Dunántúli Protestáns Lap, 1922 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1922-06-25 / 26. szám
102. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1922. Laky Zsigmond. E név és annak tulajdonosa fél évvel ezelőtt, mikor úgy januárban először közénk jött, még teljesen ismeretlen volt. Csak annyit tudtunk róla, hogy egy amerikai magyar lelkész, akit az amerikai Presbyterian Church in U. S. küldött ki, hogy tanulmány tárgyává tegye egyházunk elesett állapotát. Keresse ki azokat a pontokat, hol legégetőbb a baj, legfenyegetőbb a veszély. És jelölje meg, azokat a módokat, ahogyan ezek legcélszerűbben orvosolhatók. Nem ő az első, akit ezzel a szándékkal küldtek ide külföldi hittestvéreink. A keresztyén közösségből, együttérzésből kifolyólag — amióta az Isten kifürkészhetetlen akarata által a megpróbáltatásoknak tövises és göröngyös útjára vettettünk — felkerestek már bennünket nem egyszer a mi skót, holland, svájci, sőt már amerikai hitrokonaink is. De az ő informálódásuk, helyzetünk megismerése, hibáink, gyengeségeink, bajaink, erényeink, jó tulajdonságaink — mert ilyenek is vannak — megtapasztalása távolról sem lehetett oly alapos és közvetlen, részletes és körültekintő, mint Laky Zsigmondé. Ezek itt tartózkodása rendszerint csak rövidebb időre terjedt. Nyelvi nehézségek miatt a velünk való érintkezésük kissé nehézkes és egyoldalú volt. Bár így is — tagadhatatlan — sok áldás fakadt útjaikból. Laky Zsigmond azonban egy fél évet szentelt annak, hogy teljesen helyes képet szerezzen viszonyainkról. És e félévet lelkiismeretesen alapos munkában használta fel. Nincsen a mi csonka hazánknak, sőt hazánk leszaggatott részeinek sem olyan nevezetesebb pontja, hol meg ne fordult volna ez idő alatt, hol meg ne fogta volna erőtlenségbe került egyházunk és társadalmi életünk pulzusát, hol gyakorlatiasan látó szeme meg ne látta volna a bajt, az egytelenségünk okát, vagy meg ne érezte volna a fejlődni kezdő életet. Ott volt nyilvános gyűléseinken, de bejárt gyülekezeteink hitéletének szentélyeibe is. Mindenütt meglátta a viszást, de meg a reményt keltő magot vagy már növekedést is. Kétségtelen nagy előnye volt, hogy nyelve egy a mienkkel; még inkább, hogy szive együtt ver a mi szivünkkel. Érzéseink egyek. Megtudja érteni múltúnkat. Ami nekünk fáj, azt ő is érzi. Amit mi szeretnénk, azt szeretné ő is. Reményünk az ő reménye is. Váradalmaink az ő váradalmai is. Ez az, amiért olyan sokat várunk mi Laky Zsigmond itteni tartózkodásától. Mikor e sorokat Írjuk, már elhagyta hazánkat, hogy visszatérjen kiküldőihez. De hisszük, hogy köztünklétének áldásos hatása érezhető lesz. Gyakorlatias gondolatai, az amerikai egyházi élet mikéntjének közénk vetítgetése által bizonyára eszméltetőleg hatott. Hisszük, hogy velünk marad a lelki közösségben is. Bajaink orvoslásáért, fájdalmaink enyhítéséért, sebeink gyógyításáért imája együtt szárnyal majd a kegyelem zsámolyához. Könyörgése együtt viaskodik majd a mi fohászunkkal nemzetünk jobb jövőjéért, egyházunk felébredéséért, hitünk megújhodásáért. Hisszük, hogy nem marad majd el anyagi felsegélyeztetésünk sem, amire lerongyolódott gazdasági életünk mellett szintén olyan igen nagy szükségünk lenne. Bizonyára gazdag áldások fognak fakadni nem csupán egyházunkra, de nemzetünkre is, azokból az információkból és előadásokból, amikben amerikai ^hittestvéreink és Amerikában élő magyar véreink előtt beszámol majd itteni tapasztalatairól. Adja a Mindenható, hogy úgy legyen! Szeretetben gazdag szivet hozott ide, hisszük, hogy abban még jobban meggazdagodottat vitt el tőlünk! Tükörkép. A választási harcok eseményeiből emelkedik ki és kívánkozik egyházkerületünk hivatalos szócsöve útján egyházközségeink és őrállóink elé az alábbi epizód. Nem politikáról van szó, hanem egy hitelvről, amely tisztán vallási természetű, de amely a misztifikáció varázseszközével a politika mezején is bódító virágként akar illatot lehelni a tömeglélekbe. A Máriakultusz túlhajtása ez, amely ellen, ha időben, nyomatékkai és evangéliumi világosságban körül nem sáncoljuk református vallásunk Biblián nyugvó elveit, elhomályosodhatik az Atya-Fiu-Szentlélek, Szentháromság egy Istennek imádása, megerőtlenedik az „Apostoli Hitfornia“ vagy „Hiszekegy“ tiszta tüköré. Aztán visszamegyünk a rajongások örvényén a képimádás korába, akármit szól hozzá Péter apostol, aki a Szentiélektől nyert bátorsággal anyaszentegyházat épít és akárhogy tiltakozik Luther, Kálvin és Zvingli lelke a tiszta keresztyéni szent tudomány meghamisítása ellen. E sorok írójának választókerületében az egyik jelölt, kath. főúr, a községekben a királyságról s a koronáról olyan nyilatkozatot tett a Szűz Máriával kapcsolatban, hogy a nem-katholikus vallásu hallgatók lelkében a legélesebb visszhangot keltette s egymástól megütközéssel kérdezték: Hát vissza kell Magyarországnak térni a Szűz Máriához ? — Én megengedem, hogy a képviselőjelölt úrtól távol volt az ily értelmezés és a kijelentést történeti háttérrel is tudja fedezni, de nekem jogom és kötelességem volt a „Délmagyarország'1-ban vétót emelni a nyilatkozat homályos értelme és vonatkozása miatt, azzal a kritikával, hogy az ilyenféle kijelentés a valláshoz tartozik s a politikában való hangoztatása a felekezetek békességét veszélyezteti. — Cikkem következtében éppen elég idegesség támadta meg az ellenjelölt táborát, de azt a jóslatát egy kath. lelkésznek, hogy az én vétóm megbuktatja a jelöltet, nem Írhattam alá s amikor a bukás tényleg, a legerélyesebb küzdelem ellenére, bekövetkezett, ezt ma is más erők eredményének tekintem. Anyaszentegyházam igazainak védelméért voltam kénytelen felszólalni. Az ára az lett, hogy „A farkas és a bárányu meséjének mintájára „Egy református választópolgárnevének elhagyásával, cikket irt eile-