Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-05-28 / 22. szám
Harmincharmadik évfolyam. 22. szám. Pápa, 1922 május 28. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚL! REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők. r=i Megjelenik minden vasárnap. [=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. [=3 Püspökeink fizetése s fontos egyházi közszükségletek. Hosszú, megpróbáltatásokban gazdag esztendők után végre-valahára mind nyomatékosabban foglalkoztatja egyházi közéletünket püspökeink fizetésének s ezzel kapcsolatban sok más egyéb kielégítésre váró egyházi közszükségletünk ügye. Püspökeink maguk hallgatnak. Hősi lemondással hordozzák állásuk hatványozott felelőssége mellett anyagi helyzetük állandó leromlását. De végre szólanak mások, akik nem nézhetik, hogy akik a mai válságos időkben ref. egyházunknak akkora szolgálatokat tesznek, egyházunk legsilányabban javadalmazott szolgái közé tartozzanak. Magát a kérdés felmerüléséi s állandó felszinentartását a magunk részéről csak melegen üdvözölhetjük, már csak azért is, mert püspökeink fizetésének immár tovább nem halasztható rendezése feltétlenül meg fogja világítani hiveink előtt egyházi közszükségleteink olyan nemeit is, amelyek szintén jogosak, meg vannak s amelyekkel szemben manapság még a közérdeklődés kívánatos mértéke nem mutatkozik. Ez a körülmény teszi számomra könnyűvé, a helyzet nyomasztó volta teszi egyenesen kötelességemmé, hogy néhány idevonatkozó gondolatomat kerületünk hivatalos lapjában feljegyezzem. Püspökeink javadalmazásával szemben a közhangulat a háború elvesztése óta előnyösen megváltozott. Maga a kérdés már a háború alatt is aktuális volt, hiszen püspökeink, akik soha sem voltak dúsan javadalmazva, már akkor is nagy anyagi nehézségekkel kerültek szembe. Ha azonban a kérdést ezelőtt két évvel is szóvá tette az ember egyházi férfiak társaságában, csaknem egyhangú volt a válasz, hogy úgy ezért, mint más jelentkező közszükségletünk kielégítéséért az államhoz kell fordulni segítségért az 1848 : XX. t.-c. alapján. Hiába volt a figyelmeztetés, hogy az állam pénztára üres és bevételek híján csak újabb bankjegyek tömeges nyomtatásával tengeti életét. Az államsegély igénybevételének gondolata annyira uralkodóvá vált egyházi közéletünkben, hogy az emberek szinte gondolni sem tudtak a megoldás valami más nemére. Hivatalos kötelességeimnél fogva sok egyházi és világi szereplő férfival találkozom s meg kell vallanom, hogy az államsegély igénybevételének eszméje még mindig sok embert kielégít ezen a téren. Sokan gondolnak arra a keserves küzdelemre, amelyet saját egyházuk gazdasági egyensúlyának fenntartásáért, saját hivatalnokaik fizetéséért kell vívniuk és borzadva gondolnak arra, hogy egyházuk közönsége, mely a megromlott viszonyok folytán ma is fogcsikorgatva hordozza terheit, most esetleg új közterhek közviselésére kényszerül. Ezek a legkényelmesebbnek azt látják, ha mindenféle felmerülhető igényt egyszerűen a mindig kész és mindig elégséges állami támogatás forrásához utasítanak. Az állam háztartását még mindig misztikus köd takarja el az emberek nagy része előtt és mindig sok álmodozó fő azt hiszi, hogy az államnak csak akarnia kell és alkalmazottait, az összes igényjogosultakat könnyedén megfelelő helyzetbe juttathatja. Hozzá kell tennem, hogy újonnan felmerült és kétségtelenül jogosult egyházi közszükségleteinknél mostani közjogi helyzetünkben az államsegély igénybevételét én is jogosultnak tartom, de nem ezt tartom a fedezet egyetlen lehetséges forrásának. Mindaddig, míg a magyar állam a róm. kath. egyházzal szemben a mai jogokat gyakorolja s a mai kötelességeket teljesíti, mindaddig, míg a r. kath. egyház főpapjainak gazdasági helyzetét hatalmas birtokok tömegére mozdítja elő, addig a prot. egyházak is joggal elvárhatják, hogy püspökeik nem lesznek a magyar állam mostoha gyermekei, akik míg egyfelől az államélet szempontjából a r. kath. püspökökével legalább is egyenlő felelősség terhét hordozzák, másfelől dúsan javadalmazott kath. püspöktársaik mellett manapság nehéz anyagi helyzetük állandó ostromát is kénytelenek elviselni. Ezen a téren igenis vannak jogos kívánságaink, amelyeknek kielégítése mellett az államélet jól felfogott érdekei szólanak. A magam részéről azonban szerencsétlenebb egyházpolitikát gondolni sem tudnék, mint azt,
