Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-21 / 3. szám

• 1-8. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

> 1917.

mint Szent Fiad, minden embert ; a földön testvéremnek tartsak és mindeneket egyformán tudjak szolgálni“: hiszem, hogy ha ez az imádság igaz volna, ha az emberek kisebb-nagyobb csoportjainak vezetői — de az egyes lelkek is „hallgatnának Krisztus szavára“ — az ismeretlen, egyetlen igazságnak ragyogó sugarai .föltetszenének a sötét égen.

, Krisztus azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Az igazság többé nem távoleső, nem érthetetlen. Mindaz, aki Krisztus szavára hallgat, megtalálta, elérte azt a boldogságot és nyugalmat, amit egyedül Isten igazsága adhat meg a lelkűnknek. Tildy Zoltán.

Éneklésünk.

i.

Ma már vannak énektanítási vezérkönyvek, kerületünk iskoláiban is kivétel nélkül be van szerezve egy-egy példány, de azért az énekvezetésnek és tanításnak főelve marad, hogy az énekvezetőnek vagy tanítónak alaposan tudnia kell a tanítandó vagy vezetendő éneket.

Énekeinknek feléből-harmadából, tizedéből tudása, csupán egynéhány dallamnak keresése, a gyülekezeti ének vezetésében való ötölés-hatolás, a szövegnek, soroknak folytonos elhibázása, másik sor dallamára

Azzal a megjegyzéssel adom ki ezt a cikket, hogy szó se lehet arról, hogy a benne fölemlegetett súlyos hibákat általánosítsuk; de ha csak 1—2 helyen és bármi kis helyen észlelhetők is ilyenek : a közérdek kívánja, hogy szóvá tétessenek és hogy a felettes hatóságok a legerélyesebben legyenek rajta, hogy ne terjedjenek, sőt megszűnjenek. Szerkesztő.

TÁRCA.

c= J

Isten gondja az egyénre.

(Folytatás)

IV.

Olyan fontos ennek az igazságnak eleven megragadása, hogy érdemes még egy oldalról megközelíteni. Ha Istenben egyáltalán hisz valaki, hinnie kell, hogy Istennek van valami célja a világgal, mint egésszel. Az emberiség látnokai egész sereg képben hirdették ezt a hitet, bár azok egyike sem képes teljes jelentésében kifejezni azt a bizodalmát, hogy a teremtésnek van valami értelme, van célja, nem vak véletlen, hanem bölcs terv szülötte. Mindenkinek osztania kell ezt a hitet, aki egyáltalán hisz Istenben. Számára kell, hogy legyen valami isteni cél, mely „egy könyvbe köti az egész mindenség szétszórt lapjait“. Tényleg a legtöbb ember hiszi is ezt. Az ellenkező állásponton ugyanis az élet sokkal üresebbnek és hiábavalóbbnak tűnik fel, semminthogy sokáig elviselhető lehetne. Ha

húzása, a szöveg megfelelő szavainak nem Találása* a szöveg helyett csak áféle hamaros trá-rá-rá:-zás, az ünnepek elől mindenféle képzelt és képzelhetetlen okok miatt való szökdösés. és sok más ezekhez, hasonló jók semmiféle jóakarattal, atyai jóindulattal sem fogadhatók el liturgiális tényezőkül.

A vizsgáknak legnagyobb szigorúsága ennél a pontnál el nem engedhető. Elvégre nem kell megbuktatni, ha valaki nem találja el, hogy Pestaldzzinak ki volt a keresztapja, vagy szegény Csokonait mely alapon csapták ki az iskolából, de aki énekeinket teljes biztossággal nem tudja, készséggel nem kezeli, helyénvaló, sőt nagyon is kellő, ha semmi kegyelemben nem részesül. Mert vagy született református az illető, akkor énekeinket már a népiskolából tudnia kell. Nem tudja, nem tanulta meg valami ok miatt? Akkor, ha igazán kántortanítónak készül, pótolja helyre, akár a szünidő alatt is. Vagy ne legyen kántortanító. Ha pedig valamely más vallásfelekezetből tért hozzánk : még buzgóbban fogja fel amaz erkölcsi kötelességét és életfeladatát, hogy pótolja a csekély fáradsággal és inkább lelki gyönyörűséggel pótolhatót. Ne számítson arra és ne képzelje, hogy nekünk tudatlanságában is jó lesz, mert szörnyen meg leszünk hatva, hogy boldogít bennünket becses áttérésével. „Majd megtanulja“, „egy héten át csak megtanul egy éneket“, „szégyelje magát, ha kinn az életben, ahol rá lesz utalva, sem tanulja meg“ és más ilyen expediensekre bízni rá az énektudás kérdéséi nem lehet. Azt sem állíthatjuk fel mentő elv gyanánt, hogy ha kinn az életben komoly hiányok mutatkoznak, ott a helyi felügyelet, tegye meg kötelességét. Hát ez a helyi felügyelet épen az, ami semmiféle objective elfogadható garanciát nem nyújthat. Szép dolog a fölesküdt kötelességeket szavalni,

semmi célja nincs a teremtettségnek, ha sehonnan se jött, ha sehova sem megy, ha semmit sem jelent, akkor olyan ez a világ, mint egy szorgalmas varrónő, aki buzgón dolgozik egy olyan gépen, melybe nincs cérna fűzve. Az évszázadok úgy múlnak, mint a szövet a szurkáló tű alatt, de semmiféle fonal nem fűzi őket egybe. Semmi se történik valójában. Az évek el fognak múlni, a gép el fog kopni, az ócskavas közé fogják hajítani és semmi látszatja sem lesz hosszú működésének. Ilyen a világ isteni cél nélkül; s mert egy ilyen világnézet mellett az élet egészen üres és értéktelen, a legtöbb ember hisz valami „távoli isteni eredményben, mely felé az egész teremtettség halad“. Hisszük, hogy van a mindenségnek gépezetében valami isteni célnak fonala és egybefoglalja az egyes múló évszázadokat.

Mihelyt azonban Istennek ilyen általános céljáról beszélünk, egy elmaradhatatlan következtetést kell levonnunk. Lehet-e Istennek célja az egész számára, anélkül, hogy a részek számára is volna célja! Elkészítheti az építész egy háznak alapos tervét, anélkül, hogy