Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-23 / 38. szám
Harmincnegyedik évfolyam. 38. szám. Pápa, 1923 szeptember 23. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE *..................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................................................... FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL <= TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Ellenreformáció ? Végig lapozva kálvinista egyházunk történelmét, úgy tűnik fel nekem, hogy reformált egyházunk soha nagyobb megpróbáltatásnak nem volt kitéve, mint napjainkban. Voltak vészterhes fellegek sokszor egyházunk egén, gályarabságra hurcolták prédikátorainkat, a földes úr kath. hitének jogcímén kath. hitre erőszakolták kálvinista jobbágyainkat, de a legnagyobb nyílt erőszak, Pázmány minden szellemi fegyvere sem tudott célt érni, mert prédikátoraink mosolyogva győzték meg az erőszakot azzal, hogy földi életüket feláldozzák a halhatatlanságnak s az egyszerű hívek hithűsége elsöpörte a földesúri önkényt. Volt idő, mikor elvették iskoláinkat, becsukták templomainkat, de mindig visszaszerezte az elvett iskolákat és kinyitotta a becsukott templomokat az ősei hitéhez szívósan ragaszkodó kálvinista magyar — ha kellett fegyverrel is. És most? A legcsekélyebb — sokszor csak vélt — sérelem, a terhektől való szabadulási vágy hite elhagyásával való fenyegetőzésre ragadja a híveket és — kimondani is szégyen — maga a nyáj csukja be lelkésze elől a templomot! Ellenség soha sem ülhetett rajtunk diadalt, de önkezünk gyakran készült már megásni sírunkat. Évszázadok múlva, ha majd megírja a történelem korunkat, fel fogja jegyezni, hogy a magyar kálvinista egyházat saját hibáin kivül egy ellenreformáció próbálta megdönteni. Nem a nyílt erőszak ellenreformációja, nem császári hadak dúlása, nem vértörvényszékek, börtönök, gályarabság, avagy földesúri önkény, hanem egy titkos, szinte láthatatlan, de annál veszedelmesebb ellenreformáció. Erre akarnak e sorok rámutatni. A vegyes házasság intézményének ügyes kihasználása a leghatalmasabb fegyvere a mai ellenreformációnak. Nem akarok hivatkozni azokra a statisztikai kimutatásokra, amelyek fájó érzéssel számolnak be a reverzálisadás folytán ért veszteségeinkről — hisz ezt mindenki jól tudja. E veszteségek minket vádolnak; önkéz ejtette sebek ezek. Rá kell azonban mutatni arra, hogy mig mi — tisztelet a kivételeknek — végzetes nemtörődömséggel kezeljük a vegyes házasságokat, addig a kath. lelkészek a legnagyobb ügyességgel használják fel azt egyházuk javára. Minden eszközt megragadnak a vegyes házasságok meggátolására, vagy legalább is a rájuk kedvező reverzáiis kierőszakolására: nem esketik meg a reverzálist nem adó házaspárt, nem részesítik bűneik alól való feloldozásban a renitenskedőket, nem tekintik házasságnak az általuk meg nem áldott frigyet stb. stb. De ami mindezeknél célravezetőbbnek látszik, az, hogy folyton ébren tartják a küzdelmet nemcsak az ezután megkötendő, hanem már a régebben megkötött vegyes házasságok ellen is. Évről-évre ügyes jezsuita szónokokat küldenek az ország minden vegyes vallásu vidékére, kik főleg a vegyes házasságok ellen prédikálnak. A sokkal fogékonyabb, vallásilag is érzékenyebb női lélekre csodálatos erővel hatnak ezek a tanítások s egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, ha aztán a vegyes házasságban élő kath. nő mindent elkövet, hogy prot. vallásu férjét az ő szemében egyedül idvezítő kath. hitre térítse s így magát az „ágyas-élet“ szégyene alól kivonhassa. Lehet-e ellenállhatatlanabb fegyver a gyengéd, hízelkedő, kedveskedő nőnél ?! Alig hiszem. És mi ennek a következménye? A megbomlott házi békesség, a szemrehányások, a duzzogás, a könnyek végre is meglágyítják a férjet. . . s immár nemcsak a hajtások, de maga az erős törzs is elveszett számunkra. Igen erős prot. érzésű férj, igen felvilágosodott kath. nő kell ahhoz, hogy a dolog így ne végződjék. Csak a vegyes'házasságok sokkal kisebb részénél, az intelligens elemnél lehet erről szó, de a túlnyomó többségnél, az alsóbb osztályok vegyes házasságánál bizonyára nem. Kálvinista egyházunk — jól tudom — észrevette a vegyes házasságok részéről fenyegető veszedelmet s meg is próbálkozott védekező intézkedésekkel a bajnak elibevágni. Törvénnyel tiltja pl. egyházi alkalmazottaknak (lelkészek, tanítók, tanárok) a vegyes házasság kötését. A törvénynek bizonyára minden esetben érvényt is szerez. Ám ez csak a kezdőlépés és még hozzá ott, ahol legkisebb a veszedelem, mert hisz egyházi alkalmazottaknál úgyis feltehető — és fel is kell tenni —, hogy a hithüség irányítja a családalapítást és nem a törvénytől való félelem.
