Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-21 / 21. szám

82, oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1922.

lélek ünnepévé. Csak örömmel üdvözölhetjük a méltóságos Püspök úr rendeletét, hogy nálunk is vasárnap az anyákról prédikáljanak a szószékekről. Hiszem, hogy ezt fogja majd követni az általános nagy ünneplés, mert a magyar nemzetnek soha sem volt nagyobb szüksége nagylelkű, lánglelkü anyákra, mint éppen most, nemzeti szerencsétlenségünk idején.

De azt kérdem, ki is az a férfi, aki ne hajolna meg édes anyja vagy édesanyja emléke előtt fiúi tisztelettel és szeretettel s ki az, aki ne tudna egy esztendőben egyetlen napon forró fiúi hálával édes anyja kezére egy örök hálás CSÓkot adni ? Anya.

Új énekeskönyvünk.

(Folytatás és vége.)

A fordítás, átdolgozás, a nyelv, stílus, verstechnika szempontjából is gyökeresebb változást szerettünk volna az új énekeskönyvben látni. A XX. század magyarja a jó Istennel sem beszélhet úgy, ahogy a XVI., XVII. században beszélt. Nyelvünk, stílusunk, verstechnikánk annyit fejlődött a reformáció kezdetétől számított négy évszázad alatt, hogy a haladás, a szabad vizsgálódás alapjára épült protestáns egyház semmikép sem hagyhatja figyelmen kívül. Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Gyulai Pál, Szász Károly, Lévay József, Kozma Andor költői nyelve és verselése után a XVI. és a XVII. század nyelvkincse, stílusa és verstechnikája nem képes többé Ízlésünket kielégíteni.

Nem azt mondom ezzej, hogy mindent hagyjunk el, ami régi. Ami új, még nem feltétlenül értékes, s ami régi, nem feltétlenül értéktelen. A válogatást azonban szigorúbb szemmel, a fordítást, átdolgozást pedig nagyobb szabadsággal és finomabb költői érzékkel kellett volna végrehajtani. Mindenesetre nagy kár volt, hogy a szerkesztő-bizottság túlságosan sokat bízott a saját erejében. Miért nem fordult pl. tanácsért, útbaigazításért ref. egyházunknak is egyik büszkeségéhez, Beöthy Zsolthoz? Miért nincs a fordítók, átdolgozók vagy az alkotók között Gyulai Pál, Szász Károly, Hegedűs István, Baksay Sándor, Kozma Andor ? Miért szerepel Lévay József csak egyetlenegy darabbal, Pósa Lajos és Szabolcska Mihály csak hárommal? Oly sokan vagyunk vájjon, hogy képességeiket, tudásukat figyelmen kívül hagyhatjuk?

Szigorúbb szemű válogatást vártunk továbbá a dallamokban is, s hogy ez sem történt meg, már csak azért is feltűnő, mert sok dallamunk fölött a lefolyt századok maguk mondtak halálos ítéletet. A IV., XIV., XVII., XVIII., XX.,

XXVII., XXXI., XL., LI., LV., LVL, LVII., LX., LXXIII., LXXXVIIL, C., CL, CVL, CXII., CXIII., CXVIL, CXXL, CXXXIIL, CXXXVL, CXLIV. és a CXLVII. zsoltár dallamát pl. tudomásom szerint sehol sem használják. S ez az ítélet egészen természetes. Amint Vörösmarty, Petőfi vagy Arany alkotásai sem mind abszolút értékűek, Bourgois Lajos és Dagues Péter dallamai sem mind. azok, s előttünk, magyar reformátusok előtt, voltaképen nem is lehetnek. Ritmusuk, dallamszerkezetük, igen sokszor hangnemük is, idegen, nemzeti zenénktől teljesen elütő; meghonosodásra tehát csak azok számíthatnak, amelyeknek ritmusa, dallamszerkezete sikerült fordítás segítségével a magyar nemzeti ritmussal és dallamszerkezettel összeegyeztethető. Mi célból maradt hát meg az új énekeskönyvben valamennyi zsolíárdallam ?

A dicséretek dallamait is szigorúbb szempontok szerint kellett volna megválogatni. Az Erdélyi Énekeskönyvből átvett 10. számú dicséret pl. (Nem vagyunk mi magunkéi) nagy hangterjedelmü, kevés értékű dallam, vallásos áhítatnak nyoma sincs benne. A 30. számú (Atya, Fiüy Szentlélek) négy hangból álló, hatástalan, értéktelen dallam. A 32. számúnak (Megáll az Istennek igéje) van kezdete és közepe, de nincs befejezése. Felkölti a figyelmet, ébren is tartja, kielégíteni azonban nem tudja. Igaz ugyan, hogy az erdélyi egyházkerületben alig van egyház, ahol ne énekelnék, de bizonyára csak azért, mert erre az alkalomra, t. i. a textus felolvasása és a prédikáció megkezdése közötti mozzanatra kevés a választék.

Ilyen kevés értékű dallam, fájdalom, az egészen újak között is van, ahol pedig az aesthetikai szempontokon kívül semmi, még a hagyomány iránti tisztelet sem korlátozta a szerkesztő-bizottságot. Ilyen pl. a vasárnapi iskolák, vallásos összejövetelek és a család használatára szánt 13 u. n. Hozsánna-ének közül legalább is 6, amelyeknek ritmusa, dallamszerkezete teljesen idegen, a szöveg és a zene alapsajátságai lépésről-lépésre összeütköznek bennük, úgy hogy új énekeskönyvünkben semmiféle címen nem érdemeltek helyet.

De nem szeretném, ha szavaim félreértést okoznának. Az idegen nem egyjelentésti az értéktelennel. Csak azt akartam jelezni, hogyha az új énekek tekintetében is idegenre szorultunk — amit azonban bátor vagyok kétségbevonni —, akkor olyanokat kellett volna keresnünk, amelyeknek ritmusa, dallamszerkezete a mi zenénkr a mi nyelvünk törvényeivel összeegyeztethető. Ha ez az egyeztetés lehetetlen, akkor önmagában lehet ugyan az ének abszolút értékű, de a magyar nép sohasem fogja magáénak érezni,