Dunántúli Protestáns Lap, 1917 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-08 / 14. szám
Huszonnyolcadik évfolyam. 14. szám. Pápa, 1917 április 8 DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József a felelős szerkesztő címére küldendők, a Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Előfizetési díjak (egy évre 12 K, félévre 6 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. Örvendezzünk. Zsolt 118-24: „Ez az a nap, melyet az Ur rendelt, örvendezzünk és vigadozzunk ezen." Örvendezzünk! Merész szó ez még husvét napján is a mostani vérfel legektől sötét levegőben. Hiába keressük az Úr hajlékába sereglő hívek arcán a keresztyén ember örömét, mit a buzgóságos éneklés varázsol elő; hiába a megelégedettséget a keblek mélyén, mit Isten szava teremt a hozzá küldött imádság meghallgatásaként. Az ok kézenfekvő: nagypéntek keresztjét hurcoljuk szívünkben Husvét napján is. Az elmúlás, a megsemmisülés, a halál lehel reánk, midőn az örökéletnek, az élő Krisztus evangéliumának kellene glóriával övezni minden homlokot. És a fájdalom, a romok, megsemmisült tervek és remények omladékai közt segítségül jön nyugalmat nem lelő szivünknek a zsoltáriró. Talán diadalmas csatát vívott (11. v.); talán trónját akarták megingatni (6—7. v.); avagy kínzó kór, sorvasztó betegség veszítette el vele szemben tőrét (18), midőn hárfája húrjai mellett hálaadó éneket zeng. Minden esetre nem vert hadsereg állott oldala mellett (14); nem emberekben, hanem az Urban bízott (9), nem is halt meg, hanem élt és hirdette az Urnák cselekedeteit (17). Tehát Dávidnak volt oka örvendezni és ujjongani! Avagy nekünk nincsen-e? Nem emlékeztet-e bennünket a mai nap arra az elkoptatott, nem a cselekvés, a sok igehirdetés által elkoptatott igazságra, mit biblikusán így fejezhetek ki: a jók élnek mindörökké. Nem hirdeti-e a mai nap története, hogy az igazságot nem lehet lefegyverezni, mert a halál is meghajol az örökkévalóság előtt. Sokan néznek ma már, jön idő, midőn mindenki, élők, megdicsőültek s megholtak tekintenek Ő reá, kit által szegeztek. Ezekben az években kétszeresen jogos a mi húsvéti örömünk. Ünneplésünk nyugodalmat ad, mint hajótöröttnek a menedéket adó sziget. Örvendezzünk, mert Jézus feltámadása zálog nekünk bűneink bocsánatára. Érezzük-e mit foglal magában ez az egyetlen szó: bocsánat ? Tapasztalta-e valaki, hogy neki már sok, vagy kevés megbocsáttatott? Az mindenesetre örvendez és ujjong, mert tudja, hogy Isten bűnbocsátó kegyelme nélkül tenger félelmen és aggodalmon kellene keresztül mennie, mig hozzá jut. Addig élete tépelődés, azután örök halál s mégis élés. Örvendezzünk és vigadozzunk, mert Jézus feltámadása, amit én jobb szeretek így kifejezni az élő Krisztus, reményt fakaszt szivünkben, hogy nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét, vagy egy-két talentum örökségét, aki a bűn hatalmát csökkentette és csak egy lelket is oda vezetett Jézushoz, hanem övé leszen a mennyeknek országa. Ha külső bizonyítékokkal nem tudjuk is erősítgetni, de tudjuk, mert a Lélek tesz bizonyságot. Ez a belső bizonyosság pedig sokkal erősebb alapokon, Jézus tanításain, életén s folyton terjedő térfoglalásán és a szent írás kijelentésein nyugszik, mint minden más kívülről hozzánk érő tanuságtétel. Nincs miért siránkozni a paradicsom elvesztése miatt: a mennyek királysága a mi örökségünk. Jézus megnyitotta a szoros kaput és megjelölte a keskeny útat, mely a szeretet és béke honába visz. Ha eddig féltünk és rettegtünk a haláltól, ezután dicsőítsük azt, mint az igaz életre való átmeneteit. Ha semmi több nem volna is a husvét törté
