Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1924-01-27 / 4. szám

Melléklet a Dunántúli Protestáns Lap 1924. évi 4. számához. (II. évf., 4. sz.)

BELMIS8ZIÓ

Rovatvezető: Dr. Vass Vince, akihez e rovatot érdeklő minden közlemény küldendő.

Hogyan evangelizáljunk ?

5

2. A Krisztushoz vezetés.

Nyilvánvaló, hogy a gyomiálás munkája nem j elégséges. Mikor az út elkészíttetett, az Urnák jönnie kell. Es mondhatjuk, — hogy bibliai képet használ- ' junk, — hogy semmi mélyebb, semmi befejezett dolog nem történt, míg Keresztelő János után el nem jött Jézus. Az evangelizáció centruma, fundamentuma a léleknek a Jézus Krisztussal való személyes érint- ! kezése; ez az, amit a Szentirás megtérésnek nevez, i És mondani sem kell, hogy az irás nem egy egy- j házba való belépést ért ez alatt, hanem a lélek önátadását a Jézus Krisztusnak, a személyiség belső átalakulását a Jézus Krisztus lelke által. Ez a megtérés, legyen bár hirtelen, vagy fokozatos (ez nem fontos), az a tűzhely, amelyben az új élet tüze gyúlad fel s mig ez a tűz fel nem lobogott, az evangelizáiás mun- j kája nem végeztetett be. Hadd mondjak e! egy sze- j mélyes emléket, amely igaz is és szimbolizáló jellegű i is. Nem régen találkoztam egy emberrel, akii azelőtt úgy ismertem, mint az alkohol és a paráznaság rabját és most átalakulva állott előttem. Akkor földönfutó volt, állandó lakás nélkül s a korcsmák asztalain (vagy alatt) szokta az éjszakát tölteni, ma lakása van, boldog ember és hasznos életet él. Elmondotta megtérésének történetét, amelynek én csak az első lépését láttam. „Mikor először mentem el az összejövetelre — mondotta —, telve voltam a vallással szemben előítélettel. És ha Istenről beszéltek volna előttem, egészen bizonyos, hogy azonnal kijöttem volna és sohase tértem volna vissza. Társaim oiyan összejövetelekre hívtak, amelyen egyszerű emberek, mint én, keresik az eszközöket az emberi élet megjobbftására. És láttam, hogy így van és nagyon szivemen talált I az a szeretet, amit ott tapasztaltam és elhatároztam, hogy megváltoztatom életemet. De — teszi hozzá — életem valójában csak akkor változott meg, amikor hittem a Jézus Krisztusban, s mikor őt kértem arra, hogy alakítsa át ő maga az én életemet.“

Ennek az embernek a példája nem szimbolizáló értékü-e? Szükség volt arra, hogy az Urnák útja ki legyen egyengetve ebben a sötét lélekben, de a végleges átalakulás csak akkor történt meg, amikor ez a lélek személyes érintkezésbe lépett a Jézus Krisztussal. És a gyomláiásnak ez a munkája nem lehet azonos minden iélekben, végtelenül eltérő ez az erkölcsi kategóriák és az értelmi műveltség szerint. De mindig szükség van arra, hogy az előítéletek eloszoljanak és hogy az előítéletek mögött felgyúladjon, a lélek központi tűzhelyén, a Jézus Krisztus világossága.

Quievreux után.

A bibliaóra menete.

Egyetlen szóval mindent megmondhatunk: a bibüaóra liturgiája legyen egyszerű. A lelkész ne a palást immunizáló szárnyai alatt jelenjen meg ott, hanem mint egyszerű ember embertestvérei között. A kenetteljes szószéki tónust is hagyja otthon. Beszéljen úgy, mint a társaságban, amikor nem mint „szónok“ szerepel, hanem mint ember. A tapasztalat azt mutatja, hogy a résztvevők annál kitartóbbak, minél familiárisabbak és közvetlenebbek az összejövetelek. Itt „a pásztori és a tanítói-elem dominál a liturgiái és a homiletikai felett. A bibliamagyarázat lehetőleg kiskörű, családias, meghitt legyen, százados tiszteletreméltó hagyományok nélkül, a kölcsönösségnek minél teljesebb kifejlesztésével, ami elmehet egészen az ókáivinista szokásig, az élmények és gondolatok kölcsönös kicseréléséig, amint azt a dortrechti zsinat előírta s a pietizmus egyoldalúan gyakorolta. Liturgiái bekeretezése minimális legyen s az is a kötöttség teljes kirekesztésével: szabad, a hallgatóság egyikmásik tagja által elmondott imádságok mellett egyházi és szabad vallásos énekekből álljon. A lelkipásztor egész pásztori, prófétai és papi működése legyen a biztosíték arra, hogy ez szektáskodássá nem fajul“. (Ravasz: Az igehirdetés elmélete. 351. 1.)

A bibliaóra lefolyása tehát lehet ez: ének, ima, a szöveg elolvasása, megbeszélése, ima. ének.

A kezdő- és záró éneket úgy válasszuk meg, hogy az első előkészítse a lelkeket a témához, az utolsó pedig kifejezze a bennük keletkezett érzelmeket és elhatározásokat. Néha a szöveg olvasása után is énekelhetünk. Az érzelmek kifejezését elősegíti s a familiáris jelleget emeii, ha a templomi énekek mellett, szabad vallásos dalokat is énekeltetünk. Istennek hála nagy számú ilyen énekünk van már. Érdemes is volna összegyűjteni az énekes-könyvbe fel nem vett vallásos tárgyú énekeinket. Ezeken kivtíl van két erre alkalmas gyűjteményünk, jobbára külföldi énekekből: a Hozsánna és a Halleluja.

Az ima legyen szabad, rövid, egyszerű, közvetlen; olyan, hogy még a legegyszerűbb ember is érezhesse, hogy az ő érzései és gondolatai lüktetnek abban. Az ima tartalmát is a téma irányítsa, mint az énekek megválasztását.

A szöveg elolvasásával kapcsolatban fel kell említenünk, hogy szinte elengedhetetlen a bibliakörben az, hogy minden résztvevőnél legyen biblia. így lesz az összejövetel közös tanulmány és a személyes bibliaolvasás munkálója. Nehéz megérteni, hogy nálunk az istenitiszteieteken is miért marad el a biblia a hívek kezéből. Több külföldi református egyházban láthatjuk, hogy a hívek magukkal viszik a bibliát a templomba és a lelkésszel együtt kikeresik a felvett textust s a beszéd folyamán is figyelemmel kisérik azt. Ez már aktiv résztvevőkké teszi őket még az igehirdetésben is. Vitatott kérdés, hogy a bibliakörökben maga a vezető lelkész olvassa-e az egész felvett részt, vagy miután ő elolvasta az első verset, a tagok olvassák tovább versről-versre. Tudom, hogy mindegyik felfogás mellett is, ellene is lehet felhozni érveket. Én abból a szempontból néztem a kérdést, hogy