Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-06-22 / 24-25. szám
Harmincötödik évfolyam. 24—25. szám. Pápa, 1924 junius 22. DDNMTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .....................................—............ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ...................................................... •............................................... FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .........—-.............................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONQRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Ä FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. o TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Püspök űr előterjesztése az elemi iskolai tandíjat visszaállítani szándékozó knltnszminiszteri rendelettervezetre. 1566/1924. sz. Nagy méltóságú Miniszter Úr! Hivatkozással 52973/924. Vili. c. ü. o. sz. megkeresésre, mely az elemi népiskolák mindennapi tanfolyamában a beiratási díj megállapítására és a tandíj visszaállítására vonatkozó rendelettervezetet tartalmazza, egyházi Törvényünk I. t.-c. 57. §. h) értelmében adandó egyházfőhatósági nyilatkozatomat a következőkben van szerencsém felterjeszteni: Bár minisztertanácsi határozatnál fogva a rendelettervezet elvi szempontból vita tárgyát sem képezheti, nem mulaszthatom ei utalni arra a sajnálatos tényre, hogy éppen az 1908. évi XLVI. t.-c.-nek, habár az 1924. évi IV. t.-c. 6. §-sára utalással, de mégis csak rendeleti ütőn hatályon kívül helyezése erős visszatetszést fog kiváltani felekezeti különbség nélkül. Fokozza a visszatetszést hazánk népszaporodási viszonyainak figyelembe vétele, annak folytán, hogy a taníttatás költségeinek tandíj cimen is iiy magas fokú emelése az egyke bevonulását fogja előidézni abban a néprétegben is, amely ettől a mételytől eddig mentve volt; viszont a vagyonosabb osztályban az egyke ellen való küzdést nagyon is megnehezíti. Nem szándékom a mindenáron való gáncsoskodás, de furcsán fest a kulturfölényre való az a hivatkozás, amelytől minden tekintetben kedvező változást remélünk akkor, amidőn a nyugati kulturállamok példájára alkotott 1908. évi XLVI. t.-c.-et balkáni állapotokra juttatható rendelkezéssel helyezzük hatályon kívül, tehát retrográd irányban teszünk oly lépést, mely az európai kontinensről közép-ázsiai terrénumra jutásnak lehet előidézője. Tehát a szellemi élet terén ér bennünket pótolhatatlan veszteség az által, hogy más úton is pótolható anyagi előnyhöz akarunk jutni. Arról nem is szólok, hogy a tervezett rendelkezés mindazon terheket a mi, egyházi és iskolai célokra rendkívüli áldozatokat hozó híveinkre hárítja át, amelyeket az ország legnagyobb részében kegyurak viselnek, tehát az egyenlő elbánás elvébe is nagyon erősen beleütközik. Azt azonban készséggel elismerem, hogy a tandíjnak a mindennapi elemi iskolába való visszaállítása sokkal kisebb ellenállásra fog találni, mint az iskola hiányainak pótlására külön iskolai adónak kivetése a gyülekezeti tagokra. Ezeknek előrebocsátása után legyen szabad a részletekre is megtehetnem tiszteletteljes észrevételeimet. Aggályos az első pontnak a tandíj szedésére vonatkozó permissziv rendelkezése a rendelet 8. pontjának tekintetbe vételénél fogva, amely pont 60 arany koronának kiszolgáltatására kötelez minden iskolafenntartót, minden alkalmazott tanítóval szemben; tehát az iskolafenntartónak terhét növeli imperative akkor, amidőn a fedezetről permisszive rendelkezik. Növeli az aggályt a tandíj behajtásával foglalkozó 6. pont, mely a kötelességmulasztó községi elöljárósággal szemben semmiféle büntető szankciót nem tartalmaz és így a tandíj kifizetésére kötelezett iskolafenntartó könnyen anyagi romlásba juthat annak folytán, hogy úgymondjuk, kényszer-előlegéhez még évek múltán sem juthat. A 2. pontnál az egyházalkotmányunkra való tekintetből ajánlatosabb volna az iskolaszék helyett a presbitériumot tenni, mert nálunk a presbitérium hatóság, ellenben az iskolaszék a presbitérium tanügyi bizottsága csak. Félreértés elkerülése végett ebbe a pontba felveendő volna az is, hogy miután a legmagasabb szedhető tandíj 15 aranykorona, az iskolafenntartó nem köteles több tandíjat szolgáltatni ki, mint amennyit beszed, nem még akkor sem, ha a régi javadalmi jegyzőkönyvben megállapított tandíj összege többre rúgna a tervezetben megállapított összeg szerint befolyó tandíjbevételnél. A múltra való hivatkozással legyen szabad javasolhatnom a tandíjnak 2—15 aranykoronában leendő megállapítását. A tandíj ugyanis a mi iskoláinkban 80 f-től 5 K-ig terjedt régente, sőt volt gyülekezet, amelyik pauzális összegben adta ki a tanítónak a tandíjat, fizetvén e cimen évente 10 forintot, azaz 20 koronát. S még ha javaslatom szerint kegyeskedik is megállapítani az évi tandíj legkisebb összegét, arra nézve is intézkedést tartok szükségesnek, hogy az egynél több gyermeket iskoláztató szülő szegénységi bizonyítvány nélkül is részesüljön a tandíjelengedésnek kedvezményében, kivéve a vagyonosabb szülőket; mert taneszközökkel, ruházással ellátása az iskolába járó gyermekeknek a
