Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-27 / 4. szám
20. oldal. 4. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 8—15 .Pápán lakó lelkészözvegy, kevés kivétellel a pápai egyházmegyéből való. Ezek majdnem kivétel nélkül gyermekeiknek könnyebb taníttathatása vagy a diáktartással kedvezőbb megélhetés érdekében költözködtek Pápára. 18 év óta komáromi egyházmegyei gyámoldánk évenként 19 — 23 lelkészözvegyet részesít, jelenleg 150—200 koronás segélyben. Ezek közül csakis a két püspök-özvegy lakik Komáromban, a többi falun maradt vagy innét faluba költözködött. Azt hiszem, minden egyházmegyében ugyanez az arány. Természetes is ez! Aki életének java idejét falun töltötte, megszokta a szabad berendezkedést, azt csak büntetésből lehet egy szobás, közös konyhás, udvar és kert nélküli lakásba szorítani. Én nem tagadom, végtelenül tudnám sajnálni azokat a lelkészözvegyeket, akik öregségükre ilyen menedékházba jutnának. A protestáns lelkész felesége tartozik sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodni férje hivatásához, mint bármely más hivatalnok felesége. Neki öltözködésében, gyermekei nevelésében, a néppel való érintkezésében ugyanazon kötelezettségei vannak, mint férjének. A lelkészi családnak tükör gyanánt kell szolgálni a környezetre. Ha valahol, úgy a lelkészi családnál áll az az igazság, hogy „fejétől romlik a hal“. De ha a lelkész feleségétől többet kíván a világ férje életében, nem lehet a lelkész-özvegy a férj halála után se a világ sajnálatának és szégyenkezésének tárgya. Kivihetetlennek tartom a közös konyhában, hetenként felváltva való főzést, a lelkész-özvegyek különböző szokása, életmódja, ízlése és egyénisége miatt. Ha már se az állam, se a konvent nem akarná belátni a lelkészözvegyek lakbérrel való segélyezésének szükségét: teremtsünk mi magunk úgy saját körünkben, mint világi uraink és egyházaink révén erre megfelelő alapot. Adjuk azon alapnak évi kamatát, az özvegyek egyéni szükségeihez mérten, lakbér címén kerületbeli özvegyeinknek, tekintet nélkül arra, hogy Pápán, Csurgón, Veszprémben vagy Kismányán lakik-e az illető. Ilyen alap létesítéséhez, amely kerületi intézmény lenne, erkölcsi kötelessége hozzájárulni minden kerületünkben lelkésznek, sőt egyháznak is. Kamocsa, 1918 január 14. Boross Kálmán. * Előbbi felszólaláshoz egypár felvilágosító megjegyzést óhajtok tenni. Pápára, hogy gyermekeiket taníttathassák, egyre többen jönnek özv. lelkésznék és özv. tanítónék. Jönnek pedig nemcsak a pápai egyházmegyéből, de valartiennyi egyházmegyénkből, sőt más egyházkerületekből is. És — talán csak véletlen — úgy van, hogy a más egyházmegyéből jöttek vannak a legnehezebb viszonyok között 4, 5, 6 gyermekükkel! Falun marad, vagy faluba költözködik, aki a fiához, vejéhez, vagy a testvéréhez mehet; de hányán vannak, akik nem húzhatják meg magukat ilyen családi körben! És hányán vannak, akik 3—6 növendék-gyermekkel ha falun maradnának, talán egy gyermek taníttatását se birnák meg ! Az ilyenek bármennyire szeretnének is falun maradni, kénytelenségből rászánják magukat arra, hogy városba költöznek . . . Milyen jól tudja és milyen szépen megírja Boross K. barátom, hogy micsoda szép életet kell élni a református papi családoknak, hogy építő példával szolgáljanak környezetüknek! De hát így van-e valósággal?! A való élet nem mutat-e föl sajnálatos példákat?! Épen így hasztalan beszéljük, hogy aki megszokta a falut, falun akar az maradni, külön lakásban, tágas udvarral. Ha nem maradhat ott, hát nem marad ott. Bekényszerül a városba és itt olyan udvarokban, olyan környezetben kénytelen magát meghúzni, amilyenről B. K. barátomnak talán fogalma sincs; amikhez képest a tervezett otthon ideális lakás és környezet lenne. Hogy a városba költöző jobb módúak se lennének lakói az otthonnak, ezt készséggel megengedem, épen ezért szól a tervezet csak néhány özvegyről ... Az otthonok ügye előre halad Közelebb olvastam, hogy Ausztriában nyugalmazott evang. lelkészek részére létesítettek otthont... Mi pápai egyházmegyebeliek is adtúnk özvegyeinknek 200—220 K évi segélyt, most meg már többet... Jól esik, hogy abban egyetért velem cikkiró barátom, hogy „sok jóakarattal és meleg részvéttel“ tettem meg indítványomat. K. J. Konventi ülés. Konventünk rendkívüli ülést tartott f. hó 18-án, hogy az 1848. évi XX. t.-c. fokozatos végrehajtásáról benyújtott törvényjavaslattal foglalkozzék. Az ülést Baltazár Dezső püspök imája nyitotta meg, utána Degenfeld József gróf dr. jelentette be, hogy elnöktársa, a konvent lelkészi elnöke, Kenessey dr. püspök halálával a megüresedett lelkészi elnöki széket, mint rangban legidősebb püspök, Baltazár Dezső püspök foglalja el, akit szeretetettel üdvözöl. Ezután Baltazár Dezső püspök meleg beköszöntő beszéddel foglalta el a lelkészi elnöki széket és kijelentette, hogy noha nehéz időkben érte ez a megtiszteltetés, mégis bizik, hogy föladatának eleget tud tenni, mert a konventi tagokban, de különösen elnöktársában, Degenfeld grőfban, hű és kipróbált segítőtársra akad. A mai ülés tárgysorozatának alapján a Kenessey püspök elhalálozásával megüresedett konventi rendes és rendkívüli birósági tagsági helyre Sulyok Istvánt és Kiss Ferencet választották meg, majd az elnöklő főgondnok közölte a konventtel, hogy a konventi tit-r kári állást Hörömpő Dezsővel, a másodtitkári állást pedig Tóth Dezső dr. ügyvéddel töltötték be. Ezután áttért a konvent mai tárgysorozatának
