Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-28 / 43. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 43. szám. Pápa, 1917 október 28. DDNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYÉ Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Az Isten világosság. 1 Ján 1ö—e: „Ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogyt közösségünk van vele és sötétségben járunk : hazudunk és nem az igazságo cselekesszük.“ Bár még mindig dühödten tombol körülöttünk a gyűlölködés vihara; bár még mindig komor aggodalmak és kétségek szorítják össze a szivünket és sóhaj után sóhaj száll el keblünkből, mégse lehet, mégse szabad megfelejtkeznünk Istennek arról a különös kegyelmi tényéről, amit a nagy reformációban vitt végbe. Nem is felejtkezünk meg; ünnepelünk meghatóban, mélységes megalázkodással. Dicséretet éneklünk az Istennek azért az égi világosságért, mit meg-meggyújtott sok századon át egyes választottaiban és világoltatott, ébresztgetve a sötétségben szunnyadókat; utoljára pedig káprázatos, ellenállhatatlan fénnyel ragyogtatott dicső emlékezetű reformátorainkban ; úgy, hogy egész népeket, országokat juttatott el általuk az igaz világosságra és még azokat is megvilágította jórészt, akik látszólag, külsőleg elutasították maguktól az új világosságot. Hálával és nagy elismeréssel áldozunk ama nagy lelkek emlékének, akik követve az isteni intést, magukat teljesen megtagadva, fenntartás nélkül szolgálatába állították az Úr Jézus Krisztusnak és magukra vették az apostolok és vértanuk minden szenvedését. Bizonyos jóleső büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy ezeknek a sok szenvedés által fölmagasztalt, semmi világi érdek által meg nem vesztegethető, egyedül Istennek élő a lelki élet egén fényesen ragyogó bölcseknek utódai vagyunk. Azoknak a gondolatoknak, tényeknek és bizonyítékoknak egész raja vesz körül bennünket, amelyek mind arról a nagy áldásról tesznek tanúbizonyságot, amit a szellemi, a valláserkölcsi téren támadt amaz erőteljes mozgalom: a reformáció árasztott a világra. S e közben ajkunkra tolul a hálaadó és magasztaló ének Istenünk dicsőítésére, aki ama nagy szabadsághősöket oly kiválóan alkalmas eszközeivé tette a sötétség és hazugság várainak megvívására, a lelkiismereti szabadság közkinccsé tételére és sok sok tévelygő léleknek az Istennel való közösségbe visszavitelére. Mert egyedül az övé, az Istené a dicséret és dicsőség! Soli deo glória! Az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele és sötétségben járunk: hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Hiszi és vallja ezt Luther, Zwingli, Kálvin, Dévai Biró Mátyás, Erdősi, Sztárai, Méliusz és megannyi velük fokon lélek. És ők úgy látják, hogy az anyaszentegyház vezetői sötétségben járnak, ügy látják, hogy az anyaszentegyházban vak vezeti a világtalant és mindaketten a verembe esnek: az istentelenség vermébe. Úgy látják, hogy eleddig (ők maguk is sötétségben jártak, pedig azt hitték és állították is, hogy közösségben vannak az Istennel. De ez az állítás most hazugság előttük. E hazug állapotnak ők, legalább magukra nézve, véget vetnek. Ők nem járnak többé a sötétségben. De másokat is ki akarnak szabadítani a hazug és kárhozatos állapotból. Mindegyiknek úgy tetszik, hogy az Isten szól hozzá a lelkiismeretében : szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok. És megkezdik a munkát, szóval és tollal, prédikálással és vitatkozással. Megkezdik paraszt kézzel, keztyü nélkül És a bátor, nagy lélekkel kezdett munkát dicsőséggel elvégezték. Életük fénylik, mint az égnek csillagai. Emlékezetük áldott nemzedékről-nemzedékre. Nemcsak a vallási élet terén tisztították, nemesítették meg a felfogásokat, de a polgári, a politikai élet terén is; nemcsak az egyházi tudományok, de a világi tudományok fejlődését és fölvirágzását is biztosították. Nem volt a szellemi életnek olyan mezeje, amelyen vetésükkel gazdag aratást ne készítettek -volna elő. De minél nagyszerűbb, minél lélekemelőbb ama kiváló férfiak dicsőséges erőkifejtése, minél gazdagabb és egyetemesebb az áldás, mit erőkifejtésük, verejtékes munkájuk osztott: annál kisebbszerű a mi bizonytalan kapkodásunk, erőtelen vergődésünk és annál leverőbb hitéletünk sivársága; vallási öntüdatunk bágyadtsága; itt-ott teljes hiánya! Négyszáz esztendő múltán milyen csoda nagynak, szinte mindent áthatónak, mindent megelevenítenek kellene lenni annak az égi erőnek, ami a nagy reformátorokban csodákat művelt. Ma, négyszáz esztendő múlva már a világosság és tisztaság, az igazság és
