Dunántúli Protestáns Lap, 1920 (31. évfolyam, 1-23. szám)
1920-07-17 / 3. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1920. nagy tömege nem veszi észre, hogy a vesztett háború s az annak nyomán járó krízisek a lélek világában még sokkal nagyobb méretű, sokkal nehezebben gyógyuló károkat okoztak. A gyógyulás Isten kezében van. Oda fordulunk könyörgésünkkel s buzgó szívvel sóhajtunk az igaz keresztyéni bünbánat és újjászületés üdítő, életet adó árjaiért, amelyek egyedül képesek közéletünk kietlen pusztaságait dús tenyészet mezőivé változtatni. Imádkozunk a jó Istenhez, hogy a nemzeti és vallásos renaissance nagy munkájában ez a főiskola nagyszerű hagyományaihoz méltó részt vehessen. Azok számára, akik csak a dolgok felszínét szokták nézni, idejegyzem, hogy az anyagi eszközök ama gyors leégése, a pénz értékének rohamos devalválódása a háború elvesztésével a legsúlyosabban támadta meg főiskolánk gazdasági életét is. Figyelmükbe ajánlom mindazoknak, akiket ehhez a főiskolához a szeretet köteléke fűz, akik ennek belső életét, önfeláldozó működését figyelemmel szokták kisérni: vegyék fontolóra az iskola alapjának gyors elértéktelenedését, amely körülmény a közel jövőben súlyos probléma gyanánt mered felénk, s amelynek káros hatása már csaknem a maga teljességében mutatkozott a jelen tanév folyamán is. Rövidesen minden erőnek, minden komoly, akaratnak össze kell fognia, ha főiskolánkat a jövendő nagy feladataira irányuló akcióképességében meg akarjuk tartani. Lapokat töltene ki, ha be kellenne számolnom mindazokról a nehézségekről, amelyeken főiskolánk e történelmi nevezetességű tanév folyamán átment. Ám most, mikor egy jobb jövendő hajnalsugárai derengeni kezdenek, miért sírnám el panaszainkat? Mindarra, ami nehézség és gyász volt, borítsuk rá, legalább néhány évre a feledés fátyolát. Majd jön a historikus, aki a történetírás távlatából igazságot fog szolgáltatni s megállapítja, hogy a legnehezebb időszakban nem éppen méltatlan nemzedék állott a főiskola sok vihart látott hajójának fedélzetén. Forduljunk inkább azokhoz a tényékhez, amelyek a jobb jövendő biztató zálogát foglalják magukban. Mert ilyenek is vannak ám szép számmal főiskolánk múlt évi történetében! Főiskolánk tanulmányi eredményei az országos átlagot bizonyára nemcsak elérik, hanem felül is haladják. Itt megindult a munka és folyik a jobb jövendőbe vetett rendületlen bizakodással. A kedvetlenség, a munkátlanság képét pezsgő élet kezdi felváltani. Természetesen nem megyen minden úgy, ahogy az összes tényezők kedvező közremunkálása esetén — boldog békés időben — mehetne. A sebek azonban, hosszú, háborús évek sebei, rohamosan gyógyulnak. Tanárok és tanulók egyaránt örvendetesebb és biztatóbb színben látják a jövőt, amelyért küzdeni érdemes és szent kötelesség. Évek óta nem volt itt olyan hosszú s olyan jól felhasznált tanév, mint a 1919/20-iki. Ragályos betegség és egyéb leküzdhetetlen körülmények most is támasztottak akadályt, de főiskolánk, mely szeptember első napjaitól július elejéig munkálkodott, bizonyára egyike volt megcsonkított Magyarországunk legintenzivebben funkcionáló intézeteinek. S ez természetesen nem magától lett így. Kemény akarat, elszánt szív, a főiskola iránt rajongó szeretettel eltelt léleknek kellett lennie, aki a múlt év augusztusának romtörmelékeiből egyszerre az üdvös munka mezejére tudott vezetni tanárt s tanítványt egyaránt. A dunántúli egyházkerület püspökéé az érdem és a hála, hogy minden csüggetegséggel szemben komoly elszántsággal diadalra vitte a munka zászlaját. Határozott és céltudatos tevékenysége nemcsak a főiskola egész működésére ütötte rá a maga bélyegét, de lelkesítő például szolgált kifelé is. A főiskola iránt mutatott atyai szeretete zálog arra nézve, hogy a jövőben reánk várakozó nehézségek elhordozásában, a romok eltakarításában s a jobb jövő alapköveinek lerakásában, hatalmas segítségül fog mellettünk állani. Rendkívül felemelő és megnyugtató jelenség volt a múlt tanév folyamán az egyházkerület különböző anyaszentegyházaiban mutatkozó nagyfokú áldozatkészség, amellyel főiskolánk és nőnevelőintézetünk köztartási intézményeinek segítségére siettek. Ebben az áldozatkészségben nem az a legfontosabb, hogy ezen intézmények megbillent pénzügyi egyensúlyát helyreállítani segítettek — bár ezért is a legteljesebb hála és köszönet illet meg mindenkit, aki a főiskola által képviselt ethikai értékeket méltányolni tudta és ezt anyagi áldozatokkal is kifejezésre juttatta — a fontos az, hogy főiskolánk anyagi fejlődése előtt a legtermészetesebb s legősibb forrás feltárásával oly gazdag perspektívát tártak fel, amely bennünket a legteljesebb jó reménységgel tölthet el a közel jövőben ránk váró anyagi megpróbáltatások idejére nézve is. Hála és elismerés szava szálljon innét a magas kormány felé, amely a mostani nagy gazdasági válságokban támogatásunkra volt és egész velünk szemben tanúsított viselkedésével bizonyságát adta annak, hogy a főiskola által kitűzött magasztos nemzeti és vallásos célokat teljesen magáévá teszi és méltányolja. A főiskola 1919/20-iki életéről rövid érte-