Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-03-15 / 11. szám

1919. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 83. oldal. nak a siker adja meg igazolását s további létjogosult­ságát. Ne keressük, mi volt az oka, egyszerűen álla­pítsuk meg a tényt: ez a forradalom nem sikerült. Az O. R. T. elvesztette a harcot, megbukott. Az egyház maradt olyan, amilyen azelőtt volt. .. Ámde az O. R. T. tovább élt s programmja is változatlanúl ma­radt az, ami volt. Ez a helyzet idézte elő azután a „forradalmi kritikát" s azt hogy az 0. R. T. még ekkor sem. növekedett meg. Pedig a kritikák jogosu­latlanoknak bizonyultak. De miért ? Az O. R. T. hall­gatólagosan és fokozatosan taktikát változtatott. Nem kimondottan, de a természet jogán hivatalos orgánuma, az Új Reformáció, a kritikák visszaverésénél elhagyta a megfeneklett eredeti álláspontot s helyébe nem forradalmit helyezett. Ez a helyzetkomikum állította szembe azokat, kik különben egy véleményen voltak. S az O. R. T. még most sem veszi le a leplet front­változtatásáról. Nem vallja be nyíltan, hogy forradalmi törekvése nem sikerült, hanem e helyett azt állítja, hogy nem is akart soha forradalmat. Kijelenti, hogy „a forradalmiság csak a közhangulat vetülete s prog­­rammunk tartalmából hiányzik", azt állítja, hogy a ref. egyházi szellemnek nem kifejezője, de „felkeltője és szervezője" akart lenni, azonban nem tudjuk meg, hogy e kis csoport az egyház közvéleménye kifejezé­sére való igényt, a zsinat feloszlatását, az új egyház­­alkotmány megalkotása előtt végrehajtandó tisztújítást — mert ezek azok, amik forradalmivá teszik s talán a konvent feloszlatása is — törölte volna Prog­rammjából. Minthogy a valóságban már úgyis lemondott ezekről a pontokról, mert le kellett mondania, engedje meg az 0. R. T., hogy annak az ügynek érdekében, melyért oly bátran harcba szállott, arra kérjük, je­lentse ki nyíltan és határozottan, hogy programmjá­­nak ezeket a forradalmi elemeit nem tartja fenn többé. Ezzel lehetővé teszi, hogy nem-forradalmi programmja alapján s különösen azon az alapon, mely az „Új Reformációt az új Magyarországban" címen az 0. R. T.­­től nem nagyon távol eső helyről közzétett füzetben foglaltatik, alkotó munkára, testvéri szeretetben egybe­forrva egyesüljenek mindazok, kik az idők szelétől megérintve új alapokra akarják helyezni egyházi éle­tünket. Ez a törekvés irányította lapunkat az 0. R. T.­­vel szemben gyakorolt szigorú, de hisszük, tárgyila­gos kritikájában is. Azok pedig, akik azt gondolják, hogy az építés érdekében robbantani és bontogatni kell, ne feled­jék el, hogy ha a mostani idők bomlásra berende­zett lejtőjén a lavinát megindítják, nem lesz módjuk­ban azt ott megállítani, ahol akarják. Tömjük be a réseket is, olvasszuk össze a töredező öntvényt, mert sohase volt annyira szükség egységünk és összetartá­sunk megóvására, mint ma. És végül azok, akik hermetice elzárják magu­kat az idők és jelek intései elől, akik úgy vélik, hogy ez a mai helyzet csak álom, melyből felébredve ott | leszünk, ahol voltunk, nyissák meg szemeiket és szivüket és lássanak, hogy egyenesen járhassanak, hogy erőiket beledobhassák a nagy küzdelembe akkor, és ott, mikor és ahol szükség van rá. A jövendőnek, melynek szolgálatára elhivattak, szüksége van az ő erőikre. Azután csak egyet ne: az alkotó munkának ne álljon útjába senki. Kívül vihar verdesi az ablakot. Bent hideg a ház. Öleljük át egymást szeretettel s egymás keblén fel­melegedve, megerősödve, felfrissülve, egybefolyó bánat­­könyeink szivárványán keresztül keressük meg — így meg fogjuk találni — azt az utat, mely az eljövendő új Magyarországban új életre vezeti egyházunkat. v. Lesz-e megújhodás? A szociális pártok s a különféle szellemi áram­latok tüzes harcai között élünk. Nem kis dolgokról van szó 1... Halálra kész hősök, elszánt harcosok viaskodnak egymással; nagyszerű megújhodás, avagy csúfos elbukás, hit, avagy hitetlenség, élet és halál lebegnek szemeink előtt. A szociális pártok nyugtalan tülekedése, a szellemi áramlatok heves tusakodása, a telkeknek nagy harcai elől hiába akarunk behúzódni hajlékunkba, papi jámborsággal várva, hogy majd csak elmúlik a vihar. Ha igazán meg vagyunk győződve arról, hogy a Jézus beszédei soha el nem múló örök igazságok, akkor nekünk lelkészeknek éppen ezekben a lázas izgalmakkal teljes időkben hallgatnunk nem szabad í Jézust én ma nem tudom máskép elképzelni, csak úgy, hogy vaskezét ökölbe szorítva, avagy csipős ostort tartva viaskodik, szüntelen harcol s mennydörögve hangzik a harc viharján át a szava: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássák e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássák, hanem hogy fegyvert!..." Úgy áll Ő előttem, mint retten­­hetetlen harcos, aki tüzet szór maga körül és bele­zúgja megdöbbentő igazságát a világba: „Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássák!" Ezt a Jézust lássuk ma állandóan magunk előtt!. . . Nyájasak, türelmesek, hallgatagok voltunk már eleget s éppen ez volt a mi nagy bajunk, azért tartunk ott, hogy a tömeg jó része értéktelen semmiknek tart bennünket, hangoztatván, nincs szükség papokra s ez a jelszó hódít, gyüleke­­zetről-gyülekezetre terjed s eredményei a papok fize­tésének alapos leszállítása, avagy a gyülekezetből való elűzése. S mi ilyenek után is csak hallgatunk — ez már átment a vérünkbe — ahelyett, hogy azokba a gyülekezetekbe, ahol komoly bajok vannak, egy hét leforgása alatt erélyes egyházi férfiakból álló küldött­séget menesztenénk, amely elintézné az ügyeket, hogy ne járna a hire erre-arra, miként bánnak el a hívek a lelkészekkel, másrészről pedig ne hagynák az illető-

Next

/
Thumbnails
Contents