Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-02 / 45-46. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 1924. 136. oldal. íek. Legyen szabad remélnem Nagy méltóságú főgondnok úr, hogy azt a gazdag tapasztalatot, melyet Nagyméltóságod a közélet különböző téréin s a legutóbbi években az egyházi közigazgatás terén is szerzett, kegyes lesz az én munkásságom támogatására is rendelkezésre bocsátani. Engem Nagyméltóságodhoz azon a tiszteleten kívül, melyet átfogó jogi tudása, közéleti és irodalmi munkássága kelteitek bennem, másfél évtizedes érintkezésünk emlékei is csatolnak, de csatolnak annak a bensőséges kegyeletnek szálai is, mellyel mind a ketten nagynevű elődje gróf Tisza István sze-, mélye és emléke iránt viseltetünk. Kérem, ajándékozzon meg bizalmával s legyen meggyőződve, hogy részemről mindig azon leszek, hogy azt a harmóniát, mely a kettős elnöki szék betöltőit kell, hogy elíölíse, megzavartaini ne engedjem. Kérő szavammal fordulok mindazokhoz, kik akár mint az egyházkerületi közgyűlés alkotó tagjai, akár mint az egyes gyülekezetek vezetői, akár mint nemzetünk életműködésének különböző tényezői segíthetnek s támogathatnak abban a munkában, melyet az isteni bölcsességnek reám ruházni méltóztatott, hogy a maguk segítségét és támogatását ne vonják meg tőlem. Joggal kérhetem ezt nem egyházunk tagjaitól is, mert hiszen magyar református egyházunk mindig nemzeti egyház volt s az is marad s az aki ennek az egyháznak munkáját bármi tekintetben megkönynyíti, az a magyar nemzeti ügynek tesz szolgálatot. Az idők gonoszak. E megcsonkított nemzet ezer sebből vérzik; talpraállításához mindnyájunk odaadó gondosságára s lankadatlan munkájára van szükség s e munkában nincs kicsiny és nagy szerep, a nemzetre nézve egyaránt fontos az, hogy a legkisebb munkakört betöltők is hűen teljesítsék a maguk kötelességét. Fokozottabb mértékben megvárhatja ezt tőlünk egyház és haza ma, mikor elszakított területeken élő testvéreink munkaerejét mély fájdalommal vagyunk kénytelenek nélkülözni. Megilletődött sóhajjal küldjük feléjük üdvözletünket azzal az eltökéltséggel, hogy addig is, mig egy belátásosabb jobb jövendő újra egyesíthetne velük, magunkra vállaljuk azt a munkát, melynek végzésében segítő kezüket nélkülözni vagyunk kénytelenek. Ha a magyar Tirtéus hazánkat nyolc évtizeddel ezelőtt ledőlt szoborhoz hasonlította, mennyivel több okunk van nekünk ma ezt a hasonlatot a hazára, mint nemcsak ledöntötí, de megcsonkított szoborra alkalmazni s ha ő, a költő iángszavával a szobornak a régi talapzatra való visszaállítása végett munkára hivta fel a nemzet apraját-nagyját, mennyivel több okunk van nekünk ma s mennyivel több okom van éppen nekem e felelősségteljes állás elfoglalásakor mindenkit felhívni a segítő munkára, kérve a Mindenhatói, hogy adja erre a munkára a maga szent áldását, amely nélkül minden emberi munka hiábavaló, mert sem aki plántál nem valami, sem aki öntöz, hanem az isten az, aki növekedést ad. Neki, egyedül neki legyen dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás ! A keresztyéni alázat emez érzésével foglalom el a társeinöki széket, ajánlva rnagamat az egész egyházkerület szives szereidébe.
