Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-17 / 24. szám
24. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 187. oldal. a gyűlés tartása előtt. Tehát ha valamelyik lelkésznek a jelentés egyik-másik pontjára észrevétele van, azt idejében beterjesztve a kompetens hivatalhoz, kérheti a gyűlésen való tárgyalását. Jegyzőkönyveink olvasása alapján mondhatom, hogy ritkán fordulna elő erre eset, ami természetes is. A többi elnökileg, vagy egyetemlegesen elintézett ügynek tekintetnék. így nem lennének fárasztók és lélekölők a gyűlések és ami a fődolog, maradna sok idő „tanácskozásra“ is, az egyház belső, tehát lelki életét érintő problémák megoldására. A „Dunántúli Protestáns Lap“ egy régebbi számában — ha jól emlékezem, jelen körülményeim között nincs módomban a lap régebbi számaiban előkeresni — Patay Károly esperes úr a reformációval kapcsolatban a theologiai képzés intenzivebbé tételét kivánja. Vajha az ilyen szavaknak lenne visszhangja! Azonban ez csak az érem egyik oldala. Csak a jövő papi nemzedéknek szól. A másik fele mi vagyunk. Meg akarunk maradni a régi keretek között? Akkor méltán kérdezheti az új generáció, ha mi elégedettek vagyunk helyzetünkkel : azoknak jó volt, nekünk nem az ? Csakhogy nem jó! Ép ezért követeljük megváltoztatását. Továbbá az a néhány új ember mozdulni sem tud, ha mi gyökeret vert lábbal állunk. Haladásunkat, egyházunk _ boldogságát a gyűlésekkel kapcsolatban lévő „Lelkészértekezlet“ biztosíthatja. Ahol nincs még „Lelkészértekeztet“, szervezni kell; ahol van, nagyobb dimensiójuvá tenni. Programmját ne a közgyűlés elé tartozó néhány pontnak átvétele képezze, hanem praktikus, tudományos, korszerű megbeszélések és előadások. Ilyen formán az egyházmegyei és kerületi gyűlések belmissziói konferenciákká alakulnak át. Mint ilyenek, termékenyítő erővel bírnak a résztvevőkre közvetlenül, az egyháztagokra közvetve s észrevétlenül új rendszert teremtenek. hogy Voetius a logikában szivesen vette segítségül Ramus felfogását, ki pedig az aristotelesi skolasztika ellensége volt. Apáczai és Voetius e téren való megegyezése tehát megnyilatkozása annak az irányzatnak, mely a kálvinizmusnak a különböző irányokkal való összhangbahozását célozza, mint ahogy pl. a herborni főiskolában „philosophia Aristotelico—Ramaea“-t adtak elő ez időtájban.1 Utalhatunk ez alapon nyomatékosan arra, amely eredményre dr. Schneller is eljutott,1 2 hogy Apáczai közel sem volt szenvedélyes cartesianus s az előzőkből következik, hogy az a szakadék, mi őket e tekintetben elválasztotta volna, korántsem lehetett nagy. Viszont meg az is tény, hogy Voetius ez időtájban felhagyott a Cartesianismus elleni támadásaival. Egyébként pedig Apáczai filozófiai nézeteitől már csak azért sem kellett félnie, mert már 13 év óta Voetius fia, Pál volt a filozófia professzora, az erkölcs-1 Bohatec: i. m. 3. o. 2 Theol. Szaklap 1916. 108. o. Viszont az adminisztratív jellege is kell, hogy megmaradjon a gyűlésnek. Hogy „az ugocsaiak derék esperesének miért kell végighallgatni az egyházkerületi közgyűlésen napidíj és útiköltség megtérítése mellett, hogy Vágváron, vagy Ittebén, szóval a déli határszélen egy pár vékás egyházi földet eladtak az ottani magyarok s az ottani összeget hűségesen akarják kamatoztatni?“ Valóban érthetetlen, hogy az ilyen ügy miért kerül a gyűlés tárgysorozatába. Azonban mihelyt az elnökség arról győződnék meg, hogy az ingóvá tett ingatlan nem hűségesen kamatoztatik, az ilyennek föltétlen megbeszélése szükséges. Nem közömbös dolog rám nézve, vagy nem lehet az egyik lelkészre nézve sem, hogy egyik-másik egyház anyagi és szellemi szekerét milyen kéz irányítja. Az ellenkezője „avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának“ kaini elv szentesítése volna. Az ellenőrzés nélküli autonómia arra vezetne egyes egyházakat, hogy öt évi existencia után be lehet csukni a templomot, állami kezelésbe adni az iskolát, mert a rossz igazgatás következtében egyházi hivatalnokok tartására, fizetésére képtelenné lett anyagilag. Nem akarom tovább folytatni. Az eddigieket összefoglalva szerény véleményem az, hogy a nagy ősöknek, a reformátoroknak akkor leszünk méltó szolgatársaik, ha a modern kor követelményei előtt nem fogjuk be fülünket, hanem reformáljuk a reformálandókat. Talán ez irányban is jó lenne gondolkodni, hogy méltóképen ünnepelhessünk 1917 október 31-én. Győry Elemér. A legtermékenyebb talajnak van szüksége a legdúsabb vetésre. waiiis a. c. tani előadásokon pedig igen megfelelő lett volna Apáczai. Most már csak az a kérdés, vájjon van-e valami adatunk Apáczainál eme nézetnek igazolására. Konstatálható ugyan, hogy ő sehol se emlékezik meg erről, de a „Magyar Encyclopaedia“-ja előszavában azt mondja, hogy közvetlen az 1652-iki tél elején kapott levelet Csilláitól, mely őt visszahívta a hazába. Már most feltűnő körülmény Csulainak a levele. Miért éppen ekkor szólította fel hazamenetelre és miért éppen Gyulafejérvárra teszik tanárnak, hol nem volt üresedés (eltekintve Alstedtnek 15 évvel előbb bekövetkezett halálától) s ahol bár 1655-ben Keresztúri, Bisterfeld és Crispin is elhalt, mégis beérték Basire-ral ? Olyan kérdések, miket fel kell tenni! Apáczai már előbb abbahagyta az utrechti egyetemen a tanulást, 1651 április 22-én doktori címet is szerzett Harderwijkban, Utrechtben már csak úgylátszik menyasszonya kedvéért ment vissza, mert az Encyclopaedia írásán kívül mással nem foglalkozik. Ami azt a kérdést illeti,
