Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)

1919-02-15 / 7. szám

Harmincadik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1919 február 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős szerkesztő címére (Pápa, a Damjanich-utca 3. sz.) küldendők. 1=1 Főszerkesztő: Czeglédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince Főmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. a Hirdetések dija megegyezés szerint. a Erőtartalékok.* A vonatok számát hallatlanul korlátozták és ma mégis mindenki utazni akar. Fagyos, téli hidegben ember ember hátán tolong a ftitet­­ien waggonok folyosóin s a tömött kocsikról szinte emberfürtök csüngenek alá. A nyomdai papirkészlet ijesztően fogy, nemsokára a kész­let végén fogunk járni s az újnál újabb lapok egymás hegyin-hátán bukkannak elő. A politi­kai pártok véleménynyilvánításának szabadsága rohamosan siet a megsemmisülés felé; közel a jövő, amikor egyen kívül minden vélemény megnémulva és megbénulva hever s minden nap egy-egy új tiszavirágéletü párt alakulásá­ról kapunk hirt. A társadalmi osztályok szer­vezkedése mihamarabb csak egyetlen alapon lesz elképzelhető s társadalmi életünk soha sem volt annyira tele különféle szervezkedések álképleteivel, mint éppen ma. Még néhány hét s ref. egyházunk önfentartása előtt egyen kívül minden ajtó bezáródik s voltunk-e gaz­dagabbak tervekben, invenciózusabbak a külön­féle modus vivendik feltárásában, mint ma? Ma, amikor minden komoly reform lehetősége úgy szólva 0-ra redukálódott, hatalmas erővel tör elő a ref. sajtó, a theol. oktatás reorgani­zációjának, a lelkészek státusrendszésének, a missiói népegyháznak, a hitkényszer eltörlésé­nek, egyenlősített lelkészi fizetésnek gondolata. Szinte hajnalonta egész bokrétái virágoznak ki az egyházmentő terveknek s hervadnak el né­hány óra alatt. Bánt bennünket az új terveknek ez a gaz­dag termése ? Koránt sem. Hiszen mindabban, amit a forradalmi idők vulkánikus ereje egy­házi életünk terén napfényre hozott, lehetetlen­ség meg nem látnunk az igazságnak egy-egy momentumát. A tervek aránylag jók, csak az idők rosszak hozzájuk. Református sajtó! Oh hogy kellett volna ez akkor, amikor még meg is lehetett volna csinálni! Ma ábránd. A zsi­* E cikk borongó hangulatában osztozunk, de állításait itt-ott túllemondónak tartjuk. Szerk. nat reformja, a lelkészfizetések égbekiáltó igazságtalanságainak humánus elegyengetése. Oh, milyen szívesen látott s üdvös tervek lettek volna ezek néhány év előtt! Theol. oktatás reorganizálása! Minden idegszálunk kívánja. De ma megfeszített erővel is nehéz fenn­tartani a régi határokat is. A magyar kálviniz­­musban rejlő kül- és belpolitikai erő napfényre­­hozása! Gyönyörű gondolat, telve igazsággal! De olyan nehéz szólani róla. Ma, min­denki érzi, nem haladunk, de zuhanunk. Nemes, szép tervek nemsokára ezer cserépre szakadva hullanak szét. Aztán fagyos, hideg, sötét csendesség lesz. Bánt bennünket az egyházmentő tervek­nek ez a gazdag, új termése? Koránt sem. Hiba talán, hogy mikor mi egy rezervált, óva­tos, de komoly haladásra mindig kész egyház­­politika mellett emeltük fel a szavunkat, mások viharosan üdvözölték a legújabb idők „vív­mányait“ s egy extrém és egyházunk fenn­maradását a legsúlyosabban megrendítő irány­zat mellett törtek lándzsát? Hiba, hogy meg­akarták a haladás tempójában előzni magát a forradalmat ? Ma már nem bánt ez sem. Ezek a nehéz idők sok mindent lehengerelnek, el­­egyengetenek. Még lepereg egy-két hét s mi együtt leszünk. Nagy hideg és fagyos éjszaká­ban együtt fognak könnyezni mindazok, akik ennek a mai szegény elmaradott, elhanyagolt és legyengült, de nagymultú egyházunknak a jövőjét a szivükön viselik. Majd meglátják túí­­nan is, hogy forradalomnak nem lehet elébe kerülni. Tapasztalni fogják, hogy a forradalom a maga nagy és végzetes idiosyncrasiájában a ref. egyház legliberáíisabb bal pártját, a mi felkinálkozó forradalmárainkat is egyszerűen besorozza a csuhások közé. Majd meggyőződ­nek, hogy mikor nem az államhatalom legfőbb reprezentánsainak a kicseréléséről, hanem az államélet eresztékeinek végzetes meglazulásá­­ról van szó, akkor annak is, aki egyébként tele van alkotási ösztönnel, reform vággyal, csak egyet lehet tennie: várni, várni, imádkozni s újra várni.

Next

/
Thumbnails
Contents