Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-17 / 24. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1917 junius 17. DUMHTULI PROTESTÁNS LAP A.Z EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József cs felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Milyen mély a szeretet? Ján 15i3: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.“ Az odaáldozott életek milliói teszik most valósággá e szavakat, azért irtózzunk bombasztot csinálni ez igazságból. Mert az emberi szív nagyon hajlandó ennek a nagy szeretetnek kötelező súlya alól úgy szabadulni, hogy szónoki fogást csinál belőle. Az odaáldozott életek mindig kötelező erővel lépnek fel, most meg éppen érettünk is félbeszakadt életükkel kérdéseket tesznek fel. Nem vádolnak, sokkal nagyobb a szeretet bennök, semhogy vádolni tudnának, nem kérik számon: „miért mersz élni“ csak egy kérdést tesznek fel: „miért fogsz élni?“ És az ember feleletet ad: nektek köszönjük, hogy életünk épségben maradt, hogy a haza fejlődése biztosítva van, nektek, hogy nem szolgaságra születnek, akik még meg nem születtek; hogy ez a föld arany kalászát nekünk dönti és mi nemzedékről-nemzedékre adjuk neveteket, hősiességteknek nemzeti ünnepet ülünk, felvéssük neveteket márványba, sírotokon nem hervad el a virág s majd késő unokák áldó imádság mellett mondják el szent neveiteket . . . És már nem is kérdeznek többé! De nem ez a felelet az, melyen megnyugodhatna szivünk. Valami tiltakozik bennünk az ilyen felelet ellen, az Isten gyermekségének érzése az, hogy nem az elesetteknek, hanem az Istennek köszönjük életünket. Ama válasz, amellett, hogy méltatlan az elesettekhez, egy mély választó vonalat húz köztünk, az élők s köztük, a megholtak között, az adós és hitelező közti szakadékot. Pedig ők nem akarnak úgy beszélni: ti az élők s mi a megholtak, hanem társul hívnak azok közé, akikben oly nagy lett a szeretet, hogy életöket adták barátaikért. Arra van erejök, hogy kérdéseket állítsanak elénk, de arra nincs, hogy bevonjanak azok közösségébe, akikben oly nagy a szeretet. Bár meghosszabbíthatták életünket, de meg nem gazdagították, ha haláluk nem igazi tartalmát vonjuk ki magunknak gazdagodásul. De nem az élet meghosszabbításáért haltak meg, hanem oly mély volt szivök szeretete, hogy életöket adták barátaikért. Tudom, lesz olyan, aki a harcok lezajlása után életben maradva, él méltatlan életet s egy csepp sem fog áradni belőle „ama nagy szeretetből“, mig ha elesik, osztályosa lesz ama nagy szeretetnek. Ez a várható eset nyitja meg a kaput [számunkra azok közé, akik elestek, tehet éppen olyan mélyen szerető szivüekké, akiket nem a helyzet avat hősökké, hanem élve is életöket áldozzák barátaikért. Szükséges-e, hogy véres áldozat legyen ez az odaáldozás ?! ilyen mély a szeretet, melynek nem „kell“, hanem amely akarja odaáldozni életét. De itt már a Krisztus világa kezdődik, hol az én megtagadása az önfeláldozás s az élet megnyerése. Az „én“ itt már megszűnik erkölcsi értékek szerint számítani, anyagi jót szellemi jóval becserélni, az erkölcs és vallás világa itt különválik. Ilyen mély a szeretet, melyre azok, akik életben maradtak, nem egy tettel, hanem egy élettel válaszolhatnak. Sz. Aggságoskodás és imádkozás jobban küzdenek egymás ellen, mint tűz és víz. Bengel.
