Dunántúli Protestáns Lap, 1923 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1923-07-08 / 27. szám

Harmincnegyedik évfolyam. 27. szám Pápa, 1923 julius 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ..........................................-.......... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .................—-...................... .......-...................................- FŐSZERKESZTŐ: NÉMETH ISTVÁN PÜSPÖK, BALATONKENESE. .............................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. □ A pápai református egyházmegye 1923 július 5-iki közgyűléséből. Több oldalról panasz merült fel az iránt, hogy a ref.. egyházak által fenntartott, eddig államsegélyt élvezett némely iskolák tanítóitól az 1922. évi VI. t.-c. 4. §-ára való hivatkozással, 1922 december 31-ével a pénzügyigazgatóságok az összes államsegélyt meg­vonták. Sőt beszüntette a vallás- és közokt. minisz­térium a tandíjkárpótlás címén eddig utalt csekély összegeket is. Az említett 1922. évi VI. t.-c. 4. §-a szerint „a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatal­­maztatik, hogy az állami segélyt élvező hitfelekezeti tanári, tanítói állásokat felülvizsgálat alá vegye abból a szempontból, hogy a közgazdaság és az államház­tartás változott viszonyai között állami segélyezésük — számbavéve egyrészt az állással egybekötött helyi javadalmazást, másrészt az állás fenntartásának kultúr­politikai szükségességét — továbbra is indokolt-e és hogy a felülvizsgálat eredményéhez képest állami támogatásban nem részesíthető állások után adott államsegélyt beszüntesse“. Már ennek a §-nak 4. bekezdése is céloz arra, bogy „a megszüntetendő állásokon alkalmazottakra nézve az 1922. évi I. t.-c. 24. §-ában . . . foglalt ren­delkezések alkalmazandók“. T. i., hogy az illetők nyugdíjazandók vagy végkielégítéssel elbocsájtandók. Ez a törvény állások megszüntetésére nem ad jogot a miniszternek, de a törvény szerkesztője előre látta, hogy a kisebb vagy szegényebb gyülekezetek nem lesznek képesek az állást fenntartani. Amint ennek a törvénynek a végrehajtását a minisztérium megindította az államsegélyek és a tandíj­­kárpótlás beszüntetésével, a legkomolyabb aggodalmak méltán kelhettek az évszázados, magyar nemzeti kul­túrát szolgáló ref. iskolákat fenntartó egyházközsé­gekben. Nagyban fokozza ezt az aggodalmat a közel­múlt napokban a pénzügyminiszter által a nemzet­gyűlés elé terjesztett: „a közszolgálatban álló tiszt­viselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökken­téséről és a vele kapcsolatos intézkedésekről szóló törvényjavaslat“. E törvényjavaslatnak ugyanis a 4. fejezete fel­hatalmazza a vallás- és közoktatásügyi minisztert arra, hogy az államsegélyes nem állami tanári, tanítói állások számát, a szükséges szempontok figyelembe­vételével apaszthassa, szükség esetén az egész tanin­tézet állami segélyét megszüntethesse. Ez — ha tör­vénnyé válik — teljes jogot ad a miniszternek arra, hogy egész általános feltétel mellett, t. i. szükséges szempontok figyelembe vételével, tanári és tanítói állá­sokat megszüntessen. Ha nem is tekintjük véglegesen befejezettnek az államsegélyek megvonását, amennyiben az 1922. évi VI. t.-c. 4. §-a azt mondja, hogy ha valamely állás államsegélyét elvonta is a miniszter, „az ilyen állások abban az esetben, ha utánuk a fenntartó újból állam­segélyt kér, újonnan szervezendő állásokként birálan­­dók elu: mégis aggodalommal kell fogadnunk ezt a most már kiterjeszteni tervezett felhatalmazást, mert új állás szervezésének bizonyára még később meg­növekedő sok akadálya lesz. Amikor ref. egyházunk népnevelői intézményei­nek hosszú múltjára büszke önérzettel tekintünk, ön­kéntelenül felvetődik az a kérdés,* a jövőben képesek lesznek-e egyházközségeink a keresztyén erkölcs eré­nyeivel áthatott nemzeti népmüveltséget megnyug­vásunkra szolgálni a tervbevett jelentős változások mellett. Ez idő szerint csak anyagi okokat látunk az előtérben, melyek körül a változás megfordul. Apró gyülekezeteink az államsegély megvonása után önmaguk erejéből nem lesznek képesek iskolá­jukat fenntartani. Igen sok helyen a tanító helyi java­dalma a kántoriakkal együtt sem teszi ki a létmini­mumot. Az állam a tanulók csekély létszámát veszi a segélymegvonás főalapjául. Igen, csakhogy ezt a nagy­­fontosságú döntést éppen a gyermekekben legszűkebb esztendők létszámára alapítja. Néhány év múlva ez az állapot javul, tehát a megítélés alapja átmeneti jellegű. Több gyülekezetben előáll tehát az, hogy isko­lája megszűnik, 2—3 kisebb létszámú iskolából alakul a legjobb esetben egy községi iskola, melynek tanítója a többség tanítója lesz, így igen sok helyen éppen a mi iskoláink vesztik el felekezeti jellegüket, a mi vallásoktatásunk hanyatlik alá, amit évszázadok óta, fekvő vagyonok hiányában, a csekély számú hívek nagy áldozatkészségéből tudtunk biztosítani. De kitanítsa a vallás hitelveit ott, ahol lelkész

Next

/
Thumbnails
Contents