Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-15 / 7. szám
Harmincadik évfolyam. 7. szám. Pápa, 1919 február 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. A lap szellemi részét érintő közlemények a felelős szerkesztő címére (Pápa, a Damjanich-utca 3. sz.) küldendők. 1=1 Főszerkesztő: Czeglédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince Főmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési díjak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. a Hirdetések dija megegyezés szerint. a Erőtartalékok.* A vonatok számát hallatlanul korlátozták és ma mégis mindenki utazni akar. Fagyos, téli hidegben ember ember hátán tolong a ftitetien waggonok folyosóin s a tömött kocsikról szinte emberfürtök csüngenek alá. A nyomdai papirkészlet ijesztően fogy, nemsokára a készlet végén fogunk járni s az újnál újabb lapok egymás hegyin-hátán bukkannak elő. A politikai pártok véleménynyilvánításának szabadsága rohamosan siet a megsemmisülés felé; közel a jövő, amikor egyen kívül minden vélemény megnémulva és megbénulva hever s minden nap egy-egy új tiszavirágéletü párt alakulásáról kapunk hirt. A társadalmi osztályok szervezkedése mihamarabb csak egyetlen alapon lesz elképzelhető s társadalmi életünk soha sem volt annyira tele különféle szervezkedések álképleteivel, mint éppen ma. Még néhány hét s ref. egyházunk önfentartása előtt egyen kívül minden ajtó bezáródik s voltunk-e gazdagabbak tervekben, invenciózusabbak a különféle modus vivendik feltárásában, mint ma? Ma, amikor minden komoly reform lehetősége úgy szólva 0-ra redukálódott, hatalmas erővel tör elő a ref. sajtó, a theol. oktatás reorganizációjának, a lelkészek státusrendszésének, a missiói népegyháznak, a hitkényszer eltörlésének, egyenlősített lelkészi fizetésnek gondolata. Szinte hajnalonta egész bokrétái virágoznak ki az egyházmentő terveknek s hervadnak el néhány óra alatt. Bánt bennünket az új terveknek ez a gazdag termése ? Koránt sem. Hiszen mindabban, amit a forradalmi idők vulkánikus ereje egyházi életünk terén napfényre hozott, lehetetlenség meg nem látnunk az igazságnak egy-egy momentumát. A tervek aránylag jók, csak az idők rosszak hozzájuk. Református sajtó! Oh hogy kellett volna ez akkor, amikor még meg is lehetett volna csinálni! Ma ábránd. A zsi* E cikk borongó hangulatában osztozunk, de állításait itt-ott túllemondónak tartjuk. Szerk. nat reformja, a lelkészfizetések égbekiáltó igazságtalanságainak humánus elegyengetése. Oh, milyen szívesen látott s üdvös tervek lettek volna ezek néhány év előtt! Theol. oktatás reorganizálása! Minden idegszálunk kívánja. De ma megfeszített erővel is nehéz fenntartani a régi határokat is. A magyar kálvinizmusban rejlő kül- és belpolitikai erő napfényrehozása! Gyönyörű gondolat, telve igazsággal! De olyan nehéz szólani róla. Ma, mindenki érzi, nem haladunk, de zuhanunk. Nemes, szép tervek nemsokára ezer cserépre szakadva hullanak szét. Aztán fagyos, hideg, sötét csendesség lesz. Bánt bennünket az egyházmentő terveknek ez a gazdag, új termése? Koránt sem. Hiba talán, hogy mikor mi egy rezervált, óvatos, de komoly haladásra mindig kész egyházpolitika mellett emeltük fel a szavunkat, mások viharosan üdvözölték a legújabb idők „vívmányait“ s egy extrém és egyházunk fennmaradását a legsúlyosabban megrendítő irányzat mellett törtek lándzsát? Hiba, hogy megakarták a haladás tempójában előzni magát a forradalmat ? Ma már nem bánt ez sem. Ezek a nehéz idők sok mindent lehengerelnek, elegyengetenek. Még lepereg egy-két hét s mi együtt leszünk. Nagy hideg és fagyos éjszakában együtt fognak könnyezni mindazok, akik ennek a mai szegény elmaradott, elhanyagolt és legyengült, de nagymultú egyházunknak a jövőjét a szivükön viselik. Majd meglátják túínan is, hogy forradalomnak nem lehet elébe kerülni. Tapasztalni fogják, hogy a forradalom a maga nagy és végzetes idiosyncrasiájában a ref. egyház legliberáíisabb bal pártját, a mi felkinálkozó forradalmárainkat is egyszerűen besorozza a csuhások közé. Majd meggyőződnek, hogy mikor nem az államhatalom legfőbb reprezentánsainak a kicseréléséről, hanem az államélet eresztékeinek végzetes meglazulásáról van szó, akkor annak is, aki egyébként tele van alkotási ösztönnel, reform vággyal, csak egyet lehet tennie: várni, várni, imádkozni s újra várni.
