Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-01-06 / 1. szám
4. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. gedését, az illetékes egyházi főhatóság meghallgatása után, kivételesen megfontolás tárgyává teszi. Hasonlóképen hajlandó a nagyméltóságú miniszter úr méltányos esetekben teljesen elengedni a túlélvezmény törlesztetlen maradványát az elhunyt tanító hátramaradottainak, illetve az időközben véglegesen nyugalomba vonult tanítónak. Boldog újév kivánása mellett szeretettel maradtam Balatonkenesén, 1923 dec. 31-én kész szolgája Németh István püspök. A veszprémi egyházmegye esperesétől. 612/1923. sz. Az egyetemes konvent elnöki tanácsának 3/1923. sz. határozata alapján a lelkészi nyugdíjintézeti évi tagsági díjak és fentartói járulékok Csonkamagyarország területén 1924 évi január hó 1-től kezdődőleg az eddigi járulékok 20-szoros, vagyis a békebeli járulékok 200-szoros összegében lesznek kivetendők és fizetendők. Ugyanezen határozat szerint 1924 január 1-től kezdődőleg a lelkészi nyugdíjak, özvegyi évjáradékok és neveltetési segélyek a jelenlegi járandóságok 20-szorosára emeltettek föl. Ezen határozatot az érdekeltekkel miheztartás végett, s a nagytiszteletü lelkészi hivatalokkal azért is közlöm, hogy róla az egyházközség területén lakó lelkészözvegyeket értesíteni szíveskedjenek. 613/1923. sz. Az ügyrend 34. §-a értelmében felhívom azon lelkészi nyugdíjintézeti tagokat, kiknek családjában 1923. év folyamán születési, házasságkötési vagy haláleset történt: ezeket a vonatkozó egyházi anyakönyvi kivonat csatolásával hozzám úgy jelentsék be, hogy 1924 január 5-ig az iratok beérkezzenek. Jelen felhívásom vonatkozik az esetre is, ha valakinek családjában 1923 előtt történt ilynemű változás, de amely bejelentve annak idején nem lett. Alsóörs, 1923 december 20-án. Sziics József _______ esperes. A tatai ref. egyházmegye esperesétől. 1387/923. Felhívás. Felhívom a tatai ref. egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek iskolaszéki elnökeit, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák 136.000/923. sz rendeletével rendezett tanítói fizetések ellen, — mely rendelet az iskolafenmartókra elviselhetetlen terhet ró — e felhívás megjelenése után azonnal adjanak be fellebbezést a méltóságos püspöki hivatal utján a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, mely fellebbezésben mutassák ki, hogy a tőlük követelt hozzájárulás túlhaladja teherbiróképességüket és ezt támogassák községi bizonyítvánnyal is, valamint mutassák ki azt is, hogy egyház- és iskolafenntartói terheik mily óriási összegre rúgnak évente már most is, mert e rendelet corrigálását csak úgy remélhetjük, ha iga: zunk tudatában egyöntetűen lépünk fel. Szomód, 1923 dec. 24-én. Löké Károly esperes. A .Belsősomogyi Református Egyesület0 elnökségétől. 251/923. sz. *Az Isten nevében.“ Meghívó. A *Belsősomogyi Ref. Egyesület“ 1924. év január hó 18. napján (pénteken) d. e. 10 órai kezdettel tartja évi rendes közgyűlését Kaposváron, a ref. egyház templomában, amelyre úgy a tagokat, mint a ref. társadalom érdeklődőit ezúton is tisztelettel meghívja ; az Egyesület elnöksége. Hogy az egyházmegye gyüle- i kezeteinek képviselői, első sorban a lelkészek, tanítók, | presbitériumok, belmissziói bizottságok kellő tájéko! zódást nyerhessenek a nagyfontosságu közgyűlés lej folyásával kapcsolatos tudnivalókról, megfelelő alkaij mazkodás végett közöljük a következőket: 1. Az ünnepélyes közgyűlés előkészítéséig az Egyesület választmánya által delegált bizottságnak sikerült a közgyűlésen való szereplésre megnyerni Németh István, dr. Ravasz László püspök és Czeglédy Sándor tb. esperes urakat, akiket Kaposvárra érkezésük alkalmával a helyi képviseletekkel leendő társulás utján az Egyesület külön rendező bizottsága fog az állomáson fogadni. 2. A közgyűlés előtt 8—10 óra között az egyház tanácstermében vezetőségi konferencia lesz az egyházmegye belmissziói bizottságának és az Egyesület választmányának részvételével. Pályatételek kitűzése felett dönt és a bejelentett indítványokat veszi rendezés alá itt a konferencia. A lelkész urak hassanak oda, hogy a presbitériumok, belmissziói bizottságok testületileg csatlakozzanak a Bs. R. E.-hez s a csatlakozást tartalmazó határozatokat hiteles Írásbeli nyilatkozatok átnyujtásával közöljék a vezetőséggel. 3. A vezetőségi értekezlet helyén és a közgyűlés végeztével ref. szellemű és kálvinista öntudatot erősítő iratok lesznek árusítva. 4. A templom fűtve lesz. 5. Az ünnep után a közgyűlés résztvevői az előkelőén berendezett „Nemzeti Kaszinó“ éttermébe vonulnak át bankettre. Akik a mérsékelt díj lefizetése ellenében nyerhető közebéden részt óhajtanak venni, szándékukat január 15-ig Írásban jelentsék be dr. Magay Ferenc kir. törvényszéki biró urnák Kapós| várott. 6. Közgyűlésen tárgyalandó indítványok ugyan| csak dr. Magay Ferenc egyesületi vil. titkár címére 1 küldendők írásban. 7. Részletes, tárgysorozatos meghívót e lap következő számában teszünk közzé. Kaposvár, 1923 déc. 31. Tisztelettel: a Bs. R. E. elnöksége. •••••••••®••••••••• Megjelent! FORGÁCS GYULA Megjelent! Agenda és Konfirmációi Káté cimü könyve. A 164 oldalas könyv ára 3240 K. Portóra 320 K csatolandó. Egyházaknak 10 példánynál portómentesen. 10—25 példánynál portómentesen és 10% engedménnyel, 25-50 „ „ 15% 50-100 „ „ 20% 100 példányon felül „ 25% küldjük. Megrendelhető a Magyar Traktátus Társaságnál, Tahitótfalu. Pápa, 1924 Főiskolai könyvnyomda.