Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-20 / 47. szám
\ Harminckettedik évfolyam. 47. szám. Pápa, 1921 november 20. DOHANTDLI PROTESTÁNS LÁPi a dunántúli református egyházkerület hivatalos közlönye/m Szerkeszti és kiadja a dunántúli református püspöki hivatal (Balatonkenese), ahova a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők.I c* S Megjelenik minden vasárnap. [=] A kiadóhivatal vezetője Faragó János, akihez a reklamációk intézendők. r=il V \ A pápai ref. egyházmegye lelkészértekezlete — 1921 november 9 — „Osonka Magyarország — nem ország, Egész Magyarország — mennyország.“ Többtermelés. Korunk egyik legtöbbször használt szava. Értjük alatta azt, hogy a meglevő birtokot úgy kell megművelni, olyan magot kell belevetni, hogy a terméseredmény sokszorosan felülmúlja az eddigi átlagterméseket. A nemzetgazdászok hivatkoznak arra, hogy vannak országok, melyeknek földje nem oly jó minőségű, mint a miénk és mégis nagyobb a termésük, mert a legjobb, legmodernebb módszer szerint végzik a talajművelést, nemesített magvakat vetnek. Mutatis mutandis, így vagyunk a szellemi élet területén is. Micsoda pazar értékek vannak a mi magyar református népünkben! Micsoda őserőket rejt a magyar humus, a magyar falu. Mostani helyzetünk, anyagiakban és lelkiekben való megmérettetésünk kiáltólag figyelmeztetnek bennünket: használjuk fel meglevő értékeinket, vessük magunkat a többíermelésre. Foglalkozzunk sokkal belterjesebben híveinkkel, érezzük értük az eddiginél fokozottabb mértékben a felelősséget. Jusson eszünkbe Urunk példázata a jó pásztorról. Bennünket lelkészeket pásztoroknak hivott el a Mennyei Atya, teljesítsük kötelességünket. Munka nélkül nincs eredmény. Kitartó, szívós, rendszeres kísérletezés nélkül a gazdák sem tudtak többtermelésre szert tenni. Nem lehetséges ez a lelki életben sem. Sőt itt kell csak igazi önfeláldozó munka. Szembeszállás saját kényelmes énünkkel, legyőzése saját bűneinknek, hogy azután segíthessünk híveinken, megérthessük bajaikat, nehézségeiket. A munka sok és nehéz. Most mindenki azt mondja: fáradt vagyok. Isten azonban ép ezekben az időkben akar fényes diadalokat aratni református gyülekezeteinkben. Félre a kishitűséggel. Bennünket maga az élő Isten küldött el munkára, ö fogja adni az erőt is. A jelszavunk legyen e télen: több termelést! p. Nagy dolgok történnek a csonka, halálraítélt országban: mintha fordított arányban állanának egymással az anyagi jólét és az Isten országa iránti élénk érdeklődés. Napról-napra olvasunk egyházi s vallásos lapjainkban konferenciákról s új megmozdulásokról. Ezek élet jelei. Amint 400 éve a nagy nyomorúság, a nagy nemzeti szerencsétlenség kedvezett az evangélium fáklyája fennlobogásának és a reformált hit terjedésének, kezd éledni és erősödni bennünk is a remény, hogy Isten mai elesett állapotunkat is fel fogja használni nemzetünk megelevenítésére: az evangélium által. Isten eme nagy tervének szolgálatában állanak a konferenciák, értekezletek, amiket fentebb említettem, melyek a szövétnek szerepét töltik be: utat mutatnak, az evangélium hódításának útját egyengetik. Ilyen kis mécsvilág a pápai ref. egyházmegye lelkészértekezlete. Nagy dolog az, amikor az Isten . országának a sáfárai összejönnek, hogy közös munkájuk felől gondolatokat cseréljenek ki, hogy megállapodjanak a követendő út felől, hogy haditanácsot tartsanak, hogy egymás hite által épüljenek és ihletet, erőt merítsenek a közösség megtapasztalásából. Az értekezlet a 137. dics. 6. versének eléneklésével vette kezdetét, ami után Győry János takácsi-i lelkész áhítatot keltő imája következett. Majd ugyancsak ő elnöki megnyitójában rámutatván a kezdet nehézségeire (aminek bizonyítéka az a tény is, hogy az egyházmegye 27 lelkésze közül csak tizenhármán jelentek meg),* megállapítja a Ielkészi értekezlet célját. A lelkészek feladata a lelkeknek Krisztus számára való megnyerése és az örökéletre való elvezérlése. E feladatra fel kel! készülnünk. A napok gonoszok, mert minden szent eszmény a sárba van tiporva. E téren kitartó munkára van szükség. A munka örök alapelve ebben a jézusi mondásban rejlik: „Nálam nélkül semmit se cselekedhettek“. Majd Végh János adorjánházai lelkésztársunk tart áhítatot (Ján. 45_15), az emberiség örök szomja a tárgya. Az áhitat mindvégig * Megjegyzem, hogy az értekezlet önkéntes akar lenni! Jelen voltak azonban a megjelent lelkészeken kívül a pápai theol. tanárok és a theol. ifjúság is.
