunántúl püspökének, Séllyei Istvánnak s pápai főiskolánk rektorának Kocsi Csergő Bálintnak életet tárgyazó előadások hivatott ajkakról azt úgyis kimerítették. Embertelen borzadalmak, nehéz fájó sebek emberi, ragyogó dicsőség keresztyéni szemmel nézve. A magyar ref. és ág. h. ev. egyház ő bennük dicsőíttetett meg.

De sorra veszem dr. Walter fenn hivatkozott könyvének reájuk vonatkozó állításait. Lássuk az ellenfél érveit!

„Mindannyian azzal voltak vádolva, hogy részesei a legutóbbi években lefolyt zendüléseknek.“ Ez nagyon tág értelmű kifejezés. Ha a zendülés alatt a Jézus és az apostolok tanításait követő, ősi vallásában, törvénnyel, királyi szóval többszörösen megerősített vallásában, békés életében megháborított községeknek, városoknak önvédelmét érti, ez magában hordja kritikáját. De hiszen Krampich, Lipót követe, a holland rendekhez 1676 április 13-án kelt előterjesztése szerint Lipót király azzal védi a maga álláspontját, hogy ugyanazt a halálbüntetést, mely a prédikátorokra kimondatott, a bíróság a lázadás és törökkel szövetkezés fejeire : Zrínyi, Frangepán, Nádasdyra is kimondotta s ezek ki is végeztettek, bár katholikusok voltak; de hiszen, mikor a prédikátorok szabadon bocsátása érdekében a királyhoz beadott kérvényt őfelsége az érsekhez visszaküldődé, „hogy érsek uram informálja őt arról, miért tartják a szegény prédikátorokat olyan vasas rabságban, a többit pedig áristomban (Gömöri István levele 1675 május 25.), Szelepcsényi véleményében ezt olvassuk: Mint az erdélyi fejedelmek kijövetelekor lázadtak felséged elődei ellen, úgy most is, alkalomadtán készek a felkelésre — száműzessenek; tehát a prédikátorok nem helyi „zendülésben“, hanem a király ellen való lázadás és törökkel szövetkezés, az u. n. Wesselényiösszeesküvésben részvétellel vádoltattak. Erre mi helyettünk a magyar történelem felel. A magyar történelem a többi szabadsághősével együtt Zrínyi, Nádasdy és Frangepán fejét is dicskoszoruval övezi, dicskoszorujok egy-egy virágszirma ott ékeskedik azoknak homlokán, akik szabadságmozgalmainkban résztvettek. Elnyomóik a „kamarilla“ eszközei.

Hogy azonban ők politikai mozgalomban részvétellel jogosan vádolhatok nem voltak, azt mindjárt megjelenésük bizonyítja. Megjelentek a pápai ref. egyház levéltárában levő eredeti följegyzés szerint 167-en, Rácz K. szerint 336-an, Kocsi Gergő Bálint szerint többen voltak 250-nél, dr. Walter szerint körülbelül 300-an voltak megidézve. Ha nem ártatlanok, akkor vagy van hatalmuk a lázadás megkezdésére, hiszen Walternek az 1668 febr.-ban kelt Vitnyédy-levélből vett idézetei szerint „buzgalmuk kitűnő seregeket toborzott össze,

általában igen serényen dolgoznak“, azóta pedig az eltelt 5 év alatt mozgalmukat elmélyíthették, s akkor 300 lelkész a halálos Ítélet helyett inkább megkezdeti az élet-halál harcot, vagy nincs hatalmuk s akkor a megjelenés helyett menekülnek, ami önmaguk és családjuk iránt való kötelességük lett volna. De nem a hadakozó s csaták zivataraiban embert ölő püspökök successorai, az önfeláldozó Jézusnak voltak ők tanítványai. Nem vettek ők részt politikai mozgalmakban, Jézus országa, melyben nekik vitézkedniük kell, „nem e világból való“. Epen azért jöttek el, mint Otrokocsi is 1675 jun. 26. Leusden utrechti volt tanárához írja, hogy ártatlanságukat és a király iránti engedelmességüket megmutathassák.

„A vádak túlnyomó részét Vitnyédi és a budai pasa levelei szolgáltatták.“

E hires levelekről maga Walter is megjegyzi, hogy hitelességüket egyes történészek szeretnék kétségbe vonni.

Mindenki előtt, aki e levelekkel foglalkozott, tudva van, hogy vannak történettudósok, kik e leveleket hiteleseknek állítják, és vannak történettudósok, akik hitelességüket kétségbe vonják. Bármily tiszta és világos argumentumokkal bizonyítják is tudósaink, hogy a levelek nem hitelesek, kath. részről arra hivatkoznak, hogy bíróság fogadta el őket hiteleseknek. Óh! ha tényleg valódiak azok a levelek, mély fájdalom és részvét illeti a férfiakat, kik életük és hitük békességében Rákóczy György halála után durva eszközökkel megzavartatván s minden órán más és más falvak, városok békességének földulatásáról hallván, a kegyetlen bosszúállásra való készségre kényszeríttettek. De nem fogadhatjuk el a levelek hitelességét megállapító bíróságot erre a megállapításra hivatottnak. Hogy a bíróság igazán Ítélkezhessél a legelső kellék ehhez, hogy a bíróság tagjai érdektelenek legyenek. „Részrehajlatlan bíróság állapította meg bűnösségüket“, íratja Lipót 1676 ápr. 13-án Krampich-csal a holland rendekhez. Részrehajlatlan bíróság ! Elnöke Szelepcsényi, a püspök, a r. kath. egyháztörténet hőse, tagja Kollonitsch, a püspök, a másik hős stb., kik nem azért hősök, mert zsidót, pogányt hoztak vissza az Úr Jézus világosságára, hanem azért, mert evangéliumi világosságot oltogattak, békesség fiait megháborítottak, egyházukban nevet maguknak evangéliumi egyházak elpusztításával szereztek: lehetnek-e érdektelen bírák az általuk gyűlölt egyház papjainak ügyében. A többi biró is az evangéliumi tudomány megesküdt ellensége mind! Hogy ilyen bíróság állapította meg a levelek hitelességét, ez örökre gyanússá teszi azoknak hitelességét.

De nem is azon fordul meg a gályarab prédikátorok bűnössége, hogy hitelesek-e Vitnyédi levelei és a budai pasához irt levél, hanem az egyes prédikátorok bűnösségén. „Elvégeztetvén a vád, parancsolják Séllyei Istvánnak, hogy szóljon, mit felel e vádra ? aki monda: az semmi részben az ő személyére nem esik, ha valakinek ellene vagyon valami praetensiója, szükséges, hogy az hiteles jó bizonyságokkal álljon elő!“ (Kocsi Csergő Bálint.) Ilyen bizonyságok nem voltak találhatók.

Ha a Vitnyédy és a budai pasa leveleiből rájuk olvasott vádak igazak, eljöttek volna-e ezek a papok? ha ily vétekért a három kath. gróf kivégeztetett, mi történhetik velük, a hatalom előtt gyűlöltekkel egyéb, mint a halálnak valamely rettenetes neme?

Ha lázadók voltak, ha a bíróság igaz meggyőződése szerint méltók voltak a halálra, miért nem bátorkodtak 167 papot, tanárt megölni, aminthogy hasonlóért megölték a három grófot?

Ha a három grófot, holott ezek katholikusok voltak,