Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1923-09-02 / 35. szám
Harinincnegyedik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1923 szeptember 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VAS A HN A P. •............................................... FŐSZERKESZTŐ : NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. ................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jfc FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. W® o TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Megnyitó beszéd. A belsősomogyi ref. egyházmegye julius 10-iki közgyűlésén mondotta Huszár Aladár egyházmegyei gondnok, kúriai biró Nagytiszteletü és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés ! A legutóbbi közgyűlésen, amikor itt utoljára voltunk együtt ezen a helyen, adtam vissza az Önök kezébe azt a mandátumot, amelyet az Önök megtisztelő bizalmából íiz évvel ezelőtt, a nagy világfelfordulás küszöbén elnyerni szerencsém volt s bár a múlt alkalommal már kifejtett okokból az én gyarló emberi erőm ezalatt a tiz év alatt — sajnos — kevés eredményt produkálhatott, mégis bátran el merem mondani, hogy az egyházmegye ezen megtisztelő mandátumát mocsoktalanul adtam vissza az Önök kezébe. Ugyanezen alkalommal igen pesszimista, fekete színekkel festettem Önök előtt a jelent és jövőt és reá mutattam azokra a rajtunk kívül álló körülményekre, amelyek a legjobb akarat mellett is megbénították az emberi akarat szabad érvényesülését és lehetetlenné tették azt, hogy a legönzetlenebb munkakedv is eredményt mutathasson fel. De ugyanakkor férfias őszinteséggel és leplezetlenül reá mutattam azokra a mi énünkben rejlő emberi gyarlóságokra és hibákra is, amelyeknek nagy részük volt törekvéseink eredménytelenségében. Az eredménytelenség, amint látom, nem fosztott meg engem az Önök bizalmától, mert hisz újból egyhangú elhatározással ültettek engem bele ismét újabb 10 év tartamára az egyik elnöki székbe. Amidőn most hálás köszönetét mondok ezért a nekem jóleső bizalomért, őszintén megvallom, hogy a jóleső érzéseken kívül aggodalmas és keserű érzések hullámzanak a lelkemben. Ha ugyanis egy pillantást vetek a nagy világba, ha körülnézek miközöttünk, kétségtelenül meg kell állapítanom, hogy azok a fejünk felett gomolygó fekete felhők, melyekre akkor reá mutattam, nemcsak hogy nem világosodtak, de tán feketébben és vésztjóslóbban mutatkoznak ma is hazánk és egyházunk egén. Ha ezekkel a gondolatokkal foglalkozom, úgy tűnik fel nekem, mintha az Etna kráterének omló lávája nemcsak azt a néhány olasz községet akarná eltemetni, hanem mintha tovább jönne s el akarná temetni az egész világot. Hála a mindenható kegyelmének, mi az Etna kráterétől távol esünk és annak romboló lávaömlésétől tartanunk nem kell, de kérdezem: nem hasonló fenyegető veszély-e az, amely kihatásaiban talán nagyobb, helyrehozhatatlanabb bajt, a végleges megsemmisülés veszedelmét hozhatja reánk, ha szabadon, minden gát nélkül hagyjuk tovább és tovább rombolni és pusztítani azt a veszedelmet, amely egyedül a mi nemtörődömségünkben és megbocsájthatatlan önzésünkben találja forrását; s ez az a veszedelem, melyet — sajnos — napjainkban lépten-nyomon látunk, amikor az anyagiság és kishitűség eltörpíti bennünk az Istenbe vetett hitet és az evangélium iránt való szeretetet. Ez a veszedelem nem szűnt meg, Uraim, ma sem s ennek a bajnak káros hatásai ezideig nem kisebbedtek. Minél kevesebbet érnek a földi értékek, az emberi gyarlóság annál hevesebben borul le az aranybálvány előtt s ezen bajtól megrontva, minél feketébbek azok a felhők a fejünk felett, azt látjuk, hogy az összefogás s az erők egyesítése helyett annál fokozottabb mértékben dühöng a civakodás, az önérvényesülési vágy; pártokra szakadnak a hon polgárai, civakodnak a keresztyén felekezetek, sőt még ugyanazon egyház kebelén belül is egyenetlenkedés és viszály dúl a hívők között. S a sok veszély között, a mi egyházi életünkben a legnagyobb veszélynek látom azt, hogy nap-nap után láthatunk példásan vallásos családok leszármazói között is olyanokat, akik vélt anyagi sérelmeik orvoslásának kierőszakolása célzatával, kicsinyes, anyagias érdekből készek volnának — vagy legalább is fenyegetőznek azzal —, hogy hitüket, egyházukat elhagyják. Ezek között a nehéz viszonyok között igen nagy feladat s igen nagy teher az, amit az Önök bizalma az én vállaimra helyezett. Bát teljes tudatában élek annak, hogy nélkülözöm, sajnos, mindazokat az emberi kiválóságokat, amelyek ennek a nehéz feladatnak a teljesítéséhez csaknem nélkülözhetetlenek, hogy mégis meghajlok az Önök parancsa előtt és felveszem a harcot, a küzdelmet a mai kor vészes jelenségei ellen, azt teszem azért, mert van egy nagy lelki kincsem s ez az Istenbe vetett szilárd hitem, vallásosságom, az evangélium tisztelete és a predesztinációban való rendíthetetlen bizalmam. A legutóbbi egyházkerületi közgyűlésen meg
