Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-23 / 51. szám

340. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1917.

mértékben fogja éreztetni áldásos hatását. Nagy, megdönthetetlen igazságot mond ki a költő, mikor Írja :

Mikor egy-egy romlott,

Semmi embert láttok :

Aki magának is,

Másnak is csak átok,

Akinek soh’sincs egy Tiszta indulatja :

Sirassátok meg szegényt, mert Nem volt édes anyja.

—- (Szabolcska : Állítat—Szeretet 99. 1.)

Istenem, hány gyermeknek nincs édes anyja ; hánynak nincs még akkor se, ha él is az anyja !

Ez a keserű tapasztalat szülte a gyermekvédelmi törvényt és ennek alapján az elhagyatott gyermekekről való gondoskodást.

Az 1907. évi 60.000. számú belügyminiszteri rendelet kimondotta, hogy „az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett, avagy züllésnek induló gyermekek az állami gyermekvédelem kötelékébe tartoznak“.

Ennek a törvényen alapuló rendeletnek sikeres végrehajtása teljes mértékben igényli a patronagemunkásságot; de egyátalán a legszorosabb összeköttetésben van a patronage-munkásság a gyermekvédelemmel.

Hány szegény gyermek tisztán-pusztán csak azért jut a züllés útjára, azért kerül a rendőri vagy a királyi biróság elé, mert egyenesen ilyen úton kényszerítette járni a környezete. Hány szegény gyermek csak azért nem tanulja és szokja meg a tisztes munkát, a becsületes kenyérkeresetet, mert a környezetében ezt nem szokhatta, nem tanulhatta meg. Ha a jónak, a tisztességesnek kevés, vagy semmi benyomásával, hatásával szemben mindig csak a rossz jut érvényre : el kell fajulni a gyermeknek. Kertünk életképes plántái is elsorvadnak, kivesznek, ha a gaz erőt vevén körülöttük, elfogja tőlük a napfényt és ,a levegőt.

A patronage munkásságnak gyönyörűséges, emberséges feladata ezeket a szerencsétlen gyermekeket kiragadni romlott, gyilkos környezetükből.

De amikor ezeket a szerencsétlen gyermekeket kiszabadítja és egészséges környezetben elhelyezve, testileg és erkölcsileg ép, egészséges emberekké neveli a társadalom : nem csak az ő érdekükben cselekszik, de a saját jól felfogott érdekében is.

• Ugy-e, ha ragályos betegség üt ki a város valamelyik részében; talán távol a gazdag és jómódú lakosság lakásaitól, a város végeken : megijed az egész város. Azonnal óvó rendszabályok után lát: gondosan megtesz mindent, amit a segély tovább terjedésének megakadályozására megtehet. És igen okosan teszi ezt Mert a gazdagoknak, az előkelő jómóduaknak hiába, van tágas lakásuk, világos, magas szobákkal, napsütötte levegővel: a ragály csirája ezekbe is belopózhatik és elragadhatja az egyetlen, jómódban nevelt gyermeket éppen úgy, mint az alacsony, sötét, szűk lakások ínséges lakóit. Ha ezt belátjuk, be kell látnunk azt is, hogy a bún is ragályos betegség; átragad könnyen a jó családok féltve őrzött, hűséggel gondozott gyermekeire is.

De ha mindjárt nem ragadna is át; ha a jó családoknak mindig sikerülne is megóvni gyermekeiket a rossz behatásoktól, magának a békés, munkás, jóindulatú társadalomnak is nagy érdeke, hogy senki se nőjjön föl e társadalom ellenségéül; olyanul, aki munkakerülő lévén, fenyegesse az élet- és vagyonbiztonságot.

Tovább menve, az is nagy érdeke a társadalomnak, hogy olyanok is, akik már beleütköztek a büntető törvénybe ; akik bűnükért a megtorlást fogházban, vagy fegyházban már szenvedik, vagy elszenvedték: visszaadassanak a munkás, tisztes társadalomnak. Igaz, hogy már jóideje nem annyira a megtorlás, ami inkább dacot szül és megkeményét a bűnben, hanem a javítás a céljuk a fegyintézeteknek is — de ezeknek az ide irányuló munkája is csak akkor éri, csak akkor érheti el célját, ha a társadalom itt kinn megfelelő módon támogatja azt; vagyis ha már a büntetés ideje alatt felébreszti a bizalmat és jó reménységet a megtérőben, a megjavulni akaróban, hogy kész visszafogadni és megbecsülni, ha ő is megbecsüli magát. Mert legyünk tisztában azzal és semmit se kételkedjünk benne, hogy a fogházak lakói se egyforma lelkületüek. Vannak az igaz, megátalkodottak, akiken hajótörést szenved a javító szeretet minden igyekezete Ezeket rá kell bízni a rendőri és bírói szigorúságra. Ezek mellett azonban vannak szép számmal, akik erősen vagyakoznak vissza a rendes életű emberek társaságába. Ezeket hát előítélettel visszariasztani, mintegy visszalökni a bűnbe, embertelenség volna. Sőt, egyengetni kell az útjukat, hogy visszajöhessenek. Ezért igyekeznek már a fegyintézetek igazgatói biztos kenyérkereső állást szerezni előre a szabaduló raboknak. És e munkában megint nagy segítségre lehet a patronage-egyesület.

Az is igen valószínű, hogy egy-egy romlott rab szivét éppen az töri és termékenyíti meg, hogy amig ő az emberi társadalom durva megsértéséért szenvedte méltó büntetését, addig ez a megsértett társadalom szánalommal fordult nyomorúságba jutott családjához és könyörült rajta.

Semmi kétség sincs benne, hogy a jóakarat, a szelíd és emberséges bánásmód sokkal hathatósabb eszköz a bűnösök megjavításában is, mint a nyers erőszak és a kíméletlenség.

Igen nagy és igen hasznos szerepe lehet a hűséges patronage-munkásságnak a tekintetben is, hogy a fiatalkorú bűntettesek ügyeiben a biró a legmegfelelőbben járhasson el; mert a legmegfelelőbb eljárás föltétele az, hogy a biró lehetőleg pontos értesülést szerezzen a fiatalkorú egyéniségéről és környezetéről. A biró ugyanis alkalmazhat dorgálást, próbára bocsátást, javító nevelést, fogházat, aszerint, amint ezt vagy azt tartja célszerűnek a fiatalkorú megjavítására. Mert az ilyeneknél a törvény a büntetést szinte szeretné