Dunántúli Protestáns Lap, 1919 (30. évfolyam, 1-20. szám)
1919-02-08 / 6. szám
Harmincadik évfolyam. 6. szám. Pápa, 1919 február 8. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. A lap szellemi részét érintő közlemények a Telelés szerkesztő címére (Pápa, *=» Damjanich-utca 3. sz.) küldendők. 1=1 Főszerkesztő: Czeglédy Sándor Felelős szerkesztő: Dr. Vass Vince FÖmunkatársak: Faragó János Kováts Alajos Pongrácz József Dr. Trócsányi Dezső Előfizetési dijak (egy évre 20 K, félévre 10 K), hirdetések, reklamációk Faragé János főmunkatárs kimére küldendők. t Hirdetések díja megegyezés szerint. «=» Hitoktatás az iskolán kivül. Äz általános apathia e szomorú napjaiban, mikor az ország végképp elcsigázott és holtra fáradt közvéleménye már egy-egy újabb országrész lecsatolását is a halálos beteg közönyével nézi, szokatlanúl nagy izgalmat kelt az a hír, hogy a hitoktatást az iskolából rövidesen ki fogják küszöbölni. Az ország területi épségét védő liga csendes papirakciót folytat, ellenben mindenfelől impozáns népgyüiések hírét halljuk, melyek mindnyájan a hitoktatás jelenlegi rendjének megbolygatása ellen irányulnak. Annál feltűnőbb ez az állásfoglalás, mert teljesen preventív jellegű. Mi történt eddig ? Csupán a vallás- és közoktatásügyi tárcát választották ketté egy „nép“-törvény erejével s a közoktatásügyi ügyek élére állítottak egy izigvérig szociálista politikust. Magát az iskolai hitoktatást eddig semmi sérelem nem érte. De érheti. A világháborúban elbukott középeurópai államok forradalmaiban egymástól távol, egymástól teljesen idegen területeken szinte törvényszerű bizonyossággal ismétlődnek meg ugyanazok az államéleti jelenségek. Már pedig Németország legtöbb államában a népbiztosok parlamentnélküli uralma több helyütt eltávolította az iskolákból a hitoktatást. S ezzel megvalósította ama szociálista programmot, hogy a vallás s vele együtt a hitoktatás is magánügy, amelyhez az államnak semmi köze nincsen. A szociálista programm érvényesítése — úgy tetszik — nálunk is soron van. Egyáltalában nem látszik kizártnak, hogy a kultúsztárca kettéválasztásának a természetes következményei nálunk sem váratnak magukra a nemzetgyűlésig, de további néptörvényekben törnek a megvalósúlás felé. Mi történhetik tehát ? Vegyünk egy olyan államot, amelynek életében a szociáldemokrácia eszméi sokkal jelentékenyebb szerepet játszottak, mint nálunk, ahol tehát a szociálista vallási programm megvalósítása sokkal könynyebben volt lehetséges. Nézzük Poroszországot. A porosz kultuszminiszter 1918 november végén a következő rendeletet adta ki: „Az iskolákban az imádság tanítás előtt és után megszüntetendő. Az iskola nem kötelezheti a tanulókat az isteni tiszteletek látogatására. Az iskoláknak nem szabad közös vallásos ünnepélyeket, pl. úrvacsorára való menetelt rendezniök. A hittan nem vizsgái tárgy. Egy tanító sem kötelezhető hittantanításra, vagy bárminő egyházi intézményben való részvételre. A 14 éven felül való tanulók maguk dönteneír affelöl, hogy akarnak-e hittant tanúlni, vagy sem. Az iskolai hitoktatásban nem szabad feladni házi feladatúi káté-mondásokat, bibliai idézeteket, szent-történeteket, énekeket, stb.“ A miniszteri rendelet hozzáteszi: Ha valamely tanítónak a hitoktatás végzésére irányuló vonakodása miatt a hittani órák felszabadulnak, akkor ezeket az órákat az oktatás új beosztása mellett más tanítónak kell átvennie. Ha ez lehetetlen, akkor az illetékes lelkész rendelkezésére állanak az órák. Ha ez sem lehetséges, a felszabadult órákat történeti, földrajzi, természettudományi oktatással, vagy tornajátékokkal kell kitölteni. A rendelet gyakorlati keresztülvitele azáltal teendő lehetővé, hogy általában a csütörtök délelőttöt hitoktatás céljaira lehetne fenntartani. A tanítók munkakörébe többé nem tartozó hitoktatás költségeit az egyházak tartoznak viselni. Érdekes idejegyezni, hogy egy hónap múlva ugyanaz a miniszter elrendelte, hogy e rendelet végrehajtása „mindenütt, ahol komoly nehézségekbe ütközik, a porosz nemzetgyűlés döntéséig függőben hagyandó.“ De facto tehát a rendelet fakultatívvá vált. Nem csinálunk titkot belőle, hogy a hitoktatásnak az iskolákból való kiküszöbölését úgy az egyházra, mint a közoktatásügyre nézve súlyos vereségnek tartanók. Éppen ezért már most fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat az extern hitoktatás ellen. A magyar iskoláknak kilenc évszázadon át szükségük volt a keresztyénségben rejlő magasztos nevelő hatásokra s ezután még fokozottabb mértékben szüksé