Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-28 / 17. szám

80. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

nem mehetvén — az első 150 esztendőnkről semmi adattal nem birva kellett munkához fognom. Hogy erről az értékes múltról is legyen legalább halvány, általánosságra vonatkozó ismeretem, átnéztem Thury E. „A dunántúli ref. egyházkerület története“ c. művét s örvendetes meglepetésemre ott találtam benne 1618—1657-ig hat elődöm nevét, fájdalmas meglepetésemre pedig azt a szomorú tényt (miről előbb sejtelmem sem lehetett), hogy a pápai, szerecseni, ugodi templomfoglalások idején (1660-ban) a földesúr Nyáiád lelkészét is elűzte, templomát, parókiáját elfoglalta. Eddig csak az 1752. évi hasonlóságról tudtunk. Itt azután hamarosan végződik Thury könyve és teljessé leszen a nyomokat kereső előtt a homály. Szorongva kérdeztem egy kedves theol. tanárunktól, hogy Thurynak a további időkre vonatkozó gyűjteményét ki fogja földolgozni, de nagy sajnálatomra azt a feleletet nyertem, hogy — ezzel a gondolattal nem foglalkozik Pápán senki.

Jaj! hát hol lesz a lámpa, mellyel a gályarabok korától az 1720-ig, nagyon sok egyháznál az 1780— 90-ig terjedő homályba belevilágíthatunk ? Száz szónak is egy a vége! Cikkemnek csak az a célja, hogy itt a nyilvánosság előtt kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy Thury E. könyve egyes egyházaink törfénelmének megismerésénél kiváló, nélkülözhetetlen, mert másutt hozzá nem férhető adatokat jegyezgetett föl utolérhetetlen szorgalommal számunkra. Meg nem állhatónak tartom Thury könyvének lebírálását és magas szempontok szerint készülő dunántúli történet Írásának követelését, mig adathalmazaink összegyűjtve nincsenek. Vájjon irhat-é ilyet valaki, ha midőn látni akar, üres homály tátong előtte? Tóth Ferenc megírta a túl a dunai püspökök életét, de erezte, hogy végtelenül kívánatos az ekklézsiai adatok összegyüjtögetése s épen azért, amibe a lelkes nagyigmándi prédikátor, ha jól emlékezem olvasmányaimból, akkor kerületi főjegyző, belefáradt, átvette tőle s maga is szaporította, valami nyolcvanra föl is szaporította azoknak az ekklézsiáknak számát, amelyek adataikat beszolgáltatták, bizonyára attól a gondolattól is vezéreltetve, hogy az egyházkerület igazi, átfogó történelmét csak azután lehet megírni. Ezt tartotta szükségesnek ja kerület is, midőn 1902-ben megbízta Thury Etelét, hogy gyűjtse össze a még összegyűjthető adatokat. 1904-ben nyert megbízatása alapján aztán a boldogult nagy adatgyűjtő megírta és világ elé bocsátotta a kerület történetének I. kötetét úgy, ahogy az szükséges volt, közlésével azoknak az adatoknak, amelyekre az egyes egyházaknak szükségük van. S épen azért, mert Thury Etele munkája ilyen, kérem én az illetékes köröket, kegyeskedjenek e fontos ügyet kezükbe venni s intézkedni az iránt, hogy Thury E. folytatólagos, állítólag kéziratban 1734-ig készen levő munkája az egyházkerület 1904. évi állásfoglalása szerint világ elejibe bocsáttassák. A második kérésem az, hogy — itt pedig ne álljon meg a

1918

kerület, hanem bár ez ügyben is,végtelenül fájdalmas Thury E. hamari halála) találtassák mód arra, hogy Thury E. összeszedegetett, bár kidolgozatlan adatai,, valamint az ő meghidegült kezéből* kiesett egész ügy méltó emberre reá bizassék, aki a müvet a kezünkön levő I. kötet szellemében folytassa és fejezze be. A kerület történetírása ezzel még nem lesz végképen lezárva. Sőt —, és ez a harmadik kérésem, — a munkának Thury szellemében való befejezése után méltóztatnék elrendelni, hogy a benne közölt s falusi parókiáinkon immár föl nem található adatok segedelmével, azokat az otthon található adatokkal kiegészítve készítse el minden lelkész a gyülekezet történetét, melyben a helyi adatokat bőven és válogatás nélkül közölje. Lehet, hogy nagyon értékes dolgok jönnek így még napfényre. Hivatott elme alkossa meg ezekből s az egyházmegye külön adataiból az egyházmegye történetét tekintettel a kebelbeli egyházakra. Az egyházmegyék történetei fölhasználásával, melyek bizonyára gazdag történeti kincseket merítenének föl, készülhetne meg azután a művészi szempontú egyháztörténet. v Kis Zoltán

ref. lelkész.

I BORZA MÓR. I

A heíényi ref. egyház 16 éven át híven munkálkodó lelkipásztora, Borza Mór folyó évi április 12-én, élete 60., lelkipásztorkodása 32. évében, hosszú szenvedés után meghalt.

Koporsója felett Udvardy Gyula madari lelkész megható besízédben tolmácsolta elismerésünket és búcsúnkat; sírja fölött pedig Csekes Béla dunaradványi lelkész hirdette a feltámadást.

Hű és becsületes munkás volt az Anyaszentegyházban. Hű a halálig. Nem tántorították meg a szolgálatban sem a csalódások, sem a csapások; szive érzékenységét nem fásította el sem hálátlanság, sem hütelenség. Nemcsak igehirdető volt; hanem a szó nemes értelmében pásztor; igazsághoz ragaszkodó, szeretetben gazdag, hitben erős, cselekedetekben áldásos lelkipásztor. És gondos, jó családapa. De nem ezek emelték ki a sorsunkból. Szeretném, ha róla való emlékezésemet át tudnám vonni annak a szelíd, sohasem bántó, nemesen tiszta humornak legalább csak egy parányi sugarával is, melynek ő oly bámulatos mestere volt. De most jöttem a koporsójától, s a köny fel sem száradt arcomon.

Lelkem előtt megjelenik a kedvesen egyszerű alakja ; s mintha szemeiben felragyogna az a bizalmas sugár, biztató fény, mely után mindig valami felvidító derű, édes varázs következik: a megvidámító, gondot űző humornak édes varázsa.

Ebben volt művész, kimagasló. Abban, hogy amikor szive fájt is, és könyezett, vérzett, az ő gaz-