Dunántúli Protestáns Lap, 1918 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-20 / 3. szám
14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 3. szám. f) A törvény 8. §-ában a második bekezdés következőleg szövegeztessék : A jelen törvény erejénél fogva megszűnnek és a más vallású hívektől azok a szolgáltatások (párbér, fajárandóság, léleksarc stb.), melyek régi gyakorlat (usus), szerződéses jogcím (canonica visitatio), vagy bármi más jogalkotó tény alapján eddig akár személyes, akár dologi címen követeltettek, megszűnnek továbbá a más vallású földtulajdonosokkal, valamint az államkincstár, a szabad kir. városok és mindennemű világi testületekkel szemben a kegyúri viszonyból kifolyó jogok és kötelezettségek, úgyhogy azok a múltban keletkezett igényekre nézve sem érvényesíthetők. Amennyiben a most említett szolgáltatások bírói ítélettel lettek megállapítva, a még nem teljesített szolgáltatásokra nézve az ítélet hatályát veszti. Amennyiben a katholikus vallásfelekezetek közszükségieteinek ellátásánál ezen szolgáltatások elvesztése folytán hiányok állanának elő, ezek a kath. egyház önkormányzati szervezete által állapítandók meg és elsősorban a kath. egyháznak átengedett alapokból, esetleg a püspöki javadalmak jövedelmeiből fedezendők. g) Továbbá a tökéletes egyenlőség és viszonosságnál fogva intézkedés veendő fel a törvénybe, hogy a teljes jogú ev. theol. fakultás mielőbb államköltségen felállíttassék és egyik tud. egyetembe szervesen bekapcsoltassék, hogy a hivatalos ünnepeknek róm. kath. felekezeti színezete megszüntessék és ilyen ünnepeken minden tisztviselő a saját felekezeti templomában ünnepelhessen, hogy a katonai lelkészet terén az ev. lelkészeknek a róm. kath. lelkészetétől való függő viszonya megszüntettessék, hogy a hitoktatás kérdése és a hitoktatók díjazása az összes felekezetek körében egyöntetűen rendeztessék, hogy a protestáns ügyek intézésére a vallás- és közokt. minisztériumban önálló ügyosztály létesíttessék. Ezen határozatot az egy. gyűlés a református konventtel közli azon kéréssel, hogy ezen törekvésekben hasonló álláspontot foglaljon el és szintén kérvénnyel járuljon az országgyűléshez.“- . 11. Ennél képtelenebb törvényjavaslat a magyar parlament elé még nem került soha. Már születése percétől gyanús volt. Úgy jelent meg, mint egy szerény ibolya a bokor árnyékában, a választójogi törvényjavaslat takarása alatt. Hogy legyen, ami az esetleg ráirányuló figyelmet máshova terelje: beparfümözték az 1848. évi XX. tör énycikk fokozatos végrehajtásáról szóló másik törvényjavaslat bódító illatával. A színpadias rendezés tagadhatatlanul ügyes. A nemzetre rászakadt élet-halál kérdés idején, a félelmetes szociálizmust lekötő választójogi törvényjavaslat, — mint fő sláger — oldalán, körülgarnirozva a 48. XX. t.*c. liberálizmusának látszatával, jött a kis ártatlan „katholikus autonómia“. Napilapjaink lehetetlen nemtörődömséggel, vagy ha kormánylapok: hamisított érzelgő hízelgéssel mentek el e szemfényvesztés mellett. Mi nem tehetjük látatlanná a benne árvízként közelgő súlyos veszedelmet. Ebből, ilyen alakban, Magyarországon törvény nem lehet! Ha mégis törvény ez akarna lenni, ha a magyar kultusz ügyek felelős minisztere enne< törvényes képviseletét a felfedett alattomosságok után, tovább is vállalná: — akkor jöjjön a forgós'zél, amely tör és zúz, amely elsöpri a mocsár ködét, bűzét, akkor jöjjön a szekularizáció megfellebbezhetetlen itéletétellel. E két lehetőség előtt állva, követeljük a „kath. autonómia“ törvényjavaslatának visszavonását és a legsürgősebb átdolgozását. Azért, mert római katholikus autonómiát komolyan akarunk és komoly római katholikus autonómiát akarunk és követelünk. E helyébe tehát oly javaslatot kívánunk a nemzet érdekéből, amelyiknek nem a neve, hanem a lényege lesz az autonómia. Itt csak a neve az. „Katholikus autonómia“ a cim. Hogy a javaslat autonómiát nem fog adni, afelől mindannyian jó eleve tisztában voltunk, a püspöki kar állásfoglalásának ismerete után. Ez után a benyújtandó javaslat nem lehetett más, mint az az éppen róm. kath. körökből származó megállapítás, hogy „az egész autonómia csak fából vaskarika“. A „katholikus“ szócskát kell különösen figyelembevennünk. A római katholikus törvényes definícióból a rómainak tudatosan való elhagyása az a gonosz célzat, ami ellen az egész ország közvéleményének a leghatározottabban tiltakozni kell. Katholikus = egyetemes Ezzel a jelzővel és elnevezéssel egymagában csak az az egész keresztyénség jelölhető, amely felekezeti tagozódáson felül az összeséget foglalja magában. És ez világszerte csak ebben az értelemben használt elnevezés. Jelzi a keresztyénség nemzetközi és felekezetközi nagy egységét. Magyar törvényeink világosan és félreérthetetlenül jelölik meg az egyes egyházakat „római katholikus“, „görög katholikus“, „görög keleti“, „református“, „ágostai hitvallású evangélikus“ stb. törvényesen megállapított nevekkel és az 1848. évi XX. t.-c., melynek 2. szakaszára való hivatkozással e javaslat készült és indult, a fenti egyházak között teljes egyenlőséget és viszonosságot állapított meg. Ez alapvető törvény után, — nem is szólva a régi históriai elnevezésekről — a római katholikus kánonjog kizárólagos katholicitást irhát elő magának belkörüleg, házi használatra, de a magyar állam azt 1608 óta törvényesen el nem ismerheti, nem is ismeri, sőt az 1848. évi XX. törvénycikkel az összes őskeresztyén felekezeteket egymás mellé helyezve, a római katholikus egyház is az állam előtt: egy felekezet. Éppen úgy, mint bármely más törvényesen bevett egyháza a magyar államnak. Hogy a kultuszminisztérium ez irányban gyenge és mindenkoron egyoldalúan befolyásolt maradt, az a magyar közoktatás nemzeti ügyének állandó átka és
