Dunántúli Protestáns Lap, 1921 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-20 / 47. szám
186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1921. magas színvonalú volt. Az elnöki megnyitó után mi sem volt aktuálisabb, mint e tárgy. Mintha azt mondta volna a mennyei atya — általa — az ott egybeseregletteknek: „Ne félj te kicsiny* nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot“. Legyenek bár toror.ymagasságnyiak az akadályok, én általatok mégis győzni fogok, mert nélkülem koldus, sorvadt, szegény az emberi élet: csak általam gazdagulhat az meg. De ti vagytok az eszközök ? Engedelmeskedtek-e majd nekem ? Ezt kidomborítani volt hivatva Kis József esperes előadása arról, hogy mit tegyen egy idősebb lelkész egy gyülekezetben, ahol már 15—20 éve működik. Amit ő elmondott, az áll a fiatalabb lelkészre is. Főképen abban látja a főbajt, hogy a presbitériumok nem állanak hivatásuk magaslatán. Szerinte itt kell kezdeni a gyülekezetek reorganizálását. A presbiterek járjanak elől jó példával a templom látogatásában és az úrvacsorával való élésben — erre kell őket rábeszélni. Mert a gyermek is azért nem engedelmeskedik szülőinek, mivel szülői se engedelmeskednek Istennek, — az egyszerű egyháztag hogyan lenne csak külszínre is vallásos, istenes, mikor az egyház elöljárói se járnak elől jó példával ? A presbitériumból induljon ki a megújulás. S amit megkívánunk a presbiterektől — hogy családjaikkal együtt látogassák az Úr házát —, ugyanazt még inkább teljesítenünk kell magunknak lelkészeknek, tanítóknak és családjainknak. Ajánlja gyermekistenliszteletek tartását, nőegyesületek alakítását (melynek célja ne csak a jótékonyság gyakorlása legyen azonban, hanem evangéliumi legyen munkássága). Régen is, a XVI. században is a Biblia volt az eszköz, ma is az kell, hogy legyen és csak az lehet a megújulás munkájában. Sürgeti az egyházfegyelem életbeléptetését, melyet az egyetemes egyház zsinatától vár. Valaminő egyházfegyelmet azonban már mi magunk is gyakorolhatunk — mondja —, presbiter, ki istentelen életet él, ne lehessen presbiter. A szomszédok, szomszéd lelkészek ápolják a kollégiális, testvéri érzést, ezt az egyházfegyelem esetleges gyakorlása is követeli, de nagy áldások forrása lenne ez különben is. Szomszéd lelkészek látogassák meg egymást, ez még a gyülekezetek életében is áldást fakasztana. Az egyházfegyelem terén a kijárástól se szabadna visszariadni. — Ez előadás sokak hozzászólását váltotta ki. Csizmadia Lajos theol. tanár arra mutat rá, hogy idős lelkész is kezdhet új tevékenységet s egyúttal hangsúlyozza, hogy a presbitériumot rá kell nevelni, hogy azok is végezzenek cura-pastoralist. Az egyházfegyelem terén a fődolognak azt tartja, hogy az olyan legyen, hogy a bűnöst bűne beismerésére vezesse és aztán a javulás útjára. A kijárás ultima-ratio. Hozzászólanak még Bolla József, Neupor Béla és Lampért Lajos, főleg a gyülekezetből való kijárás dolgához. Majd Végh János azt emeli ki, hogy a lelkész fordítson nagy gondot az ismétlő-iskolások lelkigondozására. A kerületi gyűlés által elrendelt csütörtöki napon szakítson a lelkész is magának egy jó órát, hogy azokkal vallásunk szent dolgairól beszélgessen és őket rendhez szoktassa. Szerinte iskoláinkba visszahozandók lennének a régen tanított „Illemszabályok“, Neupor B. szerint a Kis Káté is. Dr. Vass Vince theol. tanár azt hangsúlyozza, hogy legelőször önmagunkat keli megnyernünk Krisztusnak és az evangéliumnak. „Mi mindig adunk, de venni sohasem akarunk.“ Tanulmányozó, folyton elmélyülő életet kell élnünk. Az egyházfegyelem gyakorlása előtt fontolóra kell vennünk azt, hogy megmondottuk-e már gyülekezetünk minden tagjának, hogy mik a ref. keresztyén ember jogai és kötelességei. Kizárást helyteleníti, a kettős egyháztagságot ajánlja. A presbiterek nevelésére is rámutat és az iratok terjesztésének fontosságára. Hozzászól még Jakab János, speciális eseteket hozva fel. Ezután Kiss Zoltán nyárádi lelkésztársunk terjeszti elő az Egyhá?kerületi Önképző Egyházi Értekezlet quasi irodalmi társulat alapszabályait, mely az egyházmegyei körök vállain, a gondos kiválasztás és kiváló irodalmi munkásság alapján alakulna ki, mely önkéntes jelentkezés alapján toborzódna; mely* a dunántúli református nagyok (Séílyei István, Vámosi Pap István, Tóth Ferenc, Pap Gábor, Antal Gábor) nyomdokát követné, kiknek jellemvonása a szelid, liberális magatartás, az evangélium szellemében, minden prot. felekezet irányában és lehető összemunkálás az emberiség, a nemzet üdvére és Isten dicsőségére; és végül melynek célja az evangélium szolgálata. Az értekezleten az a nézet alakult ki, többek hozzászólása alapján (Kis József, Vass Vince dr., Végh János), hogy ez legyen a távoli eszmény, most egyelőre elégedjünk meg az egyházmegyei körök felelevenítésével és ezenfelül kisebb baráti körök .gondolatának megvalósításával. A felvetett eszmét azonban ápolni fogja az értekezlet, a tervezetet meg fogja küldeni minden gyülekezet lelkészének felette való gondolkodás céljából és bizottságot küld ki Győry János, Bolla Dezső, Végh János, Csizmadia Lajos és dr. Vass Vince személyében a dolog körülményes megbirálására. Az időnként megtartandó belkörü lelkészértekezletek elnökévé Győry János takácsi lelkész választatik meg, a legközelebbi megtartását február hóban állapítják meg a jelenlevők. Elnök sajnálattal jelenti, hogy egyik előadás az előadó kimentett távolmaradása miatt — amelyik pedig a legfontosabb lett volna, mely a gyermekek és ifjak lelki gondozása feletti eszmecserét kellett volna, hogy bevezesse — elmarad. Az egyházi — tavasszal tartott — lelkészértekezlet különféle alkalmakra íratott imákat (betegségben, sírnál, étel előtt, -után mondandó etc.), amelyeket most megbírált Neupor Béla lelkész, aki elfogadásra ajánlja őket és az értekezlet megbízza a szerzőt, Győry János lelkésztársat, hogy még más alkalmakra is Írjon ily imákat, amelyeket majd kinyomat és szét fog osztani, illetve olcsó pénzért árulni fog a nagy közönség
