Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-17 / 24. szám
186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1917. Mit követel tőlünk a reformáció? A „Lelkészegyesület“ f. évi 22. számában egy figyelemre méltó cikk jelent meg: „Hogyan ünnepelhetünk igazán ?“ címmel. A cikk olvasása rám mély impressziót gyakorolt és egyúttal felbátorított, hogy szőnyegre vessem azt a kérdést, mely régóta emészti szivemet; amióta megindult egyházi lapjainkban a reformációi évforduló méltó megünneplésének kérdése, szüntelen nyugtalanított a gondolat: ez lesz a méltó megünneplés? Ezt követeli tőlünk a reformáció? A felvetett, e cikk fölé irt kérdésre én egy szóval felelek: reformációt. A lelkészegyesületi cikkíró szerencsésebb kezű, vagy tálán csak bátrabb volt nálam. Ha nem született is meg előbb agyában az eszme, de előbb papirra vetette nálam. Sorainak olvasására bizonyosan többen sóhajtották velem: mégis akad valaki, aki úgy gondolja, hogy nem építkezéssel, vagy kőtáblák elhelyezésével lehet megünnepelni a reformációt, hanem reformációval! Igazán szép, az ősök emlékét tisztelő dolog — de hogy ez méltó-e hozzájuk, az más kérdés — múlt évi őszi kerületi közgyűlésünknek az a határozata, hogy a reformáció négyszáz éves évfordulója templomokban elhelyezendő márványtáblával örökíttessék meg (Ehker. jkv. 166/2.). Azonban kérdem én: elégséges lesz-e ennyi? Nem fognak-e csalódni a hívek hozzáfűzött reményükben ? Az a hideg kődarab felhevíthet-e egyetlen szivet is? Naivak leszünk, ha azt hisszük, hogy igen; csak bámulatra ragadhat. Egy két nap mindenki furakodik, hogy lássa, pár hét múlva senki nem veszi észre. Nem tudom ráfogni, hogy az „monumentum aere perennius“ lesz. Lelkekbe véssük a reformáció eszméit! Még kevésbbé sikerült eszme kolosszális épületek, TÁRCA. Apáczai Cseri János Utrechtbe történt meghivásáról. II. Jól ismeretes Apáczainak Voetiushoz való viszonya. Mind a kettő puritán volt, orthodox irányzatú, Apáczai nyilvánosan védelmezi Voetiusnak „De introductione in Philologian sacram“ című disputatioját. Nyomós ellenvetés lehet azonban az, hogy Apáczai cartesjanus volt, holott Voetius az aristotelesi filozófia alapján állott s ilyen módon a két tudós között olyan szakadék tátongott, mely miatt nemcsak, hogy Voetius pártfogását nem nyerhette volna el, hanem ellenkezőleg, egyenesen ellenséges magatartására kellett volna számítani, mint ahogy Descartes egyik legnagyobb ellensége éppen Voetius volt. Nem szándékom e helyütt Apáczai cartesianismusára kitérni, azt részben elvégezték, részben elvégezhetik kórházak emelése. Meglehet, hgy ha az alföldi református magyar fölkerül Budapestre, meglátva a templom tetején levő kakast, vagy csillagot, teljes elismerésének ad kifejezést: no ez szép templom ! Ha pedig azt is megtudja, hogy az az épülettömb a református egyházé, megirigyli gazdagságát s egy részét saját falujába kívánja, hogy kevesebb adót kelljen fizetnie. Arra bizonyosan nem gondol, hogy életkérdés tárgyává tegye a Krisztus örök evangéliumát, melynek legbuzgóbb harcosai a reformátorok voltak. A kálvintéri építkezést ép úgy végre lehetett hajtani ezelőtt tizenhat évvel — ahogy Gonda Béla akarta — mint a reformáció négyszáz éves évfordulója alkalmával. Jelentősége akkor se lett volna kevesebb, mint ma; ma se több, mint lett volna akkor. Nem Írhatjuk mindenben alá a lelkészegyesületi cikkíró sorait. „Le a sok gyüléskezéssel, tanácskozással, le ezzel a minden kis dolognak nagy feneket kerítő ósdi rendszerrel“, van igazság ebben a keserű felkiáltásban. Azonban e nagyhangú szólam valami olyan eszmét is látszik takargatni, mely a teljes nihilizmusba vinné egyházi közéletünket. Ha „sok gyüléskezésre“ nincs is szükségünk, de annál inkább még több „tanácskozásra“. Gyűléseink, egyházmegyeiek, vagy kerületiek, ne az esperesi, illetve püspöki jelentés tárgyalásában, egymás csipkedésében merüljenek ki s ne vaskos jegyzőkönyvek gyártása legyen a főintenció, hanem a hitélet minél elevenebbé, pezsgőbbé tétele. Sőt én úgy vélem, az lenne a leghelyesebb, hogy az esperesi és püspöki jelentések ne kerülnének a gyűléseken tárgyalásra, részben mivel annak legnagyobb része csak „tudomásul szolgál“ és a jelentés konkrét propoziciói megerősítést nyernek, részben mivel azok kinyomatva minden lelkészi hivatalhoz megküldetnek nálam avatottabbak, de nem mulaszthatom el mégsem rámutatni arra, hogy Bohatec1 és Goeters1 2 tanulmányai világossá teszik, hogy Voetius és Descartes között nem volt mély ellentét, sőt ellenkezőleg a 17. század ref. orthodoxismusának egyik íőjellemvonása a természetfeletti rationalismus.3 Az a körülmény, amit a cartesianusok hangsúlyoztak, hogy ők Aristoteles nyomain haladnak, beigazolást nyer az újabb kutatás nyomán, mert Descartes nézetei a vallásról és a vallásnak a filozófiához való viszonyát illetőleg a skolaszticismushoz való ragaszkodást bizonyítják.4 Apáczai „ratioja“ is csak másodsorban volt cartesianus, lényegében véve a puritanismustól átitatott orthodoxismus felfogása volt ez. Legjellemzőbb egyébként az egész irányra az, 1 i, Bohatec, Die cartesianische Skolastik ind. Philos, u. ref. Dogm. d. 17. Jahrh. Leipzig. 1912. 2 W. Goeters. Die Vorbereitung des Pietismus i. d. ref. kirche d. Niederlande. Leipzig, 1914. 3 Goeters: i. m, 215. o. 4 Freudenthal felfogása. Id. és elf. Bohatec. i. m.