Dunántúli Protestáns Lap, 1924 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1924-06-08 / 22-23. szám
72. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1924. hivatalba, hogy a gyűlés előtt 8 nappal beérkezzék. Elkésve és feiszereletlenü! érkező ügyek a tárgysorozatba fölvéve nem lesznek. V. Július 23-án, nyomban az egyházmegyei közgyűlés végeztével, vagy ha a közgyűlés délig befejeződnék, délután 3 órakor egyházmegyei bírósági ülés ugyancsak a gyülésteremben, melyre az E. T. V: 11., 16. és 1: 152. §-ai értelmében illetékes alkotó, indítványozó és jegyzői tagok az E. T. 1: 149. §. b), 157. §. és a bírósági ügyviteli konveníi szabályok 3. §*ára utalással, tisztelettel meghivatnak. A nagytiszteletü lelkész urak felhivatnak, hogy jelen meghívót az egyházközségük területén lakó mindazon egyházmegyei tisztviselőkkel és egyénekkel, akiket ez bármely részében és vonatkozásában érinthet, kellő időben és igazolható módon közölni méltóztassanak, mert semmi más meghívást kibocsátani nem áll módunkban. Egyházmegyénk minden tagjára Isten gazdag áldását kérve, vagyunk készséges hiveik és testvéreik : Alsóörs, 1924 május 31-én Dr. Segesdy Ferenc Szűcs József egyházm. gondnok. esperes. Kimutatás a kerületi pénztárban levő harangárbetétekröl. Kisbér 297.200 korona, Tárkány 256.000, Bana 276.800, Szerecseny 382.000, Naszály 330.400, Pázmándfalu 178.000, Pér 228.000, Mezőőrs 105.200, Bőny 389.200, Senyeháza 1,038.000, Őriszentpéter 1.617.600, Körmend 539.600, Nagyigmánd 422.000, Ete 932.400, Szomód 190.C00, Szend 325.200, Neszmély 202.400, Ács 986.000, Kisigmánd 126.000, Csep 107.600, Szőny 1,848.000 Gyermely 352.800, Dad 904.800, Kocs 1,610 800, Lábatlan 1,262.800, Bököd 1.480.800, Pilismarót 1,668.000, Nagysáp 228.000, Esztergom 411.600, Mocsa 390.800, Szentgyörgyvölgye 378.800, Mihályháza 338.800, Mezőlak 688.000, Vérteskethely 500.400, Mihályháza 593.200, Kömlőd 651.600, Környe 30.800, Nyárád 270.000, Pápadereske 319.600, Takácsi 347.200, Köveskál 438.400, Táp 331,600, Tápszentmiklós 187.200, Monoszló 1,172,800, Szokolya 853.200, Kerkanémetfalu 1,004.400, öcs 102.800, Taliándörögd 104.800, Balatonfüred 1,591.200, Szentkirályszabadja 734.400, Gyulafirátót 354.000, Szentantalfa 693.200, Balatonszőllős 275.200, Tihany 159.600, Alsóörs 443.600, Lovas 149.600, Balatonhenye 472.800, Vörösberény 521.200, Balatonkövesd 314.400, Balaíonarács 266.400, Felsőörs 252.800, Kádárta 954.400, Hajmáskér 896.000, Sóíy 220.400, Nemesvámos 1,372.400, Balatonudvari 187.200, Galambok 471.200, Magyarszentkirály 517.600, Csesznek 225.200, Szentgál 1,479 200, Királyszentistván 466.000, Szentantalfa 271.600, Szilasbalhás 1,035.200, Berhida 233.600, Vilonya 421.200, Várpalota 892.400, Felsőőr 660.400, Mezőkomárom 680.800, Tatabánya 201.2C0, Tapolczafő 39.200, Egy házasszecsőd 789.200, Középbogárd 118.400, Lajoskomárom 588.C30, Homokbödöge 464.400, Barabásszeg 552.000, Dég 369X00, Papkeszi 472.8C0, Nagygyimót 405.600, Csögle 498.800, Siómaros 844.400, ősi 896.000, Magyarbarnag 244.400, Kúp 456.4C0, Balatonfőkajár 1,188.400, Litér 213.600, Tótvázsony 955.600, Noszlop 1,513.200, Kispirit 531.600, Nagypirit, 519.600, Dudar 420,400, Győr 3,574.000, Kiskovácsi 299.200, Nemespécsely 188.000 Ajka 548.800, Tósok 497.600, Somlóvecse 200.000, Adorjánháza 512.800, Egeralja 604.800, Padrag 388.000, Balatonkenese 666.800, Császár 1,262.000, Csetény 232.400, Réde 242.800, Felsőgörzsöny 546.000, Enying 707.600, Edde 515,200, Somogyjád 864.400, Böhönye 223.600, Magyaregres 120.000, Alsógörzsöny 144.000, Görgeteg 437.200, Rinyaszentkiráíy 581.200, Kisbajom 440.400, Kutas 476.000, Lábod 855.600, Rinyahosszufalu 393.200, Ötvös 650 800, Bolhás 418.400, Somogyszob 340.400, Nagykorpád 460.800, Jákó 304.800, Szabás 520.000, Hóból 314.000, Kistamási 237.200, Merenye 270.800, Nemeske 138.800, Tótszentgyörgy 301.600, Gyöngyösmellék 471.200, Pettend 226.800, Zádor 322.0CD, Kisdobsza 296.4C0, Nagydobsza 560.800, Csertő 269.2C0, Magyarlad 164.000, Rinyaújnép 360.800, Somogyhatvan 204.800, Somogyviszló 403.200, Magyarlukafa 99.600, Vásárosbécz 528.800, Bürüs 300.000, Magyarújfalu 342.0C0, Basal 201.600, Szörény 391.200, Somogyaszaló 188.000, Magyaratád 281.200, Városfaluhidvég 632.000, Szenna 247.200, Szomajom 259.200, Orczi 210.000, Kiskorpád 294.800, Kisasszond 151.6C0, Zseliczkisfalud 281.200, Szilvásszentmárton 381.200, Patcza 215.200, Mezőcsokonya 1,108.400, Kaposszentbenedek 207.600, Kaposmérő 340.400. Kadarkút 1.086.400, Hencse 582.800, Hetes 612.400, Visnye 162.400, Hedrahely 954.800, Nagybajom 506.800, Rinyaújlak 330.400, Somogyvisonta 747.200, Erdőcsokonya 1.186.400, ínke 330.400, Csurgónagymarton 474.400, Alsók 1,579.600, Somogy udvarhely 150.800, Iga? 884.400, Sáregres 689.600, Csór 754.000, Sárkeresztes 386.600, Simontornya 206.400, Csákberény 400.000, Csősz 259.200, Sárszentmihály 289.600, Sárkeszi 274.400, Soponya 762.400, Polgárdi 993.200, Moha 381.200, Kisláng 408.400, Iszkaszentgyörgy 355.6C0, Inota 204.800, Füle 1,157.600, Nádasdladány 698.0C0, Bodajk 266.0C9, Magyaralmás 355.600, Mór 584.400, Nagyrákos 231.600, Kisrákos 311.200, Komlósd 491.200 K. A fenti összegeket a pénztár nyugta bevárása nélkül kifizeti, miután a postautalvány lemetszett szelvénye nyugta gyanánt is szolgálhat. Amely gyülekezetek még harangot nem szereztek, azok a nekik megküldött összeget harangok beszerzésére kötelesek felhasználni. Balatonkenesén, 1924 május 26. Németh István püspök. Szerkesztői üzenetek. F. I. Sz. Köszönet! A másik elkésett. — K. J. K. A régebbi cikk jön, mihelyt lehet. A szép nekrológ elkésett. — M. 0. Sz. Köszönet. A lappéldány elment. Legújabb egyházirodalmi művek: Alapár K Ravasz László: Látások könyve. (Beszédek, elmélkedések) ........................................................................13-— Czeglédy Sándor: Az új szövetség. Fűzve......................15-— „ „ ; „ » Kötve....................24’— Farkas József: Az Úr Siona vagy a keresztyén egyház 19 száz éves történelme...........................................3*— Pruzsinszky Pál: Hugenották. (Brousson, a hugenotta ügyvéd.)........................................................................ 150 Forgács Gyula: Vezérkönyv a konfirmációi oktatáshoz. 210 A jelzett alapárak a könyvkereskedelmi szorzószámmal szorozva adják az érvényes napi árat. A szorzoszám jelenleg 6200 —, K 1*— alapár tehát K 6200 — Postai szállítás csak utánvéttel, az érvényes napi ár alapján történhetik t Kókai Lajos könyvkereskedése Budapest, IV. Kamermayer Károly u. 3. (lözp. Városháza.) Pápa, 1924. Főiskolai könyvnyomda.