Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-02-17 / 7. szám
36. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 7. szám. eszméit újra a gondolkodás körébe vonja, hogy átalakítsa az emberiség kultúráját. A reformáció liberális iránya kivonja az egyént, a tömeget mások szellemi gyámsága alól; törvénybe iktatja az ész jogait s a sötétben tapogatódzó, a vezetőket vakon követő emberiség etőtt meggyujtja a szellemi életnek azt a szövétnekét, mely „fényt a késő századokra vet“. A hosszú időn keresztül téli álmot aludt tudománynak, egész benső világunknak örök tavaszát megújulását a reformáció hozza el. A tudományok közül különösen a filozófia és természettudomány azok, amelyek duzzadó ereje a reformáció szellemének érintésére felpattantotta százados börtöneik zárait. A scholasztikus bölcsészet a maga mesterkéltségével csirájában elfojtotta az új gondolatokat, ítéleteket, nézeteket. Formák, keretek között sinlődött a filozófia s új, fejlődésre képes tartalmat a reformáció szabad vizsgálódást hirdető elve nyújt neki. A filozófiai fejlődésnek bámulatos eredményeit láthatjuk a reformációt követő pár évtized múlva. Angol és francia bölcsészek a gondolkodásnak, az igazság keresésének új alapjait jelölik ki s az egyház által szentesített, egészségtelen iskolás bölcsészet helyébe lépnek azok az új filozófiai irányok, amelyek egyfelől a tapasztalatot, másfelől az emberi észt jelölik meg az ismeret forrásául. Az angol Bacon és a francia Descartes az új filozófiai irányok mesterei; amaz az empirisztikus, emez a racionálisztikus elmélkedés úttörője. A filozófia lendületes fejlődése nyomán megindul a fokozatos haladás a természettudományok terén. E téren a fejlődést abban találjuk, hogy a középkori theológia szárnyai alól kiszabadult természettudomány megdönti a régi csillagászati és földrajzi világképet. Az ősi Ptolemaeus-féle s az egyház által is szentesített világrendszer helyébe lép az az új világkép, amelynek találó kifejezést nyújtanak a börtönben sinlődő Galileinek ezen meggyőződéses szavai : „Epour si mouve“. Copernikus nyomán feltűnnek a természettudomány első rangú nagyságai: Keppler, Galilei. Az égi testek mozgásának, a mozgás általános törvényeinek kutatása, tételekbe foglalása a világ egyetemben új szempontokat tárt fel. A természettudományok ezen hatalmas átalakulásának mintegy betetőzője Newton gravitációs törvénye. (Folyt, köv.) IRODALOM. _ I Látások könyve. Beszédek, elmélkedések. Irta: Ravasz László. Az Ut kiadása. Kapható Kolozsvárt, Bocskai tér 1. Hornyánszky Viktor könyvnyomdája 1917. 352 oldal. Ára 12 korona. (Folytatás és vége.) Ez az evangélizálási kényszer szüli meg a formát is, amelyben beszédei megjelennek. Próbáljuk a „Jer és lásd meg“ cimü sugalmas erejű beszédét elemezni, hogy rajta keresztül betekintést szerezzünk prédikációi organizmusába. Natanaelben szemlélteti szivünk titkolt vagy nyilt ellenszenvét és előítéleteit jézus iránt, akár hitetlenek vagyunk, akár hivők. A régi igehirdetés, — ha egyáltalán ezen a ponton ragadta meg a tárgyat — az előitéletek rajzában holtpontra jutott, emitt pedig ezentúl kezdődik a prédikáció. A cél, amit el akar érni, nem az, hogy megtanítson, miként lehet az előítéleteket legyőzni, — azt elvégzi maga — mintegy elsöpri az útból, hanem, hogy kimutassa, a mi ősbizonyosságokra szomju lelkünk mégis Jézus felé tart, ha ellene evez is. Elkezdi sorba sorakoztatni motívumait. Előbb a külső motívumokat; nagy dolgoknak kis kezdetekben való szemléltetése természeti, majd történeti képekben. Mig egyik képet átviszi a másikra észrevétlenül, mintegy elrejtett lépcsőn leszáll a hallgató szivéhez ezzel a kérdéssel: „tudod-e mondani: megtaláltam a názáreti Jézust ?“ Innen kezdődik a belső motiváció: „Nem vagy te addig keresztyén, mig meg nem fogsz egy drága, hű kezet s így nem szólsz, jer, mutassam meg néked Jézust“. Miközben megrajzolja az előitéletek különféle típusait s ahogy megrajzolja, előkészíti az előítéleteket arra, hogy összetörje ebben az egy mondatban : „Jézus csendesen szólt az ő szivében. Natanael megindult e/zfelém“. Ennek a mondatnak is nem önmagában van ereje, hanem helyzetében, előzményeiben, mint a lehulló kövecskének. Ezen a ponton el is éri a beszéd tetőpontját, a hátralevő részben már a bezáró akkordok csendülnek fel. Színskálája bármily tobzódó is, ide erre az egy pontba vetitti vissza összes sugarait, hogy mi akár mit csinálunk is, életünk Jézus felé halad az Isten fia felé. Végül halk fináléban a bevezető képpel végződik. Valóban gyönyörű költemény ez a beszéd, telve evangéliominal s mégis, akit nem tudott központi gondolata megragadni, vagy valami módon kiesett, vagy nem került bele a szónok bűvkörébe, arra nézve az egész beszéd szapora szóáradat, a fantázia csapongó játéka, ahol erőlködik egy ember, hogy szépeket mondjon. De itt a hallgató a hibás, aki igy járhat az egész kötettel is, ha a gyújtó pontját fel nem leli beszédeinek, ami pedig könnyen fellelhető, mert szerkezetének acélbordáin hangosan átver a beszédek szive. — A fennt elemzett beszéd is mutatja, hogy a szerkezetet is a beszéd tendenciája építi ki, mint ahogy az emberi csont szerkezetet a véredények hozzák létre. Egészen mások szerkezetre azok a beszédek, ahol a logika erejével az értelem tiszta fényével akar hatni az értelemre, azaz ahol tanít, ahol felsőbb katekhezist ad. (Az apostolikum magyarázata), törvény és hit, új szövetség, Krisztus és Sátán). — Rendkívül jellemző, hogy quiétivumai alig vannak, ami érthető is az egész igehirdetését átszövő alaphangból, hogy istenországa állandóan útban van hozzánk s mi hozzá. Ez a iélek termékenyebb motívumokban s még quiétivumai is motívumokká lesznek, mikor ennek az országunk békéjéről, szentségéről, igazságáról, örömeiről szól, ahol mindennek van értelme, a szenvedésnek, szegénység
