Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-27 / 4. szám
Huszonkilencedik évfolyam. 4. szám. Pápa, 1918 január 27. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Belső munkatársak: Előfizetési díjak (egy évre 14 K, félévre Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József BORSOS ISTVÁN 7 K), hirdetések, reklamációk Faragó □ felelős szerkesztő címére küldendők, a jCZEGLÉDY SÁNDOR | János főmunkatárs címére küldendők. Nem tudjátok-e ... ? I Kor 3ie.: Nem tudjátok-e, hogy . . Isten lelke lakozik bennetek? Sok felületesen gondolkozó ember mondja, hogy az élet a legdrágább kincs, mi ha elvész, minden elveszett. De lehet-e legdrágább kincsnek tartani, minek b irtoka bizonytalan; mitől az egyik embert kinos betegség, a másikat pillanatnyi csapás megfoszthatja? Lehet-e legdrágább kincsnek tartani, mi az állatoknál is megvan ; mit előbb vagy utóbb mindenki elveszít ? Az élet a test épségétől függ, s egyetlen szervnek, sőt egyetlen idegszálnak megbénulása, elszakadása elegendő arra, hogy megsemmisüljön. Minél tovább gondolkozom a kérdés felett, annál inkább érzem, hogy Isten legdrágább kincsünk gyanánt nem ily múlandó, s annyi feltételtől függő ajándékot adott. Nincs igaza, ki az emberi élet értékét kevésre becsüli. S ki a gyilkosságot nem tartja bűnnek; az öngyilkosságot nem tartja kárhozatos gyávaságnak; e borzalmas háborút, minek örökké átkozott marad még az emlékezete is, nem Ítéli el, az helyesen gondolkozni nem tud. Én többnek mondok egy csepp emberi vért a legtündöklőbb drágakőnél és többnek tartok egy érző emberi szivet a föld minden ragyogó gyémántjánál. De azért az ember igazi kincse mégis csak az lehet, ami a többi teremtmények sorából kiemeli; emberré teszi; alkotásra, tökéletesedésre képesíti; ami nem múlandó; amit el nem vehet tőlünk sem a világ, sem az idő, sem a halál; ami nem pusztulhat el sem attól a szúrástól, mely a szivet átjárta, sem attól a golyótól, mely a hős homlokát szétroncsolja. E drága kincs a lélek, amely halhatatlan, amely az Isten lelkének szikrája. Nem tudjátok-e, hogy ... az Isten lelke lakozik bennetek ? Édes vigasztalás, mikor vállaink az élet nehéz keresztjei alatt roskadoznak, a nyomorúság és Ínség mind nagyobb erővel támad reánk, hogy lelkünk része annak a mindenható teremtőnek, aki öröktől fogva volt és lesz mindörökké. Szenvedés és megpróbáltatás máskor is volt e világon. Százezreknek és millióknak máskor is volt könyhullatás a kenyerök éjjel és nappal. Voltak szomorú idők, mikor az üldözött nem lelte honját a hazában; mikor apa és fiú a szabadság védelmében együtt véreztek el; anya a leányával egyszerre lett özvegy ; sötét börtönökben, láncra verve pusztultak el legjobbjaink; vérpadokon, kegyetlen kínzással ölettek meg pásztoraink; siralom, gyász szava hangzott a Kárpátoktól az Adriáig. Istennek őseienkben lakozó lelke mindezeket kibírta s miként a keresztre feszített Megváltót, a nemzetet is feltámasztotta sírjából. Ez a lélek lakozik mi bennünk is. És ha a mindenható Isten most minket is szenvedésre hivott; ha méltóknak talált arra, hogy kinok és gyötrelmek tüzében megtisztuljon a lelkünk és így megdicsőült véreinkhez mi is az egekbe juthassuk: nem zúgolódára és panaszra, hanem hálára van okunk. Áldott tudomány, mely most, mikor az emberiséget kinzó régi átok, a bűn véres háborúba sodorta a világot, hirdeti, hogy bennünk az Isten lelke lakozik. E léleknek, a legdrágább kincsünknek a birtokában lesz erőnk arra, hogy elvégezzük, ami ránk bízatott ; méltók legyünk hőseinkhez és hívek legyünk a halálig. Ömlik a vér, pusztul az élet, növekedik a gyász és siralom, mely, mint egykor a vízözön, elborítja már az egész emberi nemzetet; de a pusztulás hullámaiból, a sötét sírokból kiemelkedik a lélek s kihez hű volt a halálig: Alkotójához az égbe visszaszáll. Soós Károly. • • „Özvegy lelkésznék otthona.“ Fenti cimmel Kis József esperes úr ezen lap mult évi 51-ik számában egy sok jóakarattal Írott, meleg részvétről tanúskodó indítványt vetett felszínre. Mivel felszólított bennünket, lelkészeket a hozzászólásra, szinte kötelességemnek tartom, hogy mint a komáromi egyházmegye lelkészi özvegy-árva gyámoldának 18 év óta pénztárosa, elmondjam reá véleményemet. Hivatkozott cikkben 5, esetleg 7 lelkészözvegy részére van tervbe véve ezen otthon, 275 lelkésznek szinte kötelező 20—100 K-s alapítványi és 2—10 koronás évi járulékokkal való felállítása és fenntartása. Kerületünkben összesen körülbelül 120 lelkészi özvegy-árva család van állandóan. Ezek közül az a
