Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-28 / 43. szám
300. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. .1917. kezesből erőt merítve, amint dicső hőseink a frontokon rettenthetlenül küzdenek, úgy kell nekünk itthon, mint a Krisztus hü vitézeinek küzdenünk. harcolnunk az emberi gonoszság, bűn, önzés, tudatlanság ellen a léleknek azon nagy értékeiért, azokért a szellemi javakért, melyek reánk bízattak, melyeknek örállóiui hivattunk el. És amint ebben a vérzivatarban eddig is az egész ellenséges világgal szemben csak úgy tudtunk minden fronton diadalmasan megállani, hogy szövetségeseinkkel gondolatban, érzésben, akaratban, szándékban, célban összeforrva testvéri egyetértésben küzdöttünk és küzdünk, úgy itthon ezt a szellemi nagy harcot is csak úgy leszünk képesek diadallal megharcolni, ha mint közös eszményi javak letéteményesei, mint egy szent ügy katonái összefogva, összetartva, együttérezve, egymást megbecsülve, szeretve megyünk a küzdelembe. ( Mert ne feledjük el, ha a reformáció csak a kétes értékű elemektől tisztította volna meg a vallást s csupán eredeti tisztaságukban állította volna vissza Jézus tanait, de erkölcsileg nem szülte volna újjá a keresztyén életet: csak fél munkát végzett volna. Hogy tehát szembetűnő legyen a reformáció áldásos hatása, egy új nemzedéket kellett nevelni elveiben, szellemében. Azért fordítottak a reformátorok oly kiváló gondot az iskolákra, hogy idejekorán beoltsák a serdülő nemzedék fogékony leikébe a tiszta evangeliom eszméit s velők összhangzólag megszilárdítsák az igaz keresztyén erkölcsöket. (Varga L. A kér. egyház tört.) A reformáció tehát midőn zászlajára irta a lelkiismereti szabadságot, a felvilágosodást, a haladást, ennek leghatékonyabb tényezőjéül, erőforrásául az iskolát ismerte fel. A templom mellé rögtön odaállította az iskolát, mint az egyház veteményes kertjét, mert a gyermeksereg a faiskola, amelyből egykor a fiatal törzsek az élet különböző területére ültettetnek át s az iskolai neveléstől függ, hogy nemes, vagy pedig haszontalan gyümölcsöt termő fákká lesznek-e. A jövő kétségtelenül nagy feladatok elé állít bennünket. A múlt tanulságain okulva egy új nemzedéket kell nevelnünk, meiy hitben erős, jellemben szilárd, szeretetben odaadó, minden szép, jó és nemes iránt fogékony legyen. Ezt pedig nem a puszta értelmi, hanem ezzel karöltve az érzelmi neveléssel érhetjük el. A valláserkölcsi nevelésnek kell az iskolán vörös fonálként áthúzódnia, az egész nevelést átfogni, hogy mint a nap sugarai bár millió és millió irányban futnak szét, de egy közös pontból- erednek és oda térnek vissza, úgy a valláserkölcsi nevelésnek be kell sugároznia az iskolai tanítás és nevelés egész terét. Erre a nagy, de bizonnyal áldásthozó munkára első sorban a lelkészeknek és tanítóknak, mint közös munkatársaknak kell összefogniok, egymást segítve, buzdítva, szeretettel, bizalommal erősítve kitartással kell munkálkodniok. Ha valaha szükség volt az ez irányú együttes, szolidáris tevékenységre, fokozottabb, hatványozott mértékben szükség van a jelenben és lesz a jövőben. Vessük rá magunkat a szent munkára Isten nevében. Akucs Lajos. Alkalmi gondolatok a reformáció négyszázados jubileuma idején.* A reformáció igazi megünneplése csak egy újabb reformáció lehet. A protestántizmusnak nincs fontosabb alapelve, mint az „ecclesia semper reformari debet“. Nem lehet nagyobb szolgálatot tenni a'reformációnak, mintha újra kiássuk alapelvét s teret teremtünk neki az érvényesüléshez. Ez az elv azt parancsolja: haladjatok ! Rosszul értelmezik a reformációt, akik azt mondják róla : visszatérés az apostoli egyház egyszerűségéhez. Nem ez volt, ne legyen ez. A fejlődés sohasem áll visszatérésekből, hanem előrelépésekből. A múlt csak annyiban értékes, amennyiben szülője a jelennek s távolabbi oka a jövőnek. Értéke nem régiségében, hanem szellemi vívmányaiban s ezeknek is alkotó elveiben, princípiumaiban rejlik. A protestantizmus alkotó elvei csak ezek lehetnek: a tudományos vizsgálódás szabadsága, vagyis a szabad gondolat; a vallásos élmény szabadsága, vagyis a szabad hit. A cselekvésben örök törekvés a jó minél magasabb rendű megértésére és megvalósítására: önmagatokon keresztül mindent másokért! Mindhárom elvben megvan a semper reformati debet, mint az erők folytonos új csoportosításának, mint a haladás dinamikájának új elve, úgy, hogy a protestántizmus nem protestántizmus többé, ha nem halad. Ez az életelve. A protestáns gondolat megteremtette a protestáns egyházat. Ez konzervatív, mint minden társadalmi alakulat. Ennek a konzervativságnak több oka van. így: az önsúly tehetetlenségi nyomatéka, mely mozdulatlanságot kíván ; meggyőződés az elért eredmények jóságáról, mely sokszor az egyedül üdvözítő hit erejéig fokozódik s a dogmákban nem szimbólumokat, hanem igazságokat lát. A protestántizmus méltán lett a világ szellemi és erkölcsi fejlődésének tényezője. A tudás és tudomány elé kitűzi, mint abszolutat, az igazság eszméjét. A lélektől követeli az egyéni hitet, meggyőződést: az önerőt, a személyiséget. A cselekvésben megkívánja a felelősséget — nincs földi bünbocsánat —, ideálképen a szabad akaratot. Mindezt pedig nem csupán kivételes egyéneknek, hanem mindenkinek kívánja nyújtani. A protestántizmus nem is lehet más, mint demokrata. Ha a protestáns gondolat eddig ezen a téren munkálkodott legkevesebbet, úgy legyen itt az ideje egy új kor hajnalhasadásának. A protestántizmus a benne immanens ideális demokráciát tegye reális * Ez alkalmi cikket 1915-ben írtam, mikor a különböző megünneplési tervek, javaslatok megindultak. T. D.
