Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-25 / 8. szám
60. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. adott tanítás hitével megegyezésben van vagy nincs, hanem az csupán, hogy melyik tanítás egyezik jobban értelmével és szívével, az ő egyházi tana, vagy csupán Krisztus tanítása; új tudományt akar-é elfogadni, vagy hitében állhatatosan megmaradni. Végül kemény szavakat intéz azokhoz, akik a keresztyénséget csak külső előnyökért vallják és prédikálják. Nem vádolóim ők nékem — úgymond — hanem vádlottak, de nem tőlem, hanem a Krisztustól. Elégtétellel tartoznak ők, mint kigunyolói a szentnek, akik Ezsdrásnak, zsinatoknak, Theophiloktesnek tanításait Jézuséval egy színvonalra helyezték; elégtétellel, mert szívük fanatizmusát Jézusé gyanánt adják ki; elégtétellel, mert, miután Isten tanítását agyoncsapták, a saját hitüket tették helyébe és vele az üdvöt, mit Krisztus hozott, millióktól elrabolják, béke és szeretet helyett, melyek vele jöttek, szektákat, kárhozatot és minden csúfságot hoztak be Krisztus nevével fedezve a világba; két út marad számukra: alázatos bünbánattal lemondani hazugságaikról, vagy üldözni azt, aki megmondta nekik, hogy mit tettek és tesznek. Ha az üldözést választják, készen van rá Tolstoj örömmel és gyarlósága miatti félelemmel. Két dolog az, amire Tolstoj előszavának végén fölhívom az olvasók figyelmét. Egyik az a mostanában mind gyakrabban olvasható, vagy hallható nézet, hogy a kér. egyházban eddig inkább Pál apostolnak, mint Jézusnak theologiája dominált; különféle evang. mozgalmak nagy szerettei ismerik föl mindinkább az evangéliumi theologia mélységeit és magasságait. A másik dolog az a kicsinylés, amellyel sokan, sajnos épen az evangéliumi mozgalmakból valók, sajnálattal emlékeznek azokról, akik a keresztyénséget csak mint tant tárgyalják. Az én felfogásom szerint ennek oka az, hogy alkalmazva, semmit sem kölcsönöz annak ismeretéből {az anthropologiából), hanem apriori törvényeket ad neki, mint eszes lénynek“ ;2 nem olyan természetű, mely a psychologia és a physiologia oksági törvényeibe engedné magát zárni, hanem apriori észtörvény szerint igazodik. Érvényessége nem ontológiai megmaradást jelent, mely létezésben nyilvánul, hanem értéket, oly érvényes igazságot, melynek sanctioja önmagában van, mely értékes minden korban, mindenki előtt, egyetemes és absolut; mely a neki megfelelő cselekvés által akar létté válni; az erkölcsi törvény megvalósítandó ideál. Ez az észtörvény tehát független minden létező dologtól, az érzékiség minden mozzanatától : tökéletesen autonom. Abba a világba tartozik, mely felüláll a való világ mechanismusán: az ideálvilág, a szellemvilág, az értékvilág realitását manifestálja. S az ember képes felemelkedni ebbe a magasabb világba. Nincs kétség ma már afelől, hogy az ismerésnek vannak ideális tárgyai, melyek nem léteznek a szó ontológiai értelmében. „Oly tehetség van bennnünk, i mely nemcsak subjective határozó okaival, azaz csele- | a keresztyén tant textusdarabokból s nem összefüggésében nézik ezek a kicsinylők. Tolstoj, akinek most a Krisztus tanairól való általános nézeteivel ismerkedtünk meg, fölmutatja előttünk könyvében ezt a tant s mi csudálkozva szemléljük, hogy összefüggésében az a legtökéletesebb életet adja. Tolstoj szerint a keresztyén tan oly tündöklő magasságban áll, hogy az nemcsak nem keveréke a magasnak és alacsonynak, nemcsak nem babona, hanem a legszigorúbb, legtisztább és legtökéletesebben egész metafizikai és ethikai tan, amely fölé emelkedni az emberi értelem máig sem tudott és amelynek körében mozog anélkül, hogy tudná, minden legmagasabb emberi tevékenység, legyen az politikai, tudományos, irodalmi vagy bölcsészeti. (Vége.) Kiss Zoltán. Nincs fedezet és még valami!* Úgy hallom a mi drágasági pótlékunk ez évben is a kegyes és be nem teljesülő óhajtások között fog he* A Kálvin-Szövetség értekezletein volt szó a lelkészek anyagi helyzetének javításáról is. A lelkészek hangulata bizony egyre elkeseredettebb lesz. Mert hányán vannak, akiknek fiuk van, vagy fiaik is vannak a harctéren és így nemcsak az otthon levőkre kell gondot viselniük, de a távollevők is tetemes kiadást okoznak. Ezt csak azok tudják, akiknek van ilyen fiuk. Aztán keseríti hangulatukat az is, hogy mig másokon, tanítókon, tanárokon, állami tisztviselőkön segítve van, addig rajtuk nincs. Ha vigasztalás az emberre az, hogy bajában mások is osztoznak, viszont igen bántó, hogy ha másokkal közös baján nem segítenek, mig a többieken könyörülnek. Most már a napilapokban is egyre több felszólalást olvashatunk a lelkészek mellett. „Az Újság“, a „Budapesti Hírlap“, az „Alkotmány“ stb. méltányolják a lelkészek nehéz helyzetét. Legutóbb a „Lelkészegyesület“ is igen elkeseredett hangú vezércikket hozott e tárgyban. Vajha lenne valami eredménye a meg-megujuló feljajdulásoknak. Sz. kedeteinek természeti okaival áll kapcsolatban, hanem amely objectiv okokra, melyek puszta eszmék, vonatkoztatik, amennyiben ezek e tehetséget meghatározhatják; e kapcsolatot a kell (sollen) fejezi ki.“3 Az erkölcsre képes ember ilyen kapcsolatban tudja magát az értékvilággal. Ettől a kell-től nem szabadulhat. Törekednie kell arra, hogy az én kiemelkedjék a természetből és felszabaduljon a szellem. Ehhez az értékvilághoz való tartozás alkotja az emberben a személyiséget, mely nem egyéb, mint az értékvilágnak direct megnyilatkozása. line, hogy kitágul az élet s vele együtt megvilágosodik az erkölcs értelme is. Az ember lényegileg hozzátartazik a szellemvilághoz; sajátossága, személyisége épen e hozzátartozásnak a megnyilvánulása. Ez a személyiség pedig úgy jelenik meg, mint ész s ennek saját törvényei szerint való gyakorlati megvalósulása teszi a morált. Az ész gyakorlatisága épen azt jelenti, hogy a maga természetét kifejtse, hogy érvényesüljön, diadalra jusson a gyakorlatban. Ez a gyakorlativá levés lényegéhez tartozik, azaz nincs theoriai és gyakorlati
