Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-15 / 7. szám
50. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1919. Nagyon érzem a súlyát annak, amit mondottam. Közülünk nagyon sokan évtizedek óta csak várnak és várnak. Legfeljebb egy kissé zsörtölődnek, panaszkodnak. Papok a káplánok, káplánok a papok ellen, mindkét fél az esperesek, a püspökök ellen. Egyháziak a világiak ellen és megfordítva. Néhány keserű szó, aztán ölbeteszik a kezüket s keleti fatalizmussal várnak tovább, egész addig, mig a halál egy hideg csókkal el nem jegyzi magának a nagy várakozókat. Bizony nagyon súlyos dolog egyházi életünk Mindenváró Adámjainak a várást ajánlani, mikor a lábunk alatt reng a föld, a fejünk felett minden pillanatban kigyúlhat a tető. De semmivel sem súlyosabb, mintha megfontolatlan, át nem gondolt, Nagyidához vezető forradalmi reformokra biztatgatnám őket. Valamit azonban meg kell mondanom jobbra és balra egyaránt. Valamit, ami egészen időszerű. A tervkovácsok közé be kell állanom nekem is egy indítvánnyal, amely egészen egyszerű s mindakét oldalról elfogadhatónak fog bizonyulni. Egy gondolat, amely mentes minden politikai konjukturától. Azok, akik ölhetett kézzel az eresz alól akarják nézni a vihar eltombolását s azok, akik a legmerészebb tervek egész tömegét csillogtatják meg a szemünk előtt, egyaránt helytelenül járnak, ha a ref. hívek millióival, mint pigra massa-val akarnak számolni. Tévednek azok, akik Budapesten kisded számvetéssel meg akarják állapítani, hogy terveik számára a magyar kálvinisták milyen %-a kapható. S tévednek azok, akik azt gondolják, hogy a magyar kálvinizmus évszázadok óta megcsontosodott tradícióival minden lényegbe vágó változás nélkül túl fogja élni a közel jövő kiszámíthatatlan horderejű eseményeit. Nagy tömegek állanak előttem vezérek nélkül és vezérek olyan sereggel, amelyet az újjaikon megszámolhatnak. A magyar kálvinisták nagy tömege pedig még csendes. Sem a reformerek, sem a konzervatívok felhívásaira nem reagál s ha megmozdul, mozdulataiban a legextrémebb forradalmi irány hatásai mutatkoznak. Pedig végtére is meg fog mozdulni s jaj a reformereknek, jaj a konzervatívoknak egyaránt, ha ez az óriási tömeg nem fogja érezni vele és érte érző szivünk dobogását. Nekünk a közeli jövő nagy harcában erőtartalékokra van szükségünk. Néhány nyert csatát már elkönyveltünk a javunkra. Külföldi összeköttetéseink hatalmas erőnek bizonyultak. Hány bőbeszédű külpolitikai kuruzslónak kellett eljátszani a maga kis játékait, mig kiderült, hogy külpolitikai erő csak a magyar protestantizmus világösszeköttetéseiben rejlik. És nyert csaták még jönnek ezután is. Ez a mi lekicsinyelt, kigúnyuit demokratikus egyházalkotmányunk még ezután fog kilépni az új Magyarország belpolitikai életében a Hamupipőke szerepéből. Úján jött demokratáinknak még le kell vizsgázniuk a demokráciából, ki kell mutatniuk akcióképességüket, hogy felfedezze a magyar világ azt a tényt, hogy a mi demokráciánk, amely kálvinista egyházunk falain belül él, nem talmi demokráciáidé igazi demokrácia még pedig a javából. Ám egyes nyert csaták még nem jelentenek végső győzelmet. A végső győzelemhez nemcsak a vezérek zseniálítására, de nagy tömegek önfeláldozó kitartására van szükség. Lássák be jobbról és balról, hogy egyházunk nagy tömegei még szervezetlenek. Még halaványan sem dereng előttünk a magyar kálvinizmus világtörténeti rendeltetése. Azért, mig a rohanó események kényszere defenzívára szorít, vessük kezünket az ekeszarvára. Iparkodjunk hozzáférni a nép szivéhez, megnyerni azt nem magunknak, de a kálvinizmus nagyszerű rendeltetésének. Nyerjük meg a híveinket önfeláldozó, önzetlen munkával. Az önzetlen munkát ma kinevetik, aztán meggyanúsítják, végül meghódolnak neki. Rajta, testvérek a nagy munkára! Kis önző, számítgató papokra, akik ma megakarnak lépesedni, hogy holnap ásítva nyújtózzanak a nyugalom párnáin, a magyar jövőnek nincsen semmi szüksége. Nagy és nemes szivek lángoló odaadása kell ma. Olyan emberek, akik nyugodtan rákölíik a szivük kincseit a rájuk bizott ezerekre. Az éjszaka elmúlik. Az összeomlás véget ér. És megkezdődik az építés. Nekünk ott kell lennünk az építők között. Kezünkben vakoló kanállal bátran, nemesen kell megkezdenünk a munkát a füstös falomladékok között. Ám erőnk a munkához csak akkor lesz, ha mögöttünk ezerek állanak. Magyar kálvinista lelkek kifogyhatatlan erőtartaléka. Kálvinista politika. A Prot. Egyh. és Isk. Lap 5-6- ik számában Dr. Sebestyén Jenő is foglalkozik e kérdéssel. Egyenesen a kálvinizmus politikai szervezkedése mellett foglal állást. „A régi korhadt politikai keretek összeomlottak — Írja. — Új elvekre, új jegecesedési pontokra van szükség. Most kellene a zászlót kibontani a kálvinizmus politikai princípiumának keresztyén alapon álló krisztusi demokráciája jegyében.“ És azonnal rá is lép a cselekvés terére. Felhívja mindazokat, „akik a kálvinizmus politikai princípiumának elméleti tanulmányozására és gyakorlati propagálására
