Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-05 / 10. szám
74. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. ről az érdekel, amit a becsületről, az igazi becsület megbecsüléséről mond a kiváló bölcselő. Ezért ezt a részt szószerint közöljük, amint következik. Még félénkebben hangoztatjuk a második tanulságot. Juttassuk a becsületet az őt megillető szerepéhez a közéletben. Legyünk ebben a tekintetben kemények, irgalmatlanok, szigorúak a végsőkig. Még pedig az igazi becsületet, azt, mely minden jelző nélkül megáll. Mert beszélnek mindenféle becsületről, gavalléri, polgári, katonai stb. becsületről, legritkábban mégis a tisztán emberiről, az erkölcsiről, mely a legfontosabb, illetőleg mely minden jogosult becsületet valamiképp magában foglal! Nem kell mondanom, hogy ebben a mi társadalmunkban a becsületrontó aranyborjú imádása oly elterjedt lett, hogy nincs az a templom a világon, mely befogadhatná híveit. Azért van minden utcasarkon az aranyborjúnak temploma. És valamint hiába prédikálnánk a politikai pártoknak, hogy térjenek magukba, azonképp egészen képtelen volna az aranyborjú közönségét megtéríteni akarni. Megint csak nekünk kell összefognunk, hogy gátat vessünk a romlásnak. Az életben, magatartásban az egyszerűséget kell divattá tennünk, elannyira, hogy minden ettől való eltérés már ennélfogva is gyanúsnak tűnjön föl. Mondják: paupertas magna meretrix, a szegénység a nagy kerítő; nem igaz, a fényűzés sokkal nagyobb, a legnagyobb! Tudom, hogy a fényűzésből élők körében ily beszéd rossz hatást tesz, de annak a törpe minoritásnak igazán el kell némúlnia. De hiszen nemcsak erről van szó. Ez a mi társadalmunk minden tekintetben igazán közel állott a sodomaihoz és gomorrhaihoz; erkölcsi szempontok hangoztatását a gyermekszobába valónak ítélte. Az volt a rendes szójárás, ha valakiről volt szó, kiről TÁRCA. Jézus erkölcstana a hegyi beszéd alapján. (Részlet dr. King C. H. „The Ethics of Jesus“ c. könyvéből.) (Folytatás.) A jellem után való vágyakozás, mint a boldogság feltétele. Jézus boldognak jelenti ki azokat, akik éhezik és szomjuhozzák az igazságot, mert megelégíttetnek, azzal, ami után vágyódnak, valódi igazsággal. Részesülni fognak Isten jellemében és így. életében. Bizonyos, hogy Jézus Isten életét a legmagasabb fokú boldogság és jellem életeként tekinti és reá nézve elképzelhetetlen, hogy valaki teljesen boldog legyen, anélkül, hogy jellemes ember lenne. Tehát az Ígéret itt nem csupán az, hogy az igazság helyett kap valamit az ember, valamit, ami csak névleg hasonlít ahhoz, hogy igaznak tekintik az embert, holott nem az, hanem, hogy Isten segítségével csakugyan igazzá lesz. A jellem után való olthatatlan szomj eloltódik. Az, akinek lelkében ott él ez a határozott buzgó vágy, nem elégedhetik meg valódi jellem nélkül. Nem az bántja öt, hogy mit gonsok mindent tudtak, hogy a privátélethez semmi közünk nincs! Ez valóságos kalózlevelet adott a becsteleneknek. Van közünk a privátélethez is, mely nem különíthető el senkinek a más, például a nyilvános életétől. (Kiváltképen áll ez azokról, akiknek a nevelés, a jellemképzés az egyenes foglalkozásunk: a tanítókról, tanárokról, lelkészekről. Szerk.) Az emberek egyek. Tudom, hogy mennyi képmutatás fog felszabadúlni, ha az erkölcsi szempontok hangoztatása divattá válik majd. De ez nem a legnagyobb baj, sokkal nagyobb a becstelenségnek az a szemérmetlensége, mellyel bűneit cinikusan fitogtatta. Véget kell vetni ennek a lazaságnak, mellyel veszedelmes bűnösökön meg szoktunk könyörülni. Annyi gyermeke van és ártatlan felesége! Hiszen ha egy esetről volna szó! De a mi könyörületességünk egyike a leghathatósabb bünrecsábítóknak. (Tökéletes igaz. Hiszen ennek is elnézték, annak is. Ez se vallotta kárát, az se! — mondják. Sőt ha valamelyik bajba keveredik: szinte követeli, hogy ha ennek, meg annak elnézték, nézzék el neki is: miért ítélnék el csak őt? Szerk.) Az ilyenek mégis aláássák a nemzet erkölcsi épségét, mint a háború folyamán rémülve tapasztaltuk. De erről nem szívesen beszélünk; csak emlékébe idézzük az olvasónak, amit úgy is tud, de amire nem mindig ügyel. Válasz egy válaszra. Tanító aláírással válasz jelent meg e lap február 27-iki számában „Egy darab közéletünkből“ c. feljajdulásomra. Viszoválaszomban mindenek előtt köszönetemet fejezem ki azért a jóleső érzésemért, amit bennem dóinak róla az emberek, hanem az hogy mi ő valóban. Tűrhetetlen valakire nézve, hogy ő büszke, bűnbánat nélkül való, másokat, lenéző, ítélkező, Önfegyelmet nem ismerő, hamis, tisztátalan és szeretetlen? Legmélyebb törekvése az igazságután való törekvés ? Az Isten nem fogja megszégyeníteni. Megelégíttetik. Másfelől, a jellem minden megnyilatkozása közt az a legveszedelmesebb, mikor valaki nem törődik a legjobbal. Ez azt jelenti, hogy határozottan lemondott a legfőbb célról, amelyért pedig teremtetett; eltévedt pályájáról; egyáltalán nincs összhangban a mindenség terveivel, amelyben él; folytonos harcban áll magának Istennek a szándékával, a szeretettel. Magára nézve lehetetlenné tette a mélységes és állandó boldogságot. A boldogság legjelentősebb feltétele a jellemre való buzgó, állandó törekvés. Az irgalmasság, mint a boldogság feltétele s ennek okai. Az irgalmasok irgalmasságot nyernek — Istentől és emberektől egyaránt. „Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek“. A bosszúállást az igazságtalanok és az irgalmatlanok hívják ki. A szívtelennek már a puszta magatartása szívtelenséget vált ki másokból.
