Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-25 / 8. szám
8. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 61. oldal. lyet foglalni. Nem adhat az állam ; mert ha mi kapunk, akkor más felekezetek papjainak is adni kellene, azok pedig nem kaphatnak, hát mi sem kapunk. Ez az igazi logikus gondolkozás. Bár a logika helyesebb volna, ha minden felekezet papja kapna, de az előbbi olcsóbb, tehát az marad érvényben. Mi megérdemlenénk az el van ismerve! Tehát ismét az elismerés soha el nem hervadó borostyánja a nyomorúság töviskoszorújába. Beszéljünk magyarul! Aki pap, az nyomoroghat! Ez világos, ezt meg lehet érteni. Mert, hogy miért ne kaphatna más felekezet papja, ha államellenes dolgot nem mivel, nem értem meg. Mert azt, hogy nincs fedezet, nem gondolom. Nem gondolom pedig azért, mert csak akkor nincs, ha rólunk van szó. Engem végtelenül bánt ez a kifejezés: „Nincs fedezet“. Mikor va tavalyi családias jellegű hadisegély ki lett osztva, mire rám került volna a sor, megrázó komolysággal hallom : „Nincs fedezet“. Több mint tiz éven keresztül kilincseltem, hogy egyházam megkapja a tőke kamat segélyt s most meg lett szavazva s ha valaki azt hiszi, hogy megkapjuk a tőkét, úgy, mint eddig megkapták a gyülekezetek s megkapják néhányan ma is, nagyon csalódik. Az én egyházam tőkesegélye azon húsz- vagy hány ezer korona közé került, amelyet annál a pénztárnál fizetnek ki, melynek ez a felirata : „Nincs fedezet“ s így csak a kamatokat kapjuk. Megjegyzem így is jó, csak annak indokolására hoztam fel ezt, miért bánt engem ez a kifejezés: „Nincs fedezet?!“ Csak az a különös, hogy én ezt a kifejezést nem használhatom. Élni kell, taníttatni kell, ruházkodni kell. Itt már kell fedezetnek lenni. Hogy miből, az olyan rébusz, amit csak a ref. papság tud megfejteni. Egy jobb jövő reményében élünk, küzdünk, ész külön-külön, hanem az észnek természete az, hogy megvalósuljon. Az ész a maga lényegében tartalmazza a kényszerítést a megvalósításra s ezért kötelező. Ez a természete adja az emberben a categoricus imperativus psychologiai mozzanatát. Az erkölcsi erőkben tehát az jut napfényre, ami bennünk nem természet, hanem sajátos tulajdon, ami nem egyéni, hanem egyetemes, általánosan emberi. Az erkölcs feltételezi, hogy az ember képes erkölcsileg élni annyiban, amennyiben személyiség s az emberi cselekvés egyetemesen értékes jelleget ölthet fel, amenynyiben fel tud emelkedni az érzékiség korlátái fölé. Viszont az erkölcs autonom is, azaz értékességét önmagában hordja, az értékelési elveket kizárólag önmagából meríti. Semmiféle más mozzanatból, semmiféle causából, ontológiai létezőből nem vezethető le az ethikai értékelés. Nem az ember autonom tehát, hanem az erkölcs. Az ember is azonban, amily mértékben megnyilvánul benne a gyakorlati ész, amily mértékben akarata egybeolvad annak irányával s erkölcsi Ítélkezéseinek spontán értékeléseivel kifejezésre juttatja adósságot csinálunk és halunk meg. De én még Isten jóvoltából szeretnék élni és szeretném megérni azt az időt. midőn a „Nincs fedezet“ hidege által fagyasztott jég felolvad s belátja az állam és a társadalom, hogy van egy testület, amelyet ott felejtettek a nemtörődömség szigetén s ez a testület a ref. papság. A vereség kínjait hordozzuk s elmondhatjuk: „A mi barátunk házában vérének meg minket“. Az az iszonyatos drágaság, amely a nyakunkba szakadt, eredményezi, hogy a jó lábbeli, a tisztességes ruha a múlt idők kedves emlékei közé tartozik. Ismerek egy ref. lelkészt, aki szorgalmas, takarékos és három gyermekét nem járathatta az elemi iskolába, mert lábbelire nem volt fedezet. Ilyennek nem volna szabad előfordulni. Minden néven nevezendő hivatalnok betegség esetén minden külön megterheltetés nélkül helyettesíttetik, csak a ref. pap az, akit, ha betegséggel látogat meg az Úr, a saját terhére kell helyettesről gondoskodni; mert a helyettes díjazására „nincs fedezet“. Pedig lehetne ! E címen minden gyülekezet fizethetne be valamit az egyházmegyei pénztárba, mint rendes évi járulékot s ebből azután lehetne fizetni a helyettest az egyházmegye, vagy az egyházkerület által megállapított mérték szerint; mert az államtól hiába várunk erre fedezetet. De ki tudná azt a sok bajt és sérelmet s ma már lekicsinylést előszámlálni, amelynek a ref. papság ki van téve és mi mégis ráérünk a bacillus elmélettel foglalkozni. Én a magam részéről, ha már tudós-, orvos-tanár urak is megállapították, belenyugszom mindenbe, elhiszem, mily milliárd bacillus ül az úrvacsorái kehely szélén, hogy elpusztítsa azokat, akik szájukhoz emelik s mégis azt gondolom, hagyjuk most ezeket. a gyakorlati ész természetét, autonómnak mondható. Nem tévesztendő azonban össze az autonómiával az empiricus akaratszabadság tana, mely arra vonatkozik, hogy az erkölcsi magatartás mennyiben van kitéve bizonyos tényezők szükségképeni hatásának, mig „az erkölcsi autonómia azt jelenti, hogy az erkölcsi értékelés egyedül az értékek fogalmából vezetendő le, nem pedig valamely, bárminek is elnevezett, létező dolog hatásából“.4 Mint már kimutattuk, az ethikai értékelés független attól, hogy a cselekedet sziikségképeni-e, vagy nem. 1 Kant: A tiszta ész kritikája. Fordították és magyarázták: Alexander Bernát és Bánóczi József. Budapest. 1891. 223. 1. 2 Kant: Grundlegung zur Metaphysik der Sitten. Kants sämtl. Werke. Herausgegeben v. Hartenstein. Leipzig. 1867. IV. 237.1. 3 Kant: Prolegomenái. Ford, és bevezetéssel ellátta Alexander B. Budapest. 1887. 88. 1. V. ö. Meinong: Untersuchungen zur Gegenstandstheorie und Psychologie. Leipzig. 1904. 13. 1. — Dr. Pauer Ákos: A tudomány fogalmáról. Budapest. 1910. 6.1. 4 Pauler: id. m. 124. 1. (Folyt, köv.)
