Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-05 / 31. szám
124. oldal. 1923. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. — A Tisza István cserkészcsapat három hetes táborozását Nemesdéden töltötte Horváth Endre és Kovács Lajos Jenő parancsnokok vezetése alatt. A falu nagy szeretettel fogadta a csapatot, amikor egyik vasárnap ünnepélyt rendeztek cserkészeink, megjelent a falu apraja-nagyja és mintegy 40.000 K folyt be tiszta jövedelemként. Voltak sportversenyek is, Forintos Károly jószágfelügyelő, maga is régi pápai diák, jutalomdíjul 8 ezüst K-t adott. A tábort meglátogatta főt. Püspök úr megbízásából Pongrácz József theol. tanár, amely alkalomból bibliai versenyek voltak, melyeken számos cserkész résztvett. A Hegyibeszéd szövegét legjobban tudta Szabó Kálmán VII. o. t., a Bibliában legjáratosabbnak mutatkozott Miklós Imre V. o. t. Azonkívül vendégként üdvözölhették a cserkészek Fejes Zsigmond és Losonczi Jenő főgimn. tanárokat és Mihályi Sándor gazd. felügyelőt. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a táborozás nagy sikerében döntő része volt Horváth Endre nemesdédi lelkész urnák és az ő egész kedves családjának. — A lelkészözvegyek, árvák és nyugdíjasok segélyezésére vonatkozólag az alsóborsodi ref. egyházmegye búzát vetett ki a kebelbéli lelkészekre, legkevesebbet fizet az, aki 50 kg.-t fizet, a legtöbbet, aki 900 kg.-t fizet. Az özvegyek egy, az árvák fél egységgel számítva, egy egész jutalék circa 360 kg. lesz. — A csehek informálják a külföldet. Csehországban pár hónap óta a „Kostnicke Jiskry" (Konstanzi Fény) c. egyházi lap havi mellékletképen angol és francia nyelvű kisebb terjedelmű folyóiratot indított meg, Zílka prágai professzor szerkesztésében. K. Sz. — Győri Falufejlesztési és Gazdasági Kiállítás. Az ötvenedik jubiláris falufejlesztési és népművelődési kiállítás augusztus végén és szept. elején Győrben impozáns méretek közt fog lefolyni. A megye és a város vezetőemberei, szakintézményei, köztük a vármegyei gazdasági egylet, a mezőgazdasági, az ipari- és kereskedelmi kamara, a Mansz. és Gyosz. fiókja, ipartestület, kertész-szövetség, méhész-egylet stb. szervezik a 15 fő- és alcsoportot (háziipar, mezőgazdaság, kertészet, méhészet, kézmű- és gyáripar, építészet, egészségügy, közművelődés stb.). Ezek anyaga a vasútállomás melletti 2. városi parkban s a leánygimnázium hatalmas épületében nyer elhelyezést. Kapcsolatosan országos többtermelési kongresszus, állatvásár, kocsiverseny, kerületi kertészgyülés, dalosverseny is lesz. Győr hatalmasan kifejlődött mezőgazdasági gyáripara ez alkalommal mutatkozik be impozánsan, de több fővárosi gyár szintén bejelentette már résztvételét a kiállítási irodánál (Győr, Megyeház) vagy a Faluszövetségnél (Budapest, Vas-utca 19 sz ). — A „száraz“ Amerika. Mióta az Egyesült- Államok néhány esztendővel ezelőtt törvénybe iktatta a szigorú alkoholtilalmat, sok vitatkozás folyt, helyes volt-e, vagy pedig nem a washingtoni szenátus elhatározása. A tények úgy beszélnek, hogy helyes volt. Egy hírneves angol politikus hivatalos megbízásban bejárta egész Észak-Amerikát s egy előkelő folyóirat (Fortnightly Review) áprilisi számában nagyon érdekes cikkben számol be utitapasztalatairól, Az alkoholtilalomról a következőket Írja: „Néhányan még haboznak, nem kellene-e szabaddá tenni a könnyebbfajta bor és sör élvezetét, de akik szociális ügyekkel foglalkoznak, teljesen ellene vannak a törvény bármily meglazításának vagy könnyebbé tételének. A munkaadók, a gyárosok pedig mind a munkásosztály életszínvonalának feltűnő emelkedéséről beszélnek. A munkások élete táplálkozásban, ruházkodásban, „modern comfort"-ban meglepő mértékben javult. A hétfő teljes munkanap. Az Üdv Hadseregének misszionárusai bezárt börtönökről, üressé vált szegényházakról beszélnek. Egy Üdv Hadseregbeli „colonel" az egyik missziói kőrútján egyik bányaváros fogházában beszédet akart tartani. A fogház üres volt és be volt zárva." HIVATALOS RÉSZ. Pályázat. A magyarszentkirályi ref. egyház második rendes tanítói állására pályázatot hirdet. Az állás javadalma: 1. Természetbeni lakás, vagy lakbér, törvényes kertpótlék és évi 9000 K az egyháztól; 2. Államsegély. Kötelessége: Az I—III. osztály tanítása és a lelkésznek segédkezés a gyülekdzeti építő munkában. Csak nőtanítók pályázhatnak. Pályázati határidő augusztus hó 20. Pályázati kérvények Tóth Sándor ref. lelkészhez Magyarszentkirályra küldendők. A b.-somogyi ref. egyházmegye tanügyi elnökétől. 326/1923. sz. Pályázat. A somogyudvarhelyi anyaegyház kántortanítói állására pályázatot hirdetek. Javadalom főbb tételei: 1. 600 K negyedévenként előre fizetve. — 2. Gróf Festetich által adományozott 9 hold szántóföld haszonélvezete. A föld adója és munkáltatása a haszonélvező terhe. — 3. Hat öl tűzifa. — 4. Két drb. marha és két drb. sertés legeltetési jog. — 5. Lakás (a másodtanító lakásául átengedett u. n. irodahelyiség nélkül). Kötelessége: Kijelölt osztályok s ismétlősök oktatása, kántori s egyéb törvényszabta teendők végzése, hitépítő munkákban közreműködés. Kántori próba augusztus 26-án. Pályázati kérvények a szükséges okmányokkal (tanítói s lehetőleg kántori oklevél, születési, szolgálati, házasságköíési, más egyházmegyebelieknél eskütéteii bizonyítványok) felszerelve, kommunizmus alatti magatartást is, egyházi és községi bizonyítványokkal igazolva, kellő visszaküldési bélyeggel ellátva augusztus 26-ig hozzám küldendők. Az állás azonnal elfoglalandó. Hetes, 1923 julius 26-án. Szabó Bálint egyházmegyei tanügyi elnök. Házeladás. A Jókai Mór utca 76-ik számú ház (a vízsoron) azonnal eladó. Bővebbet Selinko Manónál, Szent-László-utca 3. szám. Pápa, 1923. Főiskolai könyvnyomda.