Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-23 / 51. szám
51. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 339. oldal. valósíthatja meg. A jótékonyság mellett ez is fontos kötelesség! Mert e feladat teljesítése nemcsak jóság, nemcsak a humanizmus megnyilvánulása, hanem önvédelem is, melyet jól fölfogott saját érdeke is megkíván“ ... A beszéd tovább folyik szépen, lelkesen, meggyőzően. Majd véget ér . . hogy felváltsa a szűnni nem akaró éljenzés és tapsvihar . ■. . Úgy ... hát ez a kiválóan előkelő társaság az elhagyatott, züllött, veszélynek kitett gyermekekért; a bűntettesekért, ezek családjáért, a szabaduló rabokért lelkesedik, ezek megmentéséért akar harcba szállni ; pénzt, időt, fáradtságot áldozni! Ah, milyen csodálatosan szép karácsonyi jelenet ez! „Azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.“ (Luk. XIX: 10) Önkéntelenül megrezdül szivünkben az áhítat húrja és elsóhajtjuk az angyali éneket: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön békesség és az emberekhez jóakarat“. Amott meg egy aránylag szűk, alacsony, alkalmatlan iskolaterembe gyülekezik egy kicsi, de szintén igen előkelő társaság; védnökei egy püspök, meg egy gróf. Elnöke egy grófné ; tiszteletbeli elnökei megint ha nem grófok, hát régi nemes családok előkelő tagjai... Valami csodálatos fény ragyog a szemükben és a szivükben éltető melegség izzik. Azon tanakodnak, miként lehetne a serdülő ifjúság tisztaságát megóvni; megóvni a gonosz kezektől, melyek letörlik ártatlansága himporát; hogyan lehetne a munkás- és cselédleányokat hetenként legalább egyszer összegyűjteni tanítás és nevelés céljából; mit kellene tenni a városi fogházban a nőfoglyok lelki építésére és az onnan kiszabaduló nőknek jó helyen elhelyezésére, hogy vissza ne essenek a bűnbe! És ki is viszik, amit terveznek. Vasárnaponként 3—6 óráig 149 leányt gyűjtenek össze; tanítanak nekik hittant, egészségtant, egyéb ismereteket, kézimunkát, éneket és adnak szerény ozsonnát Van társasjáték is. (Kassa.) A Gyermek- Otthonukban 34 iskolás gyermeknek adnak egész tanéven át köznapokon szerény ebédet s a délelőtti és délutáni iskolai órák közt meleg otthont és gondos felügyeletet. Törvényszéki fogházukban átlag 20 rabnő van, hetenként ezeket is meglátogatja két tag egyszerkétszer; igyekeznek erkölcsi befolyást gyakorolni ráják ; női kézimunkára is tanítják őket. . . Nekem úgy tetszik, hogy azt a szerény iskolatermet is, amelyben ily munka folyik, a karácsonyi csillag fénye sugározza be és az Isten szeretetének melegsége tölti el, mint egykoron azt a bethlehemi istállót; úgy tetszik, hogy azok, akik látták e munkát, vagy legalább hallottak róla, még inkább azok, akik körül folyik, dicsérik és dicsőítik az Istent, mint egykoron a bethlehemi pásztorok. De ezzel még nem fogytunk ki a csodás jelenetekből. Egy csomó olyan férfi, akik hivatásuknál fogva, mint ügyvédek és bírák oly mélységeit, oly rettenetes szövevényeit látták a bűnnek, hogy már százszor undort kaphattak volna a romlott emberek erkölcsi rothadtságától ; ahelyett, hogy megundorodva, avagy a javíthatóság lehetetlenségét hangsúlyozva, kishitüen félreállnának — vagy elfásulva közönnyel néznék a romlást: összeállnak, egyesületet alkotnak, — megadóztatják magukat, hogy segélyt nyújtsanak a fogházba kerültek szerencsétlen családjainak; segélyt a szabaduló raboknak útiköltségre, munkaeszközök és ruha beszerzésére ; aztán, hogy jó könyveket adjanak a fogházak könyvtárai részére; keresik a módját annak, hogyan lehetne megbízható, jó helyen, tisztes munkát adni a szabaduló raboknak ; hogyan lehetne a társadalomból kiirtani az idegenkedést ily emberek félfogadásától ? ! Szóval aggságoskodva keresik a módját annak, hogyan lehetne az erkölcsileg romlott embereket újra a társadalomnak hasznos tagjaivá tenni ; hogyan lehetne az elesettet, az elbukottat fölemelni, lábra állítani. Az első jelenet, amit most láttunk, a Patronage- Egyesületek Országos Szövetségének II. kongresszusát mutatta Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, 1909 szeptember 10-én. A második a kassai Nővédő Egyesületet; a harmadik, óh az már évtizedek óta, több helyen működő egyesületeket, az úgynevezett Rabsegélyző Egyesületeket mutatta. Lehetetlen, hogy szivünkhöz ne szólt volna, hogy meg ne ragadta volna azt mindegyik, kivált így karácsony ünnepén. Hisz erre a munkára csakugyan a szeretet vezeti az embert. Az a testvéri megváltó szeretet, aminek gyönyörűséges, örök szimbóluma a karácsony. Talán méltóztatnak tudni, hogy a Patronage Egyesületek Országos Szövetsége 1908 december 17-én alakult meg és azóta nagy buzgósággal és igen szép eredménnyel viszi előre e szent ügyet. De hát miféle munka ez a patronage-munka ? Figyelemre méltó, hasznos munka-e; a közérdeket szolgálja-e ? Vagy talán csak afféle úri divat, amit mostanában felkaptak unalomból azok, akiknek nincs más dolguk ; de csakhamar abba is fognak hagyni ! A patronage-munkásság lényegét dr. Balogh Jenő így határozta meg: „Patronage gyűjtő név alatt foglalom össze mindazt a mentő munkát, amelyet a társadalom elhagyatott, gyenge, támaszra szoruló és egyúttal erkölcsi veszedelemben levő, tudniillik a züllés, vagy a bűncselekmények útján járó tagjainak oltalomba vétele céljából végeznek. Ennek a munkának főismérvei : Atyai, pártfogó gondoskodás, könyörületes, felebaráti oltalom, önzetlen, jótékony szeretet, de egyúttal a pártfogásba veiteknek állandó, becsületes munkára szorítása“. Valóban ez a patronage-munkásság lényege. Igen figyelemre méltó és kiváltképen a közérdeket szolgáló munka ez. Méltó arra, hogy legjobbjaink nemes becsvággyal fölkarolják. És ha 'mindazok, akik egyenesen hivatva vannak rá, mind szélesebb és szélesebb körben vállalják e munkát: úgy mind nagyobb és nagyobb
