Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-05 / 10. szám
10. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 75. oldal. Tanítónak e kijelentése szült: „A jó pásztornak aggodalmait, keserőségeit feltüntető cikk el nem kerülheti egy olvasó figyelmét sem". . . Igen, mint jó pásztor, igyekszem gyülekezetem életének minden mozzanatára vigyázni. Az aztán már más kérdés és nem én vagyok hivatva megítélni, hogy mennyiben sikerűi ez. Tanító szép bibliai idézetekkel megerősít abban, hogy nem lehet, nem szabad szemet hunynom a köztudatba átment dolgok fölött; tehát hogy keresnem kell az útját-módját annak, hogy a presbiterekre és egyházközségi gondnokokra vonatkozó törvényes rendelkezések ne csupán Írott maraszt, holt betű legyenek, hanem valósággal érvényesüljenek. Hogy ne csak a törvénykönyv szakaszai követeljék meg a tiszta, feddhetetlen életet, hanem azok az egyének is, akik a törvény szakaszait alkalmazzák, érvényesítik. Különben maga a törvény is elveszti a tekintélyét teljesen. Tanító azt mondja, hogy „A közakarat elől nem zárkózom el; de az elválasztás után magamhoz hivom N. N.-t" stb. Megtörtént. Épen így jártam el. N. N. pedig makacsan tagad. Neki a „mende-monda“ semmi. Ö rá nem tud bizonyítani senki semmit. Ha pedig valaki nyíltan merné a szóban levő bűnnel vádolni, hát beperelné becsületsértésért. Neki semmi oka sincs arra, hogy régi jó ismeretségét, bizalmas baráti viszonyát megszüntesse. Nem is szünteti meg senki kedvéért se. Annyival inkább nem, mert ha megszüntetné, ezzel mintegy elismerné, hogy eddig csakugyan illetlen volt rá nézve e viszony. „Ha pedig tovább folytatja e cselekedetét — írja Tanító — és ez bizonyítást is nyer, akkor kíméletlenül kidobatom tisztségéből" ... Jó, hogy oda tette: és ez bizonyítást is nyer — mert így egyszerre abba a kellemes állapotba helyezkedik, amelyben nem kell mást tenni, csak szemet hunyni. No igen, mert egészen bizonyos lehet benne, hogy „a cselekedet nem nyer bizonyítást". Ennél már sokkal ügyesebbek, körültekintőbbek a jóvérű emberek ... A gondnok tehát folytatja eddig életét; a hívek pedig kinevetik azt az együgyüt, aki ilyen esetben a törvényt valami támasztéknak, valami erősségnek véli. Semmi az, kérem! A választás előtti töprengéseim között a helybeli kasznár úrnak is említettem e dolgot. Ő r. kath. ember; igen olvasott ember. Mosolyogva kérdezte, olvastam-e Halász Imrének „Egy letűnt nemzedék" c. művében a Szilágyi Dezsőről Írott szép jellemrajzot. Bizonyos szégyenkezéssel vallottam be, hogy nem. No hát elővette és rámutatott arra helyre, hol azt mondja az iró, hogy Szilágyi D. még azok előtt se volt valami igen kedves ember, akik kiválóságát készséggel elismerték. Vezérnek nem óhajtották. „Rendes viszonyok közt a nyáj szívesen követi a vezérkost — írja Halász —, de annyit megkíván, hogy ha különb is nálánál, minden esetre az ő fajtájából való gyapjas állat legyen !“ íme kedves tisztelendő uram így cselekesznek a maga hívei is. A közmondás ezt így fejezi ki: Minden zsák megtalálja a maga foltját. Ilyen az élet. Nyugodjék bele ... A tanítóm meg vigasztalásul és hogy megnyugvásomat elősegítse egynéhány olyan híresztelést súgott a fülembe, amelyek szerint sokkal különb tisztségekre, igazi előkelő állásokra is választottak már meg egyéneket, akik szakasztott ilyen hírben állottak. Azonban ez mind nem képes engem megnyugtatni. Kénytelen vagyok tűrni az állapotot, de megnyugodni nem tudok. Amit vigasztalásomra és megnyugtatásomra próbáltak felhozni az előadottak szerint, az engem Még azt sem tudja, hogy kell megfelelően keresni a rokonszenvet. Az ilyenről szoktuk mondani: „ellenszenves előttem". Ellenben a rokonszenvezők szokásos magaviseleté és modora megnyerő, — irgalmasságot nyernek. Az, aki megszokta valódi rokonszenvvel lépni be mások életébe, a végén nem marad egyedül. Ellenben valakit csodálhatnak, irigyelhetnek, félhetnek, s alkalmazkodhatnak hozzá, de ha az irgalmat nem ismerte, sorsa nem késik, még az emberek is otthagyják az önző élet rettenetes egyedüliségében. Keres majd irgalmasságot, de nem talál. Elvágta a kötelékeket, amelyek az emberekhez kötötték. Egyedül marad. A hideg, önző, durva és számító emberek már itt elnyerik jutalmukat. Lehetetlenné tették a barátság legszebb adományait, — a boldogság legbiztosabb forrását. S az irgalmassságot nem ismerő lelkűiét még ennél is nagyobb kárt tesz a benső emberben. Az alapjában irgalmasság nélkül való ember nem képes megérteni az Isten kegyelmét sem, képtelen abban hinni, vagy azt elfogadni. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek", — Istentől és emberektől egyaránt. Csaknem egyetemes törvény: az emberek olyan pénzzel fizetnek, aminőt mi adunk nekik — irgalmasságot irgalmassággal, őszinteséget őszinteséggel, csalást csalással, bizalmatlanságot bizalmatlansággal, törvényes jogokhoz való ragaszkodást ugyanazzal: „Légy nagylelkű ! és a nagylelkűség, Amely másokban szunnyad, de sohse halott, Felkél a maga fenségében a tied viszonzására. Sok szemben fog az körötted csillogni, S te sohse leszel szomorú s egyedül“. Az irgalmasságból folyó boldogságnak még mélyebb gyökere is van. Isten az embert személyes viszonyokra teremtette. Amikor megtagadja a rokonszenvet, ami nélkül a személyes viszonyok sohse lehetnek mélyek, bezárja az ajtót a boldogság előtt. Rokonszenv hiányában nem lehet boldog. Az irgalmasság elsőrangú feltétele a boldogságnak. A tiszta szív, mint a boldogság feltétele. A tiszta szív áldása az Isten meglátása, — erkölcsi kifejezésekkel a személyiség legmélyebb és legteljesebb kijelentése. És Jézus biztos abban, hogy Isten meglátása nagy öröm. Legmagasabb örömünk mindig személyes viszonyból ered és minél jelentősebb és nagyobb az
