Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-12-03 / 49. szám
194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. lévén, a maga vagy mások emberi vágyait és gondolatait proiciálja bele az Írásba, megtanulja az imputációt s egy egész életen keresztül nem csinál mást, mint imputál. Az irás és az ember között levő űrt azonban mi magunk nem tölthetjük ki. A távolság végtelen. Az összekapcsolódást csak Isten teremtheti meg. Arról van szó, hogy a múlt jelenvalóvá, lelki ténnyé, személyes bizonyossággá váljék. Tehát psychologiai folyamatra van szükség. Ezt ismeri fel Kálvin, mikor a szentlélek belső bizonyságtételéről beszél. Ez által válik a múlt jelenvalóvá, a külső történet belső lelki ténnyé. „Maga az ige se bizonyos előttünk, ha a szentlélek bizonysága nem támogatja.“ (Inst. I. 93.) „Azt képzelik ugyanis, hogy azok, akiket semmi istenfélelem, semmi kegyes érzés sem illetett meg, hiszik mindazt, amit az üdvösség céljából megismerni szükséges.“ Pedig „kétségtelen dolog, hogy őt sohasem ismerhetjük meg helyesen, hacsak meg nem ragadjuk egyszersmind a Szentlélek megszentelését is“. (Inst. III. 28.) Bizonyosság, megnyugvás. „Ezt a munkát is a Szentlélek viszi véghez bennünk. Mert hogy az ige ne hiába hasson fülünkbe s hogy a sákramentumok ne hiába érintsék szemünket, kimutatja, hogy Isten az, aki nekünk ott beszél, szivünk keménységét meglágyítja és arra az engedelmességre hajt, amellyel Isten igéjének tartozunk. Egyszóval, amakülső igéket is, sakramentumokat is fülünkből lelkűnkbe viszi át. Megerősítik tehát hitünket úgy az ige, mint a sákrakramentumok, mikor a mennyei Atyának irántunk való jóakaratát szemeink elé állítják, amelynek megismerésén alapszik egyfelől hitünknek teljes erőssége, s gyarapszik másfelől annak ereje; megerősíti a Szentlélek, mikor azt a megerősítést szivünkbe bevésve hathatóssá teszi.“ (Inst. IV. 1410.) „Isten igéje, ha valami durva koponyába hull, mintegy homokba vetve gyümöcstelenné válik; ha pedig oly lélekre talál, amelyet a Szentlélek keze előkészített, a leggyümölcsözőbb lesz.“ (IV. 14u.) Ez ama bizonyosság, ami nélkül theologia nem lehet: „a szentlélek bizonysága minden észszerű bizonyításnál nagyobb súlyuu. Badinck úgy találja, hogy Kálvin túlexkluziv módon csak a Szentirás tekintélyének megtámogatására használja a Szentlélek bizonyságtevésérőí szóló tant, pedig szerinte több annál: „elsősorban bizonyosságot ad afelől, hogy mi Isten gyermekei vagyunk“. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk, már Kálvinnál is túlterjed ez a tan a Szentirás tekintélyének megtámogatására. Különösen kitűnik ez akkor, ha a hit fogalmát vizsgáljuk meg nála. A Szentlélek állandó szabályozója, vezetője, éltetője a kér. életnek és minden ismeretre ez tanít meg bennünket. „Minden bölcsességünk és tudásunk bolondság és tudatlanság egészen addig, mig ki nem oktattattunk a Szentlélek vezetése által.“ (Op. 51156.) „Emlékezzünk arra, hogy a hit bizonyossága tudás, de amelyet a Szentlélek vezetése által tanulunk meg és nem értelmünk subtilitása által.“ (Op. 51188.) A Szentlélek az, aki „elvezet minket az Isten titkainak bizonyos és világos megismerésére“. (Op. 4923i.) „Biztossá tesz előttünk olyan dolgokat, amelyek különben rejtve maradnának értelmünk előtt.“ (Op. 49341.) „Egyszóval, bele kell vésni a mi szivünkbe Pálnak azt a tanítását, hogy t. i. senki se keresztyén addig, mig a Szentlélek vezetése meg neift tanítja őt arra, hogy Istent Atyjának nevezze.“ (Op. 50228.) Ám mi az, ami előáll így az emberben ? Valami intellektuális alakulás, vagy a fiúvá fogadtatás megszentelő folyamata? S ha ez utóbbi, akkor mi lenne ez más, ha nem élmény, a mi életünk megszentelődésének átélése közben Istenélmény ? Ez a gyümölcse a Szentlélek bizonyságtételének. Hol van még innét a tan, a formula? Majd ez az élmény vezet el hozzá. Ez az isteni adomány az egyetlen emberi módszer az élő Isten megismerésére és az ő kijelentése felől való személyes megbizonyosodásra. Nem tehetünk róla, hogy Isten így akarja uralmát megbizonyosítani és felépíteni ebben a világban. Balga, aki vele perbe száll. Dr. Vass Vince. A pápai ref. egyházmegye lelkészértekezlete. — 1922 nov. 9. — Megjelent rajta 12 kebelbeli lelkész, illetve lelkészjellegü janár, 5 tanító (az első ily, önkéntes értekezlet, amelyen tanítók is megjelentek) és a theologusifjuság csaknem teljes számban. Az elnök (Győry János) megnyitójában az ébresztgetés, az ébredés szükségességét fejtegeti s azt a felszólítást, felhívást intézi mindnyájunkhoz, hogy menjünk ki a puszta helyekre és ébresztgessünk: legyünk Isten Lelkének alkalmas eszközei. Utánna Fazekas Lajos János ev. 6 48_83. versei alapján, maguknak az ébresztgetőknek: lelkészeknek és tanítóknak a lelki táplálkozásáról beszél. A Bibliaolvasás és annak naponkénti használata feladataink megoldhatóságának egyetlen feltétele. Ezen keresztül kapjuk, vesszük Isten Lelkét, erejét, kegyelmét saját életünk megtisztítására és a másokérti munkára. Ezután Győry János elnök megjegyzéseket fűz Forgács Gyula nemrégiben a „Reformációdban megjelent cikkéhez : „Az önkéntes adakozásról“. Szerinte a rendes-kényszer tag elnevezés helyett megfelelőbb lenne a hithű és a rossz egyháztagokra való osztályozás. Amabba tartoznék mindaz, aki vonakodás nélkül fizet, emebbe az, aki csak kényszerből fizet. A dupla stóla — szerinte — nem büntetés — ami a kényszertagokat sújtaná —, mivel gyülekezeteinkben mindenütt többszörös stólát fizetnek. (Ismertető e ponton kiigazíttatott, mert Forgács ezüstvalutáju stólára gondol.) A cégéres bűnösök — ismertető szerint (ez a cikk 2. p. alatt van) — a rossz tagok közé lennének sorolandók. Szerinte a célnak ennek kell lenni: minden gyülekezetben kezdjünk új szokást e téren: hozzuk be az Isten dicsőségére való adakozást. Egyik lelkésztárs közbeszólása szerint az önkéntes adakozás rendszere ma lehetetlen. Ez igaz. Amint dr. Vass Vince is kifejtette, Forgács sem arra gondol, hogy ezt hozzuk be, hanem a jövő előkészítésére, hogy bármilyen lesz is a jövő, készen találja az egyházun
